.
A hála gyakorlása
HÁLACSOKOR
Török Enikő
A Rákóczi Ferenc Általános Iskola IV.C osztályos tanulói hálacsokrot készítettek.
Minden gyermek lerajzolta egy-egy virágsziromba, miért hálás.
Nagyon fontos az életben a hála, hogy köszönetet mondjunk.
Amikor kifejezzük valakinek a hálánkat, akkor mi is boldogabbak leszünk.
A hála olyan kincs, mely nem kerül semmibe, mégis megfizethetetlen.
Visszatértünk az óvodába a hosszú nyár után. Sokat beszélgettünk nyári élményeinkről, kinek milyen szép emlékei vannak.
Megbeszéltük, hogy ezeket az élményeket a körülöttünk lévőknek köszönhetjük.
Szutyejev: Az alma című meséjét meséltem a gyerekeknek, melyben az állatok összevesznek egy almán és végül a medve segít nekik megegyezni az igazságos elosztáson, majd ők is adnak hálájuk jeléül agy részt a medvének. Ezt az almát ragasztottuk meg, majd az udvaron „almaszedő versenyt” is rendeztünk.
Első osztályosaimat szeptemberben kezdtem bevezetni a boldogságóra rejtelmeibe. Igyekszem a boldogságóra sajátosságait bevonni az órák többségébe, mert hiszem, hogy a gyerekeket már kis koruktól kezdve formálni tudjuk afelé, hogy pozitív, szeretetteljes, életüket szerető emberek legyenek. Szeptember a hála hónapja, így ezzel a témakörrel foglalatoskodtunk. Igyekeztünk minden nap kiemelni azt, hogy miért vagyunk, lehetünk hálásak. Hálarajzot készítettek, hálakavicsot gyűjtöttünk, amit odaajándékoztak annak a személynek, akinek hálával tartoznak. A hónap dala nagyon tetszett a gyerekeknek, nagyon sokszor órák előtt szólt a teremben, már alig várják a következő hónap dalát. Attól függetlenül, hogy még kicsik, szépen megfogalmazták, hogy miért és kinek hálásak és ezt nagyon jó volt hallgatni. Hiszem, hogy a munkánk, amit nap, mint nap végzünk, meghozza gyümölcsét egy jobb világ reményében.
Az 5. osztályosaimmal hálafát készítettünk, memóriajátékot játszottunk, valamint hálanaptárat is szerkesztettünk.
Az órák nagyon pozitív, nyugodt harmonikus légkörben zajlottak. Igyekszem a gyerekeket emlékeztetni a szeptemberi témára, hogy a következő hetekben sem felejtsünk el hálásnak lenni.
Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
A gyerekekkel megbeszéltük, hogy ki miért lehet hálás, játszottunk, majd „összeraktuk” a hála feliratot. 🙂
Ebben a hónapban sokat beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mi a hála, hogy pontosan mit jelent. Mi megmaradtunk egymásnak, napközis párommal ebben az évben is tovább tudjuk vinni az osztályt és ez tényleg nagy öröm és hála. Az állatok világnapjához közeledve egy közös plakátkészítéssel zártuk a hónapot.