Hálás vagyok.. címmel készítették el a tanulók a rajzot.
A hála gyakorlása
E hónapban a boldogságfokozó hála került a boldogság foglalkozások fókuszába,- hiszen 2019 a hála éve.
Hónap elején, amikor a gyerekek megjöttek a nyári szünet után, nagyon örültek egymásnak és az óvó néniknek is. Jó volt látni, hogy mennyire szeretik egymást, mennyire összetartoznak.Örömmel láttuk mi is, hogy milyen nagyot nőttek, milyen szép barnák. Nem fogytak ki a nyári élmények meséléséből, az első hét erről szólt. Megbeszéltük azt is, hogy most már középsősök lettünk! Ennek örömére – a tavalyihoz hasonlóan – egy közös kézlenyomat képet készítettünk. Többféle lehetőségből válogatva, a nyári élmények hatására az idén egy kis tó partján nyüzsgő „békák” lettek a kéznyomok. Tavaly egy fán üldögélő baglyok voltak a kéznyomok, ezekkel összehasonlítva a békákat, megállapítottuk, hogy a kezük is nőtt! Ezekkel a képekkel az összetartozás érzését kívántam erősíteni bennük.
Foglalkoztunk a hála érzésével is, először is a fogalom jelentését beszéltük meg.Majd minden kisgyerekkel elbeszélgettem, hogy ő miért hálás, mi az, ami örömmel tölti el. Ezután egy kis szívecskére ezt felírtam. Papírból egy nagy befőttes üveget készítettem, amibe a „Hála befőttet” tettük, hogy sokáig elálljon! Vagyis a szívecskét a befőttes üvegre ragasztottuk. A befőttet kitettük az öltöző falára, hogy a szülők is örülhessenek neki!
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
Az első osztályosaim nagyon lelkesek, szerencsére csupa mosolygós gyermekek. Gyakran használjál a köszönöm szót, minden apró dologért. Igazán kíváncsiak, érdeklődőek a boldogságórákon és a korukhoz képest jól alkalmazzák egymás felé a hálakuponokat.
Báthory István Általános Iskola
Boldogság koncert 💞🎙🎼
Október 12-én, szombaton nagy sikerű koncertet adott Veszprémben a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér – Veszprémben Bagdi Bella a Boldogságóra a Boldogságprogram és a Boldog Iskola irányítója. Segítségével munkánk elismeréseként közel félszázan részesültek iskolánkból ajándékjegyekből, így sokan ott lehettünk és részesei lehettünk az élménynek. Együtt szórakoztak szülők, gyerekek és pedagógusok.
Köszönjük a szép, tartalmas és emlékezetes estét!😍
Zalaegerszegi Landorhegyi Óvoda
Elkészítettük a méhecske csoport hálafáját! A mi hálafánk levelei színes tenyérnyomatokból készültek. A gyerekek egymás kezét festették be, közben elmesélték, miért hálásak egymásnak. Nagyon élvezték a feladatot.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekek remek hangulatban készítették el munkáikat!
Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Bevezetésként a Maci-kártyákból minden tanuló kiválasztotta az aktuális érzelmi állapotának megfelelő lapot. Ezt követően csoportosítottuk a pozitív és negatív érzelmeket kifejező kártyákat. Mi az ami boldogságot, örömöt okozhat nekünk? Mi hogyan tudunk mások számára örömöt, boldogságot szerezni, és hogyan tudjuk ezt kifejezni, kimutatni? Kinek és miért tartozunk köszönettel, hálával? Először szóban fogalmazták meg a diákok gondolataikat, ezt követően a hálabefőttbe írták le a háláikat kifejező mondatokat. Végül pedig egy játékra invitáltam a csoportot. Ők, mint a „Jóságos manók” egy héten keresztül tegyenek jót egymással, amit csak cselekedeteikből lehet megtudni, elmondani nem lehet. Egymásra figyelve észre kell venni, hogy ki az aki kedves, figyelmes volt velük, amiért köszönetét és háláját tudja kifejezni a pajtásának. A Hálafára levelekként ezek a köszönetek kerültek fel. A gyerekek nagyon élvezték a játékot. Sok jó cselekedetre láthattunk példát, ami a köszönő levelekkel nyilvánossá vált mindenki számára. A visszacsatolás pedig sok mosoly, öröm, boldogság és elégedettség volt.
A gyerekek aktívan vettek részt ezen az órán, mindenki rögzítette a lapon hálájának a témáját egy színes rajzzal. Érdeklődéssel beszélgettek egymás rajzairól.