Szeptember boldogságóránk során is nagyon jól érezték a gyerekek magukat. Lelkesen énekeltek, táncoltak.
A hála gyakorlása
Ebben a hónapban a boldogságfokozó hála gyakorlása a témánk. Mivel egyre nagyobbak a gyerekek, egyre jobban megértik és gyakorolják a hála fogalmát. Megértik, hogy kinek és miért lehetünk hálásak az életben. Megértették a hálafa érzéseit, együtt éreztek vele. A gyerekek megosztották gondolataikat, hasonló történeteket mondtak el magukkal kapcsolatosan hálájukat kifejezve. A hálakert megfestésével pompás színekben tanultunk meg hálásak lenni, a Boldog vagyok című dal megtanulásával koronáztuk be hónapunkat.
Szentkirályi Általános Iskola és AMI
A hála témaköréhez kapcsolódóan a 6. osztályosokkal hálafát készítettünk.
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
A hatodik osztályban beszélgettünk a háláról, a hála érzéséről, a mindennapok és a hála kapcsolatáról. Ezt követően hála könyvet és hála ablakot készítettek a tanulók, ki melyiket érezte megfelelőnek ahhoz, hogy s hálával kapcsolatos érzéseit megfogalmazza. Érdekes munkák születtek. Voltak, akik saját gondolataikat vetették papírra. Voltak, akik ehhez kapcsolódó idézetekkel tarkították munkájukat és motívumokkal. Mindeközben hallgattuk a hála dalát, hadd inspirálódjanak a gyerekek 🙂 imádtuk minden pillanatát!

Beszélgetés a boldogságról a gyerekekkel.
-Mitől vagyunk boldogok?
Válaszok:
,,-Van lovam,én azért vagyok boldog!
-Van valami szépség a szívemben,azért vagyok boldog!
-Mert szőke a hajam!
-Amikor boldog vagyok szökdösik a gyomrom örömében!
-Boldog vagyok amikor festek!,,
Egy szép őszi napon az osztályfőnök tanító néni kinézett az ablakon és nagy boldogsággal töltötte el, amikor megpillantotta mosolygós osztályát, a hetedikeseket. Hálás, hogy ő lehet az osztályfőnökük. A diákok nagy örömmel kopogtak be az ablakon, látva az osztályfőnököt. Hálásak vagyunk, hogy vagyunk egymásnak.