A gyerekek azt a feladatot kapták, hogy készítsenek rajzot azokról a pillanatokról, amiért leghálásabbak voltak a nyári szünetben. Legtöbben a családjukkal töltött időről rajzoltak. 🙂
A hála gyakorlása
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
Egy végzős diákunktól kaptuk hálája jeléül az alábbi köszönő sorokat.
Erről a kedves megemlékezésről beszélgettünk csoportfoglalkozás keretében a többi diákkal is.
” Szeretném megköszönni azt a sok segítséget és türelmet, amit az 5 év alatt kaptam itt az Uzsokiban.
Nagyon hálás vagyok és leszek”
A.
A könyv által ajánlott feladatokat kicsit a saját szánk íze szerint alakítottuk. Így megtörtént a boldogság vár festés, ami annyira tetszett a gyerekeknek, hogy aztán mindenki készített sajátot is.
A legnagyobb sikert a hála fa készítés aratta, azóta is minden nao kérik, hogy kinek a jele mellé és miért szeretnének hála szívet tenni (virágokban a jelük a fák ágain).
A tegnapi napon pedig elkészítettük a hála kavicsokat, amiket nagy örömmel visznek haza, így továbbadva a témát.
A hálát mozgás közben is feldolgoztuk, egy a hálához vezető akadálypályával, ahol egymásnak is lehetett segíteni és minden pályán vmi apró dolog várta őket, amiért hálásak lehettek (pl meg kellett ölelni a másikat a továbbjutásért, vagy segítséget kaptak a következő akadályhoz és a végén kisvirággal jelezték, hogy melyik feladat segítségéért a leghálásabbak).
Kolléganőm pedig a mesét dolgozta fel a könyvből.

A gyerekek szívesen meséltek a nyárról, a mostani helyzetben felértékelődtek az élmények. Előtérbe kerültek az emberi kapcsolatok, barátságok, családi programok.
A hála hónap alkalmával összegyűjtöttük azokat a nyári élményeket, amelyekért hálásak vagyunk. A legjobb fotókból tablót készítettünk.
Nagy örömmel készítették el a gyerekek a hála párnát. Kifejezetten tetszett nekik, hogy ilyen nagy lett. Örültek, hogy együtt tudtak rajta feküdni. Sajnos elég sokan hiányoztak, így csak páran tudták élvezni ezt a remek foglalkozást.
A Kocsolai Gyermeklánc Óvoda és Konyha Dalmandi tagóvodájában a 2019/2020- as tanévben vezettem a Boldogság Órákat a Kishalak csoportban (1634). 2020. 09.- hónaptól a Kocsolai Intézményben látom el az Óvodapedagógusi feladatokat, így a Kissünök kis-középső csoportban vezettem be a programot havi 1 alkalommal.
Mivel szeptemberben a beszoktatás időszaka zajlik, és nem csak az újonnan érkező gyermekek számára, hanem a már középső csoportos gyermekek is szinte újra kezdték az óvodát a márciusban kialakult helyzet miatt, így ebben a hónapban Boldog Dórával ismerkedtünk meg, egy rongybaba személyében, Ő rendszeresen jelen lesz a foglalkozásainkon.
A Hála gyakorlása témakörben megbeszéltük, hogy miért lehetünk hálásak, a munkafüzet rajzai segítettek megfogalmazni a gyermekeknek.
Sok gyermekünk ünnepelte a születésnapját szeptemberben, Őket már Bagdi Bella Boldog születésnapot című dalával köszöntöttük, illetve a délutáni csendes pihenő alkalmával az Altató dalt, és a hónap dalát, a Hála dalt hallgatjuk rendszeresen.