Végre együtt vagyunk! Fél év kihagyás után újra együtt, már önmagában is hálásak lehetünk ezért. Nehezen indult az év, de így szeptember végére sikerült újra összeszoknunk és sokat utaztunk.
Elkészítettük az iskolánk egyik Boldogság falát, ahol a hónap témáját a hálafánk szimbolizálja.
Utazásunkat a hála tengerén folytattuk, hiszen ahogy a csöppek mondták, tengernyi dologért adhatunk hálát a mostani időszakban.
Készítettünk hála tálkákat is, amibe esténkét bele lehet suttogni, hogy miért tudunk aznap hálát adni.
Nagy boldogsággal tölt el, hogy a napközis délutánokat, meditálással tudjuk kezdeni, és ezeket már nem én tartom, hanem ők. Minden napra valamelyik gyerkőcöm készül egy rövid történettel, és ő kalauzolja el a többieket. A hatás nagyon látványos. 🙂
Végül még arra is volt időnk, hogy dalba öntsük a sok-sok gondolatot, és a varázs ceruzáinkkal megmutassunk, hogyan is lehet ezt továbbadni.
A hála gyakorlása
Megbeszéltük, hogy mi a boldogság. Elmondták és lerajzolták a gyerekek, hogy miért lehetnek hálásak.
Rimóci Szent István Általános Iskola
Azokat a pillanatokat örökítettük meg, amelyekért a nyáron hálásak voltunk.
Életkoruknál fogva a mesék, a bennük szereplő hősök állnak közel gyerekekhez. Először megfogalmaztuk a meséken keresztül a „hála” fogalmát, aztán kedvenc hőseiket nevezték meg. Ezután boldogan „bújtak a bőrükbe”, miután lerajzolták azokat. Elmesélték egymásnak, hogy miért hálásak a kedvenc mesehősüknek.
Karancslapujtői Kastélykert Óvoda
Korcsoport: 5-6 évesek
1. Ajánlás: Beszélgetés kezdeményezése az érzelmekről. Milyen érzelmeket ismerünk? Mik a pozitív és negatív érzelmek?Hogyan jelennek meg az érzelmek az arcunkon? Az érzelemórát körbe adtam a gyermekeknek, és ahová mutatott a nyil azt az érzelmet lehetett utánozni. A gyermekek kiválóan tudják arcukon megjeleniteni az örömöt és a szomorúságot is.
2. Ajánlás: Beszélgetőkört indítottam a háláról, arról, hogy kiknek lehetünk hálásak, hogy miért jó ez, hogy mennyire szerencsésnek érezhetjük magunkat. A Hálajátékhoz színes korongokat készítettünk, mindegyik gyermek húzott a kalapból egy korongot és a színhez kapcsolódó háláról lehetett beszélni.
Kedvenc hozzászólások:
” Én ebben a pillanatban azért vagyok hálás, mert kistesóm fog születni. ”
” Hálás vagyok a természetnek.”
” Anyukámat szeretem nagyon, neki vagyok hálás.”
3. Feladat: Ezek után a gyermekek elképzeltek olyan hősöket akik jókat cselekednek a világnak. Ezeknek a hősöknek terveztünk álarcot. Szép és különleges álarcok készültek, amiket később kivágtunk és hazavihették a gyermekek.
4. Ajánlás: Kis szivecskéket rejtettünk el az óvoda épületében és udvarán. A gyermekek nagy örömmel kezdték felkutatni az apró örömöket kedvenc játékaiknál.
A foglalkozások jó hangulatban teltek, mindenkinek mosolyt csalt az arcára, gyermekeknek és kollégáknak egyaránt.
Köszönjük a feladatokat. Alig várjuk a következő témát.
Csoport: 8.g osztály fele (hatosztályos képzés)
A ‘Boldogságfokozó hála’ témakör bevezetése után a tanulók 5 fős csoportokban reklámot találtak ki a ‘hála’ fontosságának reklámozására. A reklám szövegét leírták, majd előadták a reklámot. Videó felvételt nem szerettem volna készíteni a gyerekekről.
Az foglalkozást angol nyelvi órákon tartottam, mivel a 20 fős csoport angol tanára vagyok. A reklámokat is angol nyelven írták, illetve adták elő a gyerekek. Ily módon a Boldogságórát angol nyelvi gyakorlással ötvöztem.
Házi feladatnak az általános iskolák felső tagozatának szóló munkafüzetben található táblázat kitöltését kapta a csoport.
Egy 9. osztályban kezdtem el a boldogság órákat megtartani. Az osztály még csak most kezd összeszokni, barátságok is kialakulóban vannak. Újdonság volt számukra, hogy ilyen óra létezik, ezért kezdetben bátortalanok, motiválatlanok és visszahúzódóak voltak, majd egyre inkább megnyíltak, és a hála területekre őszinte, szép gondolatok kerültek.