A gyerekek faleveleket gyűjtögettek az óvodánk melleti sétatéren, majd a legszebb faleveleket haza vitték és megajándékozták azt a személyt, akinek ők nagyon hálásak
A hála gyakorlása
Intézményünkben elkezdődtek a Boldogságórák, heti egy-egy tanórában valamennyi évfolyamon.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Az alsó tagozatosokkal Márton-napra közös imát mondtunk.
A szeptemberi Hála témakörünket egy közös Hálafa készítéssel zártuk. A foglalkozáson minden diák örömmel részt vett, a falevelek készítésében és vágásában, és a felhelyezésben a falra. Úgy érzem, ez a témakör, pozitív hatással volt az osztályon belüli kapcsolatokra.
Smiley-s dobókockák segítségével az őszi szünetben történt események előhívása. Amilyen smiley-t dobott, olyan élményt kell keresni. A dobókocka összeállítható úgy is, hogy csak vidám élményekről beszéljünk, de tehetünk rá szomorúbbat is. Ha szeretné a gyerek, beszélünk róla. Ha nem, akkor újat dob. A lényeg, hogy idézzünk fel boldog pillanatokat, adják át az élményt a többieknek.
Szandaszőlősi Általános Iskola és AMI
Országosan október 1 az Idősek Világnapja. Mi ezen alkalomból szeptember utolsó napjaiban meglátogattuk a városrész Idősek Otthonát, ahol nagyon vártak bennünket.
A gyerekek már hetekkel előtte készülődni kezdtek. Felelevenítették a tavalyi néptánc gálájuk bemutató műsorát, és kolléganőm koordinálásával szép verseket, és dalokat tanultak.
Az ünnepség nagyon bensőséges és meghitt volt. Nem a gyerekek nagyszülei vettek részt a rendezvényen, mégis minden kisöreg szemében a könnycseppeket láthatták a kicsik. Nagyon jó volt látni, hogy a 8 évesek is mennyire érzik a szeretetet, ami feléjük áradt. Rezzenéstelenül szerepeltek, és a szívüket is beleszavalták és énekelték a levegőbe.
Nagyon sok kisdiákom még aznap otthon a saját nagyszüleinek is elmondta a tanult verset, és dalokat, és következő beszélgetésen elmesélték, mennyi ölelést kaptak érte.
Az idei évben már tudtunk hálaüzenetet írni. Meg is tettük. Nagyon szép, díszes papírokra, gyöngy betűkkel mindenki megírta a hálaüzenetét valakinek, én pedig elzártam a kis dokumentumokat, jövőre ugyanekkor újraolvassuk. Én azért párat „ellenőriztem”, és nagyon szép szívből jövő üzeneteket fedeztem fel.
Újra itt a szeptember. Hálásak vagyunk azért, hogy a csoportunk újra együtt van. A nyári szünet után rengeteg élménnyel tértek vissza óvodásaink. Immár középső és nagycsoportosokként foglalkozunk a Boldogságóra témáival. A játékok, gyakorlatok alatt több nézőpontból is feldolgoztuk a témát. Főbb segítő eszközeink voltak a játék, a mese, rajz, mozgásos játékok, beszélgetések. A csoportunkat jellemzi a beszélgető kör, amikor a szőnyegen helyet foglalva oda figyelünk a társainkra és megoszthatják élményeiket tapasztalataikat. Egy ilyen beszélgetés után készült el a gyermekek hálalevele, majd a csoport hálafája. A leveleknek a gyermekek saját tenyerüket rajzolták körbe, festették, majd kivágták. Ezekre kerültek rá azok a szép gondolatok amelyeket a gyermekek neveztek meg: „Én azért vagyok hálás, mert…” (újra jöhettem oviba, játszhatok a barátaimmal, lesz kistesóm stb.)
A jó időnek köszönhetően sok időt töltöttünk az udvaron, ahol lehulló fakérgeket kerestünk (ebből készült el a hálafa). Az alkotást először a szülőértekezleten mutattunk be, ahol kitalálhatták az édesanyák és az édesapák, hogy vajon melyik hálalevél az ő gyermekéé. A téma feldolgozása alatt nagyon sokat tanulhattunk egymástól.
Boldogságóráinkat az idei tanévben is ráhangoló relaxációval kezdtük.
A hála hónapjában az elméleti áttekintés után visszaemlékeztünk, hogy az elmúlt években hogyan is tartottuk a szeptemberi boldogságórákat, miket is készítettünl már?
Hálaleveleket írtunk, és elkészítettük a hálafánkat. Többször is meghallgattuk a hónap dalát.
Az óra menete:
1. A csodakantár mese
2. A hála virága
3. Szeretetkupon készítése