Hosszasan lehet mesélni az idei nyárról és mindig jó emlékezni ilyen pillanatokra, megosztani másokkal. Érdekes látni, hogy egy nyaralás, egy jó játék, egy film, de akár egy vicces történet is széppé tud tenni egy vakációt. Legyünk hálásak ezekért a pillanatokért!
A hála gyakorlása
A napközis tevékenységek között mindig szakítok arra időt, hogy a gyermekek elmondhassák a nap folyamán történt pozitív és negatív élményeiket. Fontos, hogy a gyerekek ismerjenek és alkalmazzanak olyan apró gesztusokat, melyekkel a hálájukat tudják kifejezni a társaik iránt. A boldogságóra keretében voltak akik nemcsak szóban, hanem rajzokkal is kifejezték a hálájukat az osztálytársaik iránt, mint például, hogy elvitte neki a leckét mikor beteg volt, vagy mert a barátja lehet. Akadtak olyanok is akik a családjukért hálásak, mert rájuk mindig számíthatnak.
Relaxációs gyakorlat.
Beszélgetés a témában.
„A legegyszerűbb megoldás” gyakorlat.
„Miért lehetünk hálásak?” gyakorlat.
Szeptemberi „Hálabefőtt” elkészítése.
Bagdi Bella: Szép nap, ölelj át most c. dal.
Mivel a gyerekek az iskolai napjukat a napközivel zárják, nem egyszer vagyok szem-és fültanúja annak,hogy a szülővel való találkozás alkalmával a panaszaikat, nehézségeiket, sérelmeiket sorolják el, nem pedig a boldog pillanatokat. A napközis foglalkozás utolsó harmadát arra szántam, hogy pozitív dolgoktól meséltettem a kisdiákokat, olyan eseményekről, amelyekért hálásak lehetnek, melyek örömet okoznak nekik a nap folyamán. Örömmel tapasztaltam, hogy a foglalkozás után a szülőknek nem elsősorban a személyes konfliktusaikról meséltek.
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az órán megbeszéltük, mit jelent a hála. Ki miért és kinek lehet hálás, majd arról is beszélgettünk, miért jó, ha kifejezzük a hálánkat.Lerajzolták a hálafotón, miért hálásak.Otthoni feladatként kapták, hogy szüleiknek úgy fejezzék ki a hálájukat, hogy segítenek a házi munkában.A hónap dalára relaxáltunk.
Újszerű módszerekkel, játékokkal, témával ismerkedhettek meg a 7 osztályosok. Jó hangulatban, együttműködve telnek a boldogságórák. Hálatabló készült, hálavirágot ültettek, hálaköveket díszítettek, hálaládába gyűjtjük a hálával telt gondolataikat.
Másodikosaimmal, szívem csücskeivel kölcsönösen élvezzük a boldogságórákat. Jó hangulatban végezzük a feladatokat, együttműködnek, nyitottak a gyerekek. A zenék, relaxációk, meditációk még változatosabbá, a játékok örömtelibbé teszik a közösen eltöltött időt. Készítettünk közösen hálafát, melynek a leveleire lerajzolták, hogy mi mindenért hálásak. Vidám hálavirágok, hálabefőttek díszítik osztálytermünket. Hálás vagyok a szülőknek, mert egyre több szülő ír pozitív gondolatot, megerősítést gyermeke tolltartójába meglepetésként. Mindannyian várjuk a következő boldogságórákat.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
Újra elérkezett a szeptember, az ovikezdés hónapja. Sokan, a járványhelyzet miatt, több hónapot, akár fél évet is otthon töltöttek. Így nem csak a most ovit kezdő kicsiknek, hanem nekik is újra bele kell rázódni az itteni szokás-és szabályrendszerbe. Már mindenki várta hogy újra jöhessen, a társaival, barátaival játsszon. Sok-sok élménybeszámolóval gazdagodtunk. A gyerekek játékában is megfigyelhető volt az elmúlt időszak hatása. A koronavírus szó többször elhangzott tőlük, valamint az orvosi játék közben is azt „vizsgálták”, ki az, aki vírusos.
Úgy gondolom a hála, mint téma megjelölés, erre az időszakra nézve is aktuális, hiszen az egészségünkért hálát adhatunk.
Csupaszív ❤, aki a csoport Boldog Ovis jelképe, kabalája, ismét előkerült, és megismerkedett mindenkivel újra, hiszen nem sok gyermek emlékezett a nevére. Ezt követően a Hálafa történetét olvastam el, melyhez olyan őszi leveleket is elővettünk, mint a történetben szereplők. Megbeszéltük, hogy mi történt a fával, miért volt szomorú, és mit tettek az állatok, hogy jobb kedve legyen. Ezáltal pedig hálás volt nekik. A gyerekek is elmondhatták, hogy ők miért hálásak. Akinél egy szép piros falevél volt, elmondta, majd továbbadta a társának. Szívmelengető mondatokat hallhattunk, mint például: ” Azért vagyok hálás, mert sok barátom van itt az oviban,…mert szeret a családom,…mert a Csupaszív itt van nekünk….
Ezután elkészítettük a történetben szereplő Hálafát. Egy előre megrajzolt csupasz fára, a gyerekek színes tenyérlenyomatokat mintáztak falevél gyanánt. A kész fa nagyon tetszett mindenkinek, hisz „egy darab” mindenkiből.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A csoport elkészített egy fotómontázst a nyár leghálásabb pillanatairól, képeket gyűjtöttek hozzá és szavakat, kifejezéseket is gyűjtöttek mellé. A képek mellé jegyzetelt szavak a történetük elmesélése közben merültek fel, és arra gondoltuk, hogy végül ezek is a papírra kerülnek. Ez a nyár más volt, mint az eddigiek, most jóval kevesebb időt tudtak együtt tölteni, nem találkoztak olyan sokat, mint ahogy azt korábban megszokhatták. De minden egyes együtt töltött pillanatért nagyon hálásak voltak, melyet barátaik, vagy családjuk körében tölthetek. Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor kimondták: Te meg én, az azt jelent, hogy mi. Azért vagyunk a leghálásabbak, hogy ez a „mi” létrejöhetett.”Vigyázzunk egymásra! Mert „te” és „én” azt jelenti, „mi”.
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Kedvenc témánk a hála. Különösen most, ebben a nehéz helyzetben. A gyerekek rettentően boldogok, hogy jöhetnek iskolába. Élvezik a közösség minden pozitívumát. Sokat meséltek nyári élményeikről, amely most sokkal meghatározóbb volt az életükben, mint eddig valaha. Nagyon hálásak a szüleiknek, hogy elvitték nyaralni, kirándulni őket a hosszú bezártság után. Legkedvesebb rajzom, amikor a kislány le is írja, azért hálás a szüleinek, mert segítettek abban, hogy megszűnjön a félelme a víztől.