Szeptember hónapban a hála volt a téma. A választható feladatok közül a nyári pillanatok ábrázolását választottam.
Az órát 3. és 4. osztályosokkal dolgoztuk fel. Közös megbeszélés után a egyénileg dolgoztak a tanulók a Covid járvány miatt.
Alkotás közben a hónap dalát hallgattuk meg, többször is.
Az elkészült rajzokat bemutatták egymásnak, és meséltek is róla.
A hála gyakorlása
A gyerekekkel arról beszélgettünk milyen az az érzés mikor hálából anya vagy apa megsimogatnak bennünket illetve hogy mi simogatunk meg valakit, testvért barátot. Kezünket használjuk ezen érzések kifejezésére. Ezt jeleníti meg a hálás kéz, temperával nyomatokat készítettünk.
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Szeptemberben ismét kezdődik az iskola és ezzel együtt a hála hónapja. A boldogságfokozó hálát sok oldalról körbe jártuk, megbeszéltük, melyik társas kapcsolat, milyen összefüggésbe hozható a hálával. Összegyűjtöttük a család, az iskola, a barátok iránt érzett köszöneteinket, talán legnehezebb volt önmagunknak hálát adni. A hónap egyik örömteli napja lett, amikor egymást hála virágokkal ajándékoztuk.
A karantén után boldogan töltötte mindenki szüleivel, testvéreivel, nagyszüleivel a nyarat, hálát adva a nyár minden vidám pillanatáért.
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Fotókat gyűjtöttünk, montázst készítettünk – nyári pillanatainkról.
Minden hálás gyermek kezében megtalálható a hálafája, amit saját maga színezett ki. A fa körül kis képeken és rajzokon szerepelnek azok a dolgok, személyek, amikért Ők hálásak.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Havi Boldogságóránk témája a Boldogságfokozó hála volt. A bevezető beszélgetésben megismertettük az új gyerekekkel, és felelevenítettük a régi ovisokkal a Boldogságórák anyagát, azt hogy miről fogunk beszélgetni a következő 10 hónap során. Majd a foglalkozás ráhangolódásaként meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem című dalát. Ezután beszélgettünk a hála fogalmáról, hogy mit jelent a gyerekek szerint és hogy miért/kiért lehetünk hálásak. Majd felelevenítettük a héten már megismert Hálafa története című mesét.
Ezt követően Hálajátékot játszottunk, a kihúzott szines pomponoknak megfelelően kellettválaszolni a játék megadott kérdéseire (pl. Nevezz meg valakit, akinek hálás vagy!).
A foglalkozás végén elkészítettük a mi kis hálaszívünket is, ahol minden gyerek odaadta a saját jelét annak a gyermeknek, akinek hálás. A zárókörben pedig megbeszéltük, hogy ki hogyan érezte magát az év első Boldogságóráján.
Az elkészített sziv pedig egész héten csoportunk falát díszítette.
Osztályommal a hála megélését gyakoroltuk. Lelkesen játszottak, közben jobban megismerték egymást. Selfie-t készítettek egy hálás pillanatukban, majd azt bemutatták egymásnak. Bagdi Bella dalára pedig jókedvűen fejezték be az osztály hálavirágainak elkészítését.