A gyerekek elkészítették saját „Hálaszélforgójukat”.
Mindenki ráírta miért hálás, mi teszi boldoggá.
Bagdi Bella: Öröm tölti be szívem c. dal kísérte mukájukat.
A hála gyakorlása
A hàla dalának meghallgatása után az elrejtett különböző színű hálakorongok megkeresésére és egymás közötti kiosztására került sor, ezután az egyes színekhez kapcsolódó kérdésekre adandó válaszok személyes élmény alapján történő megbeszèlésére, majd megfogalmazására és rögzítésére került sor.
A hàla dalának meghallgatása után az elrejtett különböző színű hálakorongok megkeresésére és egymás közötti kiosztására került sor, ezután az egyes színekhez kapcsolódó kérdésekre adandó válaszok személyes élmény alapján történő megbeszèlésére, majd megfogalmazására és rögzítésére került sor.
Az óvodai kis közösség vegyes korcsoportú, enyhe- és középsúlyos értelmi sérüléssel, halmozott fogyatékossággal, autizmus spektrumzavarral rendelkező gyermekekből tevődik össze.
A játék számukra a mindennapok jelentős részét kitöltő tevékenység. Az öröm megélésén túl számos fejlesztő hatásuk érvényesül.
A hálát kifejező szívecskéket a számukra legkedveltebb játékok környezetében rejtettük el.
Hálásak vagyunk azoknak a magánszemélynek, akik önzetlen felajánlásukkal segítették óvodánk beindulását a 2020/2021-es tanévtől kezdődően.
A csoportomban már második éve tartom a „Boldogságórát”. A gyermekek egyik kedvenc témája a hála gyakorlása.Szeretetkörben mindig elmondják miért is hálásak önmaguknak vagy a társaiknak. Jó hallani hogy hálásak az egészségükért, a családjukért a csoporttársaikért vagyis mindenért ami örömet okoz számukra.
Ezért is készítették el a csoport hálakertjét, ahol a kertben található tulipánokra rajzolták, hogy ők miért is hálásak. A kertet hálamadarak vették körül és a gyermeke így is kifejezhették egymás iránti hálájukat. A mesét dramatizáltuk, ahol szívesen vállaltak különböző szerepeket.Ha tehettük relaxáltunk a Bagdi Bella hála gyakorlatára.
Otthoni feladatként a gyermekek megkérdezték szüleiket, hogy ők miért is hálásak.
Bábjátékon és Piros kabát meséjén keresztül ismerkedtünk meg a hála fogalmával, illetve éltük meg azt. Nagy öröm volt látni és átélni, hogy a gyerekek teljesen flow-ba kerültek a foglalkozás közben!
Taszári Körzeti Általános Iskola
Nagyon tetszett nekünk a „Hála sála” feladat, bár mi másképp értelmeztük. Mindenki szerette volna rajzban megörökíteni, hogy miért hálás. Természetesen a sál formát választottuk, s ha már így volt, írtunk is egy mesét erről a csodálatos sálról. Egyetértettünk abban, hogy jó lenne, ha időnként megjelenne közöttünk Hála és ránk terítené a sálját….
A gyerekekkel elkészítettük saját hálafájukat, illetve megbeszéltük, miért lehetünk aktuálisan boldogok. A hála és boldogság maximális átéléséhez Bagdi Bella Boldog vagyok c. dala segítette hozzá a csoportot.
Az energiabombák harmadikosok lettek. Ezúttal kitörő örömmel élték meg a szeptemberi iskolakezdést, a várva várt nagy találkozást.Boldogan vetették bele magukat az új feladatba, s idézték fel a nyári pillanatokat!