Szeptemberi témánk a hála gyakorlása volt. A foglalkozást Bagdi Emőke által kidolgozott relaxációs gyakorlattal kezdtük (Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok…), ezt követte: A hálafa című mese. Mese meghallgatása után megbeszéltük közösen a gyerekekkel hogy mit is jelent valójában a hála szó, miért is lehetünk hálásak. Ezt követően a gyerekek rajzaikban mutatták be ki miért hálás.
A hála gyakorlása
Ezen az órán ismerkedtünk a boldogságórával. A hála kifejezés az új osztály számára még ismeretlen volt.
Nagyon érdekes alkotások születtek, amiért hálásak lehetnek a természetnek. 🙂
A nyolcadik osztályban is kipróbáltuk mit jelent az gondolni valakire és „hálaajándékot” választani neki és átadni. Bele sem fért egy órába, annyi mondanivalójuk volt egymásnak, olyan dolgok, amiket eddig még sosem fogalmaztak meg és nem is mondtak el egymásnak. Hosszan ölelték egymást meghatódva…

Először volt Boldogásgórájuk a gimnazistáknak, nem tudták mire számítsanak, nem tudták, hogy mit jelent ez. Alkottunk egy külső és belső kört és megkértem őket, hogy egy perc alatt mondják el egymásnak, hogy az osztályban, az iskolában mi mindenért lehetnek hálásak, egy perc múlva cseréltek beszélgető partnert, amíg végig nem ment a kör. A kimondott szónak nagy ereje van…azt mondják…megbeszéltük hogy érezték magukat a feladat után és megfogalmazták, hogy olyan dolgokat mondtak ki, amit még soha, és sokszor kimondták és elképesztően felemelő érzés volt ráébredni arra mennyi mindenért tudnak hálásak lenni. Kimentek az udvarra „hálaajándékot” gyűjteni és még volt idő az átadásra is. Nagyon mély érzésű beszédet tartottak egy-egy osztálytársnak, akik meg is lepődtek, hogy a barátság, az együttlét kiben milyen érzéseket fogalmazott meg. Meghatódva zártuk az órát, de olyan megkönnyebbült érzés volt 🙂
Kiskamasz korban már jobban meg tudták fogalmazni a gyerekek, hogy mit is jelent számukra a hála, de tapasztalatok szerint még inkább hajlamosak a pesszimizmusra és észre sem veszik, hogy mennyi minden zajlik körülöttük, ami hálát, jó érzést vált ki belőlük. Az „Egy pohár tej” című mese elolvasása után a dráma módszerét választottuk és eljátszották a gyerekek a történetet három csapatban, egy énekelve, egy pantomimmal egy pedig táncolva. Nagyon kreatívan oldották meg a feladatot, ahol fontos volt a kreativitás és a csapat munka is. A történet komolysága ellenére nagyon jó humorral adták elő a történetet és nagyon élvezték, még soha nem csináltak ilyet azelőtt.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az órákon megfogalmaztuk ,hogy miért lehet hálás valaki az életben. A beszélgetéseinkből kiderült, hogy az még fontosabb, hogy tudjuk, kinek tartozunk hálával, és azt meg is köszönjük, viszonozzuk. Mindenki egy puzzle darabkára rajzolta, hogy kinek vagy miért hálás. Ebből készült a nagy képünk…