„A hála pillanatai” csak felvillannak – de maga a HÁLA egy sokszoros felemelő ÉRZÉS, állapot, gyakorlat. Erre jutottunk, amikor sok hónap után végre együtt lehettünk, és a hála érzése újra áthatotta mindennapjainkat. Mert hiszen akár minden nap gyakorolhatjuk: csak meg kell találnunk a mindennapi életünkben, hogy miért lehetünk hálásak.
Ebben a sosemvolt világban, és helyzetben különös jelentősége van Szüleink, Családunk iránti hálánknak, vagy az Egészségünkért kifejezett hálánknak. Nemcsak az élmények, nemcsak a pillanatok emelkednek a Hálaérzéshez, hanem MINDEN, eddig természetesnek hitt dolgot sokkal jobban megbecsülünk. „Hálás vagyok, hogy adhatok, hálás vagyok, hogy kaphatok…”
A szigorú előírások miatt pl. a beszélgetés, mesélés után úgy fejeztük ki hálánkat, hogy lábfejünkkel masszíroztuk egymást:)
Újra együtt, örömmel énekeltük alkotás, rajzolás közben: „Szép nap, ölelj most át engem….” S persze azóta is dudorásszuk:)
Üvegbe zártuk a 2020-as nyár legkedvesebb pillanatait. A kicsik Hála-almafát készítettek, a nagyobbak Hála-csillagokkal vették körül.
A hála gyakorlása
A gyerekek a rajzzal történő kifejezést választották, mert hozzájuk ez áll a legközelebb. Szimbolikusan kifejezésre juttatták mindazt, amiért hálásak. Elképzelték, hogy a jövőben miért és kinek lennének hálásak.
Jármi- Papos-őr Általános Iskola
Már nagyon vártuk az iskolakezdést, de mindennél jobban, hogy végre személyesen is találkozzunk a sok kiesett hónap után. Amikor végre újra birtokba vehették a tanulóim az osztálytermünket, egy kis boldogságfallal vártam őket, melyen elhelyeztem az elmúlt tanévben készített néhány kis plakátunkat, valamint a közös fotóinkat. Nagy örömmel fogadták és elmondták nekem, hogy nagyon hálásak, hogy újra együtt lehetnek az osztálytársaikkal, barátaikkal.
A hónap során nagyon sok mindent csináltunk. Olvastunk meséket, relaxáltunk, rajzoltunk, feladatlapokat oldottunk meg, elmentünk a közeli játszótérre. Készítettünk „boldogságbefőtteket”,melyekbe belerajzoltuk miért is vagyunk hálásak. Nagyon örülök, hogy a tanulóimmal tölthettem az elmúlt hónapot. Én ezért vagyok HÁLÁS!
Relaxáltunk, ötleteltünk, alkottunk. Hálásak voltunk, hogy együtt lehetünk!
Az osztály tanulói összegyűjtötték az ABC betűihez kapcsolódóan azokat a dolgokat amiért hálásak lehetünk.
Az osztályunk nem sok tanulóból áll, s igen mozgékonyak, beszédesek. Ritkán vagyunk teljes létszámban, emiatt az összetételük, az érdeklődésük és kreativitásuk változó. A boldogság órákkal is most kezdünk ismerkedni.
A „Hála” témakörben készített munkánkról tettem fel pár képet, amit egymásnak és maguknak készítettek a gyerekek a kis lelkesedésükkel. Ami nekem örömet jelentett ebben munkafolyamatban az az volt , hogy láthattam az őszinte gondolkodást rajtuk, amint azon törik a fejüket, hogy milyen kedvességet , jót és szép emlékképet , ” hála levélkét”, írjanak egymásnak, s ragasszák fel a megrajzolt ” Köszönöm-fájukra” a „megbecsülés virágával ” és a „jóérzés szívecskéjével” együtt.
Remélem, az arcukon másnak is visszatükröződik mindezekből valami a képeinken keresztül!
Ezt a kis üveget együtt díszítettükés egy héten több alkalommalis tesznek a gyerekek bele 1-1- papírot amin egy hála szerepel. Karácsonyig gyűjtjük ezeket a cetliket!
Polcra ültethető Hála Manó – hálaérdemrend papírból készítve.
A kezében tartott „könyvbe” beleírható az a dolog, amiért hálából az érdemrendet kapja valaki.
+ hálavirág – Amiért hálás vagyok. ( csoportunk neve, jele: napvirág, napraforgó virág, ennek szirmaiba írták amiért hálásak )
A hála
A 2020/21-es nevelési tanévben a Süni csoportba kerültem. Ide nagycsoportos gyerekek járnak, 5, 6 éves korosztály. A csoportunk létszáma 29 fő, 19 fiú és 10 lány. Az első foglalkozás megkezdése előtt tudattam a gyerekekkel, hogy boldogságórákon fognak részt venni. Az út a boldogság eléréséhez több lépcsőfokon keresztül történik. Az első lépcsőfok a hála. Megbeszéltük, hogy miért és kiknek lehetünk mi hálásak az életben. Szüleinknek, testvéreinknek, barátainknak. Hála virágot készítetünk szeretteinknek, amit minden gyerek haza vihetett:
A környezetünkben lévő szép dolgokért is hálásak lehetünk
Ebben a hónapban sok élményszerzési lehetőséget biztosítottunk gyerekeink számára. Ellátogatunk egy almáskertbe, ahol almát szedtünk, ettünk és haza is hozhatunk. Közben megtudtuk, hogy az almaszedésig mennyi mindenre van szükség, hogy megérjen az alma a fán. Mennyire hálásnak kell lennünk, hogy ha kedvező az időjárás, mert akkor bő a termés. Az almáskert tulajdonosa meg utaztatott bennünket, traktor után húzott pótkocsin konténerekben ülve utasként. Közben gyönyörködtünk a gyümölcsöskert által nyújtotta látványba. Hálánk jeléül megköszöntük a szíves fogadtatást, látogatást. Hazaérve átbeszéltük a látott dolgokat, majd másnap készítettünk almafát papírhenger felhasználásával.
Egy másik alkalommal egy közeli tanyára látogatunk el ( a dajka nénink lakik itt.) Ló szekérrel mentünk ki a tanyára, ahol a gyerekek láthattak tehenet, disznót, malacot, kecskét, nyulat, fürjet, galambot, vadkacsát, tyúkot, kutyát, cicát. Megbeszéltük, hogy mennyire fontos az állatok szeretete és a róluk való gondoskodás Az állatok hasznosak, nem csak a húsáért, tejéért, tojásáért szeretjük őket, hanem mert a szeretetért, gondozásért cserébe hálásak, hűségesek, ők is ki tudják mutatni a szeretetüket. A tanyán lévő állatokat mi is megetettük,néhány állatot még meg is simogattunk..A közeli erdőben egy jó nagy sétát tettünk, hol még őzikét is láttunk. A vendéglátóink még étellel és itallal is kínáltak. A nap nagyon jó hangulatban telt. Hálánk jeléül köszönetet mondtunk vendéglátóinknak, mert ilyen nagyszerű élményekkel lehettünk gazdagabbak.
Több alkalommal is meghallgattuk a hónap dalát, Bagdi Bellától A szép nap ölelj át engem, A világomban minden rendben van cd-ről. A gyerekeknek tetszet a dal, a koreográfia készülőben van, majd a későbbiekben még fogjuk hallgatni.
A hála jelképét felragasztották a gyerekek a boldogságvár első lépcsőfokára.
Nagy örömömre az idei nevelési évtől óvodánk is bekapcsolódott a Boldogságóra Programba. A Kisfecskék csoportba 3-4 éves, óvodát kezdő gyermekek járnak. Meggyőződésem, hogy a Boldogságóráknak jelentős szerepe lesz a gyermekek érzelmi biztonságának megteremtésében, a szeretetteljes, nyugodt légkör kialakításában, valamint az új közösség formálásában. A foglalkozást a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd Bagdi Bella:Szép nap, ölelj most át engem c. dalát hallgattuk, melyet mozgással kísértünk. A kicsiknek nagyon tetszett a dal, meghitt pillanatokat éltünk át. Ezután az elrejtett „Hálaszívek” izgalmas keresése következett, amit nagyon élveztek a gyerekek. Beszélgetést kezdeményeztem arról, hogy számukra mit jelent a hála, kiért, miért lehetünk hálásak. Ezt követően elkészítették a saját hálavirágjaikat. A foglalkozás végén „hálaszívet” adtunk egymásnak szeretetünk és összetartozásunk kifejezéseként. Óriási öröm volt számomra, hogy a pervazív fejlődési zavarral küzdő kisfiú is részt vett a foglalkozás nagy részében.