Lelkesen, szinte egymással versengve idézték fel a témával kapcsolatos élményeiket a gyerekek. A jókedvű hangulat mellett új ismeretekkel (csillagkép) is gyarapodtak a foglalkozás során.
A hála gyakorlása
Szeptemberi hónappal nemcsak a negyedik évfolyamot kezdték meg tanulóink, hanem a boldogságórák útján is elindultunk közösen. Újoncok vagyunk ezen a téren, de annál nagyobb kíváncsisággal, lelkesedéssel vágtunk neki ennek a sok pozitív hozadékot ígérő útnak. Osztályfőnökként nagyon sok segítséget kaptam az e hónapban elvégzett akkreditált képzés során, a módszertani könyvből, munkafüzetből, videókból. Heti rendszerességgel tudjuk tartani foglalkozásainkat sokkal kötetlenebbül, mint a tanítási órákon. Az osztályban szigetet alakítunk ki, vagy a könyvtár babzsákjain , nyitott terében dolgozunk. Kedvenceink az órakezdő és óra végi meditációs feladatok, a dalocskák, kreatív feladatok. Mesefeldolgozásként a Macskacicó című népmesén keresztül közelítettük meg a hála fogalmát, kifejezését. Eljátszottuk, hogy a mesében ki és miért lehet hálás, ezt kivetítettük saját életünkre.Hálalevelet írtunk egy-egy szerettünknek.
Októbertől azt várom, hogy kialakuljanak a boldogságórához fűződő szokásaink, rituáléink, amik még jobban összekötik majd osztályközösségünket.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. b osztályában a hála hónapban két feladatot is teljesített a csapat. Lelkes csoport alakult ki egy igazi vezető egyéniséggel az élen. Többször gyakoroltak és igazán jól sikerült megvalósítani az élő hálaszót és a 4. b feliratot. Büszke vagyok Tanítványaimra!

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. b osztályában egy új csillagkép született a hála hónapban. A legfontosabb erő a szeretet, melyben benne van hála érzése, így a szív alakú csillagkép a mai világunkban igazán felkerülhetne az égboltra. Csodák vannak, egyszer lehet, hogy tudósaink fel is fogják fedezni az égbolton.

Az idei nevelési évben igyekeztem kicsit más megközelítésből rávilágítani a hónap témájára. Több játékot is játszottunk… a hálapárna nagyon érdekes, ugyanakkor valós képet – egyfajta szociometriát – mutatott. Arra természetesen figyeltem, hogy minden kisgyerek megkapja a párnát, hogy mindenkinek „örüljenek”.
Aztán a hálapók következett, ami nagyon jó hangulatot teremtett és a gyerekek fantasztikus dolgokat mondtak, hogy miért hálásak. 3. éve csináljuk a programot, most már ráéreztek a lényegre és nem az állandó sablonokat ismételgetik! Ez nagy örömmel töltött el.
A Hálafa meséje megihlette őket, ámulattal figyelték. Sok jó ötlet elhangzott, hogy ők mivel vidítanák fel szomorkodó társukat.
A havi témát sikerült a heti témával összeegyeztetni: őszi gyümölcsök. Hálaerdőnkben vadalmafákra kerültek fel a kiszúrt almaformák, jelezve, hogy ki miért hálás. A beszélgetés kezdetén arra irányítottam a gyerekek figyelmét, hogy mi az, aminek örülnek, ami jó érzéssel tölti el őket. Egy két ötlettel segítettem a beszélgetést. Ez után a következő lépcsőfok az volt, hogy ezt a jó dolgot kinek köszönhetik.Innentől kezdve értették meg a gyerekek, hogy mi is az a hála.
Mi minden reggel Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek c. dalára kicsit átmozgatjuk magunkat, ez a gyerekek kedvenc dala. A szekrényre készítettem 4 fát, amelyre laminált almát, körtét, szilvát és diót ragasztottam. A fa alá kerültek a kiskosarak. Minden reggel a beszélgető körben a gyerekek elmondták, hogy miért hálásak. Minden háláért leszedhettek egy gyümölcsöt, amit a kosárkákba tettek. Feladatuk is volt, hogy otthon is kérdezzék meg, miért is lehetünk hálásak. Nagy örömömre szolgált, hogy elég sok visszajelzést kaptam a gyerekektől, mit mondtak a szüleik. Mikor leszüreteltük az összes termést, akkor vittem be körtét, almát, diót ész szilvát, amit együtt felszeleteltünk, majd az együtt kevert süteménybe tettünk és megsütöttük. Még az a kisgyerek is evett belőle, aki szinte semmit se szeret enni. A szülőknek is büszkén mesélték, hogy nagyon finom lett a sütemény, mert az tele van boldogsággal és hálával. Mindezek mellett játékba ágyazott környezet foglalkozás is volt, mert közben beszéltünk az őszi gyümölcsökről is.