Boldogságfokozó hála
A hála gyakorlása
Szurdokpüspöki Általános Iskola
Rajzolóprogram segítségével készítettük el a csoport közös hálafáját.
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Boldogságóra az III. osztályban
Téma: A boldogságfokozó hála
Első foglalkozás:
Beszélgetés kezdete: reggeli ima. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek mindenkor.
Ima: Köszönöm a szüleimet!
Második foglalkozás:
Mondj egy dolgot, amiért hálás vagy!
A gyermekek megfogalmazták gondolataikat. Hálás vagyok, mert szüleim nagyon szeretnek, köszönöm az otthonunkat, …
Figyelmüket megpróbáltam arra irányítani, hogy magától érthetődő dolgokért is hálát kell adni. Következtetésképpen beszélgetésben megfogalmaztuk, hogy a hála kulcs a boldogság érzéséhez.
A tevékenység végén minden gyermek elkészítette saját hála befőttjét, melyben leírta, kinek és miért hálás.
Leiti Mónika tanító
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A hála témakörében rajzokat készítettünk olyan helyzetekről, amelyekben hálát éreztünk.
A gyerekekkel közösen elkészítettük a Boldogságfát. Tenyérlenyomatba helyeztük el a fényképeket. Ha ránézünk hálásak vagyunk, hogy együtt lehetünk.
1. A boldogság vára tablóra felhelyezzük a boldogságfokozó hála jelét
2. Relaxáció: „Hervad a virágom, éled a virágom…”
3. Dal: „Szép nap…”
4.Beszélgetőkör: Mit jelent számodra a boldogság, öröm?
5. Hálaleltár
6. Körjáték verssel: A mai napon, a mai napon….
7. Hálatabló készítése