A témát több módon dolgozták fel a gyerekek. Először a háláról szóló mesét hallgatták meg, majd lerajzolták, miért hálásak az életben. A rajzokat puzzle-darabokként illesztették össze, így született meg az osztály saját „Hála-képe”. A színes rajzok és mosolygós arcok mind arról árulkodtak, hogy a hála ott lakik szívükben.
A hála gyakorlása
A tanév első foglalkozása a hála témáját dolgozta fel. Az ötödikesek „hálakezeket” készítettek – mindegyik ujjra rákerült valami, amiért köszönetet éreznek. A közös munkát gesztenyék koronázták meg: elkészült az osztály „gesztenyecsapata”, a barátság és összetartozás jelképeként. Minden apró figura egy-egy gyerek jókedvét hordozza magában – így vált a foglalkozás igazi, szívet melengető közösségi élménnyé.
Szeptemberben a hatodikosok egy rövid, elgondolkodtató videót néztek meg a háláról, majd egymásnak is elmondták miért hálásak. A tanulók szavaiból szeretet, figyelmesség és őszinte érzelem áradt. A foglalkozás végén „hálabefőttet” készítettek – apró üvegekbe zárt kedves üzenetekkel és rajzokkal, hogy mindig emlékeztessék őket az élet szép pillanataira.
,,Ha megtanulunk hálás szívvel élni, minden nap találunk valamit, amiért érdemes mosolyogni.”
Októberben mindenki összegyűjtötte, hogy miért hálás az édesapjának.Ezt lelamináltuk és hűtőmágnesként hazavihették a gyerekek.
Tapasztalatszerző séta alkalmával, megfigyeléseket végeztünk a gyermekekkel, amely főként az ősz szépségeire, az őszi természetre irányult. Gyönyörködtünk, megcsodáltuk a színes faleveleket, közben beszélgettünk a boldogságról. Elmondtam, hogy én, miért vagyok hálás: „Hálás vagyok, amiért veletek együtt lehetek és gyönyörködhetünk az őszi tájban!” Később, a csoportszobába érve, elővettem az előre megfestett fát, amelyre a gyermekek tenyérlenyomattal, őszi színekben pompázó, faleveleket készítettek a fára, közben mindenki elmondhatta, hogy miért hálás, a mai napon. Egy gyermek több tenyérlenyomatot is készített, közben meghallgattuk a hónap dalát. Miután kezet mostunk, megöleltük egymást.
Téma: A hála gyakorlása
Időpont: 2025.09.30.
Korosztály: 3-4 évesek
Motiváció:
Fújja a szél a fákat… c. mondóka (közben ritmustapsolás) többszöri ismétlése, majd eljátszása a gyerekeknek. Megbeszéltük, hogy mindannyian kis fák vagyunk, akiknek ágait a viharos őszi szél jobbra-balra hajlítgatja.
Tevékenység:
Én lettem a viharos szél, a gyerekek maradtak kis fák. Erősen fújtam, a gyerekek a karjaikkal a fák ágainak mozgását utánozták. Közben választottunk egy napocskát. Az ő feladata volt, hogy megkérje a szelet, ne fújjon ilyen erősen. A gyerekek kérésére, vidám nevetésükre a Nap meghallotta a kedves kéréseket és elhesegette a szelet, örömet okozva ezzel a kis fáknak.
Hálából többször elénekelték, eljátszották a gyerekek a Süss fel nap… c. dalocskát.
Beszélgetés kezdeményezése a háláról, a jó cselekedetek fontosságáról. (A kis fák örülnek, mert az erős szél nem törte le az ágaikat, ezért pedig a Napnak lehetünk hálásak, figyelt ránk, segített nekünk.)
Átvezetés vizuális tevékenységbe:
Fessünk őszi faleveleket, minél színesebbeket megköszönve ezzel a Napnak a kedvességet és a segítséget (sárga, piros, zöld, barna tempera felhasználása).
Az ünnepek közeledtével arról beszélgettünk ki miért hálás, és ezt a gyerekek egy hálatérkép megalkotásával gyűjtötték össze.
Ezt követően a szülőknek készült ajándékként egy kívánság lista, amelyre a gyerekek különböző dolgokat írtak fel, amikről úgy gondolták a szüleik örülnének neki. Erről a kívánság listáról a anya, vagy apa leszakítva a megfelelőt kérheti, hogy aznap teljesüljön ami rá van írva., mint pl: nem veszekszem a testvéremmel, segítek elmosogatni, főzök egy kávét stb.
A hála gyakorlása
Pedagógiai célom volt a gyermekek pozitív szemléletének fejlesztése, a mindennapi örömök és jó élmények tudatosítása, az elégedettség érzésének erősítése. Ennek érdekében közös tevekénységeket végeztünk a gyerekekkel. A beszélgetőkörben a téma bevezetésénél nagyon érdeklődőek voltak a gyerekek, sok- sok példát tudtak hozni, hogy miért is lehetünk hálásak. A bábjáték után ügyesen felismerték és megfogalmazták az érzelmeket, majd egész héten bábozták ők maguk is a történetet, sőt a nagyobb gyermekek újabb eseményeket vittek a mesébe. A hálafa történetének elmesélése után közösen elkészítettük a csoport hálafáját is. A munkafüzetben lévő színező feladatokban is nagyon aktívan részt vettek a gyerekek. A hála-dobozban is sok rajz helyet kapott. A mindennapi beszélgetéseink során a gyermekek fokozatosan nyitottabbá váltak a pozitív élmények megosztására, növekedett az egymás iránti figyelmük és elfogadásuk.
Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
Karácsony előtt az 5. – 6.osztályos etika csoporttal a hála témáját dolgoztuk fel. Ráhangolódásként zenét hallgattunk, majd előzetes rajzokból, idézetekből, kérdésekből montázst készítettünk. A csomagolópapírra a család, a barátok, a szeretet, a tárgyi dolgok és a történelmi múlt is rákerült.
A programmal ebben az évben találkoztam, és a képzést augusztusban végeztem el.
A csoportról néhány szóban:
Vegyes csoport, 2,5-5,5 éves korig terjed az életkor. A nagyobbakkal második éve dolgozom. Van több BTMN-es gyermek, és többen, akik viselkedésproblémával küzdenek. A kiscsoportosok ismerkedtek az óvodai légkörrel.
Ebben az évben a fő célom az, hogy a gyerekek a boldogságóra ritmusát, hangulatát meismerjék, próbáljanak minél többen bekapcsolódni a tevékenységekbe és abba hosszabb ideig benne maradni.
Szeptember hónapban a hála gyakorlása volt a téma.
Fő didaktikai feladatok: Új ismeretek kialakítása, a hála fogalmak megfogalmazása, pontosítása.
Ráhangolódás, relaxáció „Fújj-fújj”
Elképzeltük, hogy hogy széllé változtunk. Ki, milyen szél lett? (erősebb, gyengébb stb….)
Mese: Mese a hálás kisegérről (bábjáték)
A mese végén megbeszéltük felelevenítjük a mese tartalmát, szereplőit, ki miért volt hálás a mesébe.
A hála fogalmának magyarázata:
Hívó mindatok: Mit jelent a hála? Ki miért hálás és kinek?
Mindenki elmondta, miért szokott hálás lenni. Hogyan fejezi ki a háláját?
A hála jelének színezése. Közben zenehallgatás: Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem
A tevékenység lezárása: Elégedettség mérése smiley jelekkel
A résztvevő gyerekek közül többen bátran elmondták gondolataikat.
A foglalkozást követő napokban a mesét több gyermek is elmesélte a játékidőben a bábok segítségével.