A nyár emlékei szemüvegen keresztül:)
A hála gyakorlása
Óvodánk legkisebbjei is örömmel kapcsolódtak be a boldogságprogramba. Sajnos többen betegek lettek, de az ittlévő kiscsigák vidáman,érdeklődve hallgatták ,hogy milyen jó dolgokkal fognak megismerkedni a boldogságprogram során majd.Relaxációval, „a napimádással és a fújj,fújj” kezdtük a foglalkozásunkat.Megismerkedtünk a hónap dalával, táncoltunk,énekeltünk rá.Megláthattuk a boldogság kék madarát is. Majd bemutatkozott nekünk Boldogság Levendula is ,aki végig velünk lesz majd a 10 hónapos boldogságprogram során, nagy-nagy szeretettel ölelgettük meg őt .
Megtudtuk mi is az a hála, és hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Megismertük a hála jelét a hálavirágot, melyet kiszíneztünk, és hazavittünk a szüleinknek.
A hálafáról szóló mesét megismertük és az óvónénik szépen kiszínezett hálafájában is gyönyörködtünk.
A varázserdőben hálajátékot játszottunk sok-sok mosollyal kísérve. A boldogságóránkat vidáman , a boldog vagyok zenére való tánccal és énekléssel fejeztük be. Hálás kiscsigák vagyunk!
Már nagyon vártuk hogy újra elkezdjük a boldogságprogramot! Örömmel és lelkesedéssel kezdtük a boldogságóránkat, hogy feljussunk az első boldogság lépcsőre. A megszokottak szerint relaxációval kezdtük a boldogság munkánkat.A hónap dalára táncoltunk, énekeltünk ,hálásak voltunk.
Újra berepült hozzánk a boldogság kék madara, s újból megölelgettük boldogságminyonunkat.
Beszélgettünk a háláról és arról hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Megismertük a hálavirágot, és szívesen adtuk oda egymásnak nagy szeretettel.
A hálafa meséjét meghallgattuk, beszélgettünk róla, és voltak akik szívesen kiszínezték a hálafát. Majd mindenkinek körberajzoltuk a kezét és ebből elkészítettük a mi hálafánkat.
A hálajáték közben vidámak voltunk! A varázserdőben pedig sok sok hálapacsit tudtunk egymásnak adni.A foglalkozást a Boldog vagyok c zenére való táncolással és énekléssel fejeztük be!
Ebben a tanévben mi is örömmel kapcsolódtunk be a boldogságprogramba. A mi süni csoportunkat iskolába készülő nagyok és óvodás éveiket most kezdő picikék alkotják.Miután megismerkedtünk ezzel a programmal, el is kezdtük a munkát, hogy feljussunk az első szintre. A relaxációnk a napimádás és a fújj,fújj volt. A hónap dalát megismertük, táncoltunk, örültünk,hálásak voltunk. A „boldogság”kék madarával is megismerkedtünk.
A 10 hónapos boldogságprogramunkban egy cuki kis jegesmackó lesz velünk, akit minden kis sünis megölelgetett,megszeretgetett. Ő lett a mi boldogságmackónk!
Beszélgettünk arról hogy mit jelent a hála és csoportunk nagyjai ügyesen megfogalmazták ezt!
A hálafa meséjét megismertük, beszélgettünk róla, s a nagyok szépen kiszínezték a hálafát is.
megismertük a hála jelét,így a hálavirágokat szívesen adtuk át társainknak, egy-egy jó szó kíséretében.
A hálajáték során a színekkel játszottunk és sok-sok hálás dolog jutott eszünkbe.
A zárókör játéka is vidáman, örömben telt el.
A boldogságóránkat a Boldog vagyok c. zenével,tánccal és rengeteg gyermekmosollyal fejeztünk be!
Fazekas József Általános Iskola
Órakezdő relaxációs gyakorlatunk után beszélgettünk a gyerekekkel a HÁLA fogalmáról. Összeszedtük, hogy kinek, kiknek és miért lehetünk hálásak.
Elővettük a tavaly szeptemberben eltett hála-befőttünket, felidéztük, hogy egy évvel ezelőtt hogyan gondolkodtunk a háláról, miért voltunk akkor hálásak, és kik voltak azok a személyek, akiknek kifejeztük akkor a hálánkat.
Ezután elkészítettük idei alkotásunkat, a „HÁLA FÁT”, amire mindenki feltette a saját tenyerébe írt hála-levélkéjét. A járványhelyzetnek köszönhetően több kisgyerek is az egészségéért adott hálát…
Meghallgattuk a témához tartozó mesét és dalt, majd az óra zárásaként beszélgetőkörben láncjátékkal mindenki elmondta, hogy miért és kinek hálás.
Az idén már harmadik éve csináljuk a csoportommal a boldogságórákat mindenki legnagyobb örömére. Ebben a hónapban bőven jutott olyan dolog amit megköszönhettünk!
Reggeli körünket simogatás körbeküldésével kezdtük. Aztán felelevenítettük a varázs szavainkat: sajnálom, kérlek szépen, bocsáss meg, köszönöm, hálás vagyok, szeretlek. Ki-ki választhatott, melyikkel mond mondatot. A megszokott mondatokon kívül (Sajnálom, hogy feldöntöttem a váradat. Köszönöm, hogy felhúztad a cipőmet.), elhangzott az is nagy örömömre, hogy „Hálás vagyok az anyukámnak, amiért elhozott ide az óvodába.” és „Köszönöm, hogy három ilyen jó óvó nénim van!” Ilyenkor én is nagyon hálás vagyok, hogy elkezdtem ezt a módszert! Körbeküldtük zárásként újra a simogatást és „Jobb velünk a világ” kiáltással zártuk a beszélgetést.
A csoportunk hála fája ismét virágba borult. Azok a gyerekek kapnak rá gombot, akik segítenek a társaiknak. Vegyes csoportunk van, így bőven jut alkalom arra, hogy a nagyobbak segítséget nyújtsanak a kisebbeknek. Már nem is kell szólnunk, észre veszik, ki szorul segítségre.
Délelőtt még Boldog Dóra a Hálás kisegér meséjét hozta el a csoportba. A mese meghallgatása után közösen a gyerekekkel ajándékot készítettünk a csoport nyugdíjba menő óvó nénijének.
Másnap délután elbúcsúztunk tőle a szokásos versek és dalok után egyenként odament hozzá mindegyik gyerek és megköszönt valamit, amit kapott tőle, míg dolgozott: Köszönöm, hogy megöleltél! …, hogy bekötötted a cipőmet!…,hogy elvittél bábszínházba!…, hogy meséltél! …, hogy mindig megvigasztaltál! Nem csak Andi néni, hanem a szülők is megkönnyezték a búcsút. A műsor végén bejöttek a régi óvodásai közül is sokan, hogy megköszönjék a felejthetetlen ovis éveket. A közös képen együtt van a legnagyobb, 29 éves és a legkisebb, 3 éves a szeretett óvó nénivel!
Végül fölkerült a boldogságvár legalsó lépcsőfokára a hála jele. Elindultunk újra a boldogság útján!
DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
Hálakuponokat és HÁLA ÉRMET is készítettünk szüleinknek, amitől nagyon boldogok lettek. Az érmeket zsugorfóliára rajzoltuk meg, majd közösen figyeltük, ahogy a sütőben összezsugorodnak. Végül egy szép selyem szalagra fűztük fel őket. Az elkészült hála érmeket a „DILITÁLIS OKTATÁSBAN” nyújtott segítségért adták át a gyerekek. Jó volt látni a meghatódott szülői arcokat, a könnyes szemeket és a gyerekek csillogó tekintetét.
Első osztályban felküzdöttük magunkat a Boldogság várába vezető 10 lépcsőfokon. Második osztályban beléptünk a vár kapuján és a palota 10 titkos ajtajához kerestük a kulcsokat.
Most, harmadik osztályban: ”szobaajtók tárva-nyitva, mindegyikben van egy láda”. Nagy örömmel nyitottuk ki a hála ládáját, amiben ismét volt a tündérektől egy szép mese, amiből megtanultuk, hogy a hála legszebb formája, ha köszönetet mondunk valakinek a segítségért, a szeretetért, az odafigyelésért, a gondoskodásért vagy a mosolyért, ami melegíti szívünket!
Szeptember hónapban került bevezetésre csoportunkban először a Boldog Óvoda program.Kicsit féltem kezdetben hogy a kis – és középső csoportos gyerekeknek nehéz lesz megmutatni a témák fontosságát,de pozítiv tapasztalataim vannak.A bolsogság fogalma könnyen értelmezhető volt,a hála kicsit nehezebb,de játékokkal,mesével élvezetesek voltak az órák.Boldog Dóra nagy motiváló erővel bír azóta is,sokat segít a mindennapokban.
A vírus ellenére a nyár sok örömet tartogatott számunkra. Sok pillanatért lehetünk hálásak. Számos pozitív élményt szerezhettünk. Talán apróságnak tűnhetnek a kis történések, számunkra mégis sokat jelentettek.