Mindenért hálát érzünk , ami körülvesz bennünket.A szüleinkért , az osztálytársainkért, barátainkért , a szép természetért, jólétünkért.
A hála gyakorlása
Mindenért hálát érzünk , ami körülvesz bennünket.A szüleinkért , az osztálytársainkért, barátainkért , a szép természetért, jólétünkért.
A hála témát úgy dolgoztuk fel, hogy egy labda segítségével körbe ültünk, és az Azért szeretlek mert… játékot felhasználva a kedves gondolatot mondtunk annak a kispajtásnak, akinek gurítottuk a labdát. A kedves gondolat után a fogadó gyermek megköszönte és hálája képen megölelte pajtását.
A 8. osztály a „Pozitív lábnyomaink – mit lépünk meg együtt” feladatot oldotta meg. Mivel az osztály létszáma kicsi, ezért „Mit csinálunk meg együtt?”-re módosítottak, a kezüket lerajzolták és leírták, miért hálásak.
Ebben a hónapban arról beszélgettünk ötödikeseimmel, hogy miért és kiknek lehetünk hálásak és elkészítettük saját hálabefőttjeinket.
Az első boldogságóránk témaköre a hála volt.
A gyerekek nagyon örültek Boldog Dórának, akivel közösen az éneket is meghallgattunk (Szép nap ölelj most át c.) majd közösen a relaxációs gyakorlatokat is elvégeztük (Égig érő fa vagyok, Napimádás).
A relaxáció végére a gyerekek még érdeklődőbbek voltak, hogy mi fog még történni. A Hálafa történetét nagy figyelemmel hallgatták végig, ami segített nekik, hogy ők is meg tudják utána fogalmazni, hogy miért hálásak.
A színes képek közül hosszasan válogattak, majd elmondta minden gyermek, hogy mit jelent neki az a kép, hogy miért hálás. Meglepetésemre minden gyermek azonnal értette a feladatot és több gyermektől igazán megható mondatok is elhangzottak („Azért szeretem az éjjeli lámpámat, mert azt szeretem, ha fény vesz körül.”)
A közös hála virág készítést pedig nagyon élvezték, a végén megbeszéltük, hogy pont ilyen színes egyéniség mindenki és így alkotunk egy nagyon jó csoportot.
A téma továbbadásához pedig a hála virágokat megkapták és saját maguk színezték ki, közben megbeszéltük, hogy kiknek fogják odaadni és miért hálásak nekik.
Az osztály „A hála gyakorlása” témakörében hálabefőttet készített. A befőttesüveg kidekorálása után mindenki írt 3-4 hálaüzenetet (szüleinek, barátainak, ismerőseinek…), amelyet belehelyezett az üvegbe. Az üveg tartalma karácsonyig bővíthető, akkor viszik haza a gyerekek.
A Boldogságóra motiválása a „Segítő szülők” bevonásával elkészült fa gyerekekkel történő befejezése volt.
Relaxációnk az Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok… gyakorlatot végeztük.
Bagdi Bella Háladala a teljes témára hangolódást segítette. A relaxáció és az ének a teljes lenyugvást eredményezte. A dal végére a fa köré ültünk. Megkérdeztem, ki miért hálás. A hálafára készítettünk faleveleket. A gyerekek lerajzolták a falevelekre miért hálásak. A kisebbek előre kivágott formát kaptak, ők őszi színekkel díszítették a leveleket, a nagyobbak maguk vágtak ki formát. Egy-egy kisgyerek több falevelet is készített. Zsinórt tettünk a levelekre, hogy fel lehessen lógatni. Az elkészült alkotásokat feltették a fára, elmondták mit rajzoltak le, miért hálásak.
Lezárásként a fa körül a Szép nap dalt énekeltük. A játékba való visszavezetésként aki szeretett volna, készíthetett még Hála falevelet.
Szeptember- A hála gyakorlása
Az első boldogságfokozó témánk alkalmával megbeszéltem a gyerekekkel, hogy mit jelentenek a boldogságóra foglalkozások. Fantáziajátékkal elképzeltük, hogyan nézhet ki ez a vár. Relaxációs játékkal, a hála zenéjével ráhangolódtunk a témára, majd megismerhették a Hálafa mese történetét. Mese után beszélgetéssel dolgoztuk fel a témát a „Mi mindenért lehetsz hálás?”- játékkal. A gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak. Felsoroltunk különböző dolgokat, amiért hálásak lehetünk, örülhetünk az életünk során.
Ezután a „Hálás vagyok neked!”- Boldogságóra játékkal elmondták egymásnak azokat a dolgokat, amiért hálásak lehetnek, majd a szívpárnát odaadták egymásnak. Mindenki kapott és adott is hálát a másik gyermeknek.
Hálaszívet készítettünk, melybe minden gyermek örömmel részt vett. Beleírtam a gyerekek által mondott hálaüzeneteket a hálarajzokba, majd a közös alkotásokat kiraktuk a folyosóra, megbeszéltük, értékeltük egymás munkáját.
A Székely Mikó Kollégium 5.A osztály 23 tanulójával (9 lány és 14 fiú) közösen 1 osztályfőnöki órán át a boldogságóra program szeptemberi témájával foglalkoztunk. Megemlítettem a szeptember hónap nevezetes napjait és a hála világnapja révén, megbeszéltük mi a hála, miért lehetünk és vagyunk hálások. A dákokkal megalkottuk a 3 dimenziós HÁLA feliratot, majd mindenki elmondta, a húzott módon, a saját jóságlistáját.
A diákok érdeklődön tevékenykedtek, élvezték az éneket, többször is meghallgattuk, addig még elkészültek az osztálykavicsok.