A gyerekek egy-egy kis üzeneten fogalmazták meg maguknak, milyen, természetesnek tűnő dolog van az életükben, ami nagyon jó hogy van, amiért hálásak lehetnek.
A hála gyakorlása
Ebben a nevelési évben csatlakoztunk a Boldog Óvoda programhoz, aminek szellemiségével teljes mértékben azonosulni tudunk. A Hála hónapjában a gyerekek lerajzolták kinek hálásak, vagy miért hálásak. Közösen Hálafát festettünk, közben hallgattuk a hála-dalt. A gyerekek aktívan részt vettek ezekben a tevékenységekben s nagyon jót beszélgettünk a témával kapcsolatosan.
Az optimizmus témakörét az iskolában két elsős osztálynak sikerült legszebben megvalósítani.
HÁLÁS PILLANATOK A NÉPMESE NAPJÁN
Török Enikő
A népmese napján a Kincsek csapatával időkapszulát helyeztünk el a Mesefánál.
Hálásak voltunk azért, hogy megmaradtak a régi magyar népmesék, melyekkel visszarepülhetünk a múltba.
MESÉS TERVEK
Török Enikő
Este, ha csillagot látok, arra gondolok én néha,
Jó lenne éjjel, álmomban, elutazni fel a Holdra.
Amint szemeim lehunynám, ott teremhetnék az űrben,
Utazhatnák a Tejúton, vígan a Göncölszekéren.
Megnézhetném a Nagy medvét, Fiastyúkot etethetnék,
Körülnézhetnék a Marson, s a Földre csak leugranék.
Persze mindez csak egy álom, de a célom fel nem adom.
MESÉKBEN fogok utazni, s a világot így bejárom.
Minden MESÉBE benézek, gyűjtök fantáziaképet.
MAGYAR NÉPMESE KINCSTÁRA jó lesz nekem, segítségnek.
Nem is segéd, igazi kincs, benne ott lapul az élet.
Szegény emberré válhatok, vagy a királlyal cserélek.
Ravasz leszek, és szemfüles, belelátok sok titokba,
MESEKÖNYVEK által fogok utazgatni én a múltba.
De, hogy mindenki láthassa, a szándékom milyen tiszta.
Egy IDŐKAPSZULÁT fogok elrejteni egy bokorba.
Dehogy bokor, az túl kicsi, még a kutya kikaparja.
S a kincsek mik benne lesznek, nem kerülnek elő soha.
Megkeresem a MESEFÁT, oda rejtem a kapszulát.
S évek múlva, ha meglelem, akkor láthattok majd csodát!
Segítsetek ebben nekem, IDŐKAPSZULÁM megteljen!
MESÉS KINCSÜNK beletesszük, s évek múlva megkeressük.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Közös kép készítése-ceruzarajz
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Elindult a Boldogságóra a Szitakötő csoportban !
A gyermekekkel egy átmozgató kis torna után képzeletbeli faleveleket gyűjtöttünk képzeletbeli kis kosárkába.
Az ősz színeinek felsorolása közben egy igazi falevelet is találtunk. A falevél nagyon sok játékot rejtett magában. Csiklandozása, simogatása jókedvre derítette a gyermekeket.
Az add tovább a falevelet játék további jó hangulatot teremtett.A hálafa története után megjelentek a szereplők, akiknek mozdulatait utánoztuk. A gyermekek szívesen mondtak történeteket a háláról, a boldogságról. Jól érezték magukat, amelyet meg is fogalmaztak:
– Köszönöm Andi néni! Fájt a hasam, e most valahogy elmúlt.
Nem is gondoltam volna, hogy a Boldogságórák ilyen hatással is bírnak 🙂
A gyermekek a témát tovább gondolták az óvónénivel és közösen hálafát készítettek.
Stevan Sremac Ált. Isk. - Emlékiskola
A tanulók egyéni alkotásokat készítettek. Hálásak a szüleiknek, a barátaiknak.
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
Mindenki annyi hálakövet festett, amennyire szüksége volt. Kitettük az ablakba. Minden nap megmelengetjük a tenyereinkben. A hálakártyákat megrajzoltuk. Kikerül majd a falunkra, a hálakertünkbe.
Az 5.b osztályban magyar nyelvet és irodalmat tanítok. Összetartó közösség, öröm velük együtt dolgozni! 🙂