Szeptember hónap a befogadás időszaka az óvodában. Szeretettel fogadtuk vegyes életkorú csoportunkba az új gyermekeket, de a már régebb óta óvodába járóknak is idő kellett ahhoz, hogy újra visszaszokjanak az óvodai életbe.
Az első napon vidám reggeli köszöntéssel, és öleléssel vártam őket. Az ölelés nagyon fontos a csoportban és több kisgyerek napközben is igényli.
Az első boldogságórát a gyermekek igényeihez a már elmúlt években kialakított rutinokhoz igazítottam és kíváncsian vártam az új kicsik reakcióját.
A foglalkozást hívóképekkel indítottam a szív (ölelés), a kéz (pacsizás), vagy a táncoló gyerekek (vidám táncmozgás) motívumaira mutattak rá a gyerekek. Nagy örömömre az új kicsik is bekapcsolódtak.
A relaxáció, elcsendesedés érdekében új eszközt, hangtálat alkalmaztam, mellyel elértem a várt hatást.
A hála fogalmát katicabáb segítségével érzékeltettem. Először a katicabáb mondta el miért hálás, majd sorban kérdezgette a gyerekeket. Nagyon jó érzéssel töltöttek el a válaszok, mert érzésről, tevékenységekről szóltak és kevésbé a tárgyakról. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek boldogságóráinak gyümölcse lassan kezd beérni.
Pl: Hálás vagyok, mert kistestvérem fog születni és így már hárman leszünk testvérek.
Hálás vagyok, mert az anyukám este a kedvenc mesémet mondta el nekem.
Hálás vagyok, mert az óvodában olyan színezőt színeztem, ami tetszik nekem.
Hálás vagyok, mert újra játszhatok a barátaimmal.
A beszélgetőkört mozgásos ismerkedő játékkal folytattuk. A teremben zenére sétálgattak a gyerekek, és amikor a zenét megállítottam, odamentek valamelyik társukhoz és bemutatkoztak egymásnak. A párok folyamatosan változtak. Ami meglepő volt, hogy bemutatkozáskor kezet fogtak (nem mutattam be nekik előre). Itt is érzékelhető volt a már kialakított szokás.
A foglalkozást a „Hogyan sző a hálapók” csapatjátékkal zártuk. Egyenként gyengéden körbe tekertem őket fonallal, hogy jól láthassák a hálót, amely összeköti őket.
Befejezésül én is kifejeztem a hálámat, hogy a mai napon együtt játszhattunk.

Hálanyakláncot fűztek az óvodások. Ajándékba adhatták annak a felnőttnek, vagy gyermeknek, aki leginkább kedves a számukra.

Nyári szünet után, új gyerekek érkeztek a Pillangó csoportba. Év elején a beszokás, visszaszokás, az új csoporttagok megismerése történik. A társas kapcsolatok, kicsit átrendeződnek az új tagok miatt. Ez a csoport három hete van együtt.
Ráhangolódás képen, köszönős játékot játszottunk Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalára. A feladat az volt, hogy a szőnyegen járkálnak a gyerekek, és amikor elhallgat a zene, keressen valakit és köszöntsék egymást, előre meghatározott köszönési forma szerint. Első alkalommal, fogjanak kezet valakivel, azután fogják meg egymás kezét, majd öleljék meg egymást stb. Utolsó feladat az volt, amikor leáll a zene, üljenek le a szőnyegre egymás mellé. Körbeadtam először egy, majd három falevelet. Az volt a feladat, hogy olyan gyorsan adják körbe, hogy a levelek ne érjék utol egymást. Egy levél körbeadásánál is nagyon siettek és nagyokat nevettek, de háromnál még inkább.
Azután elmeséltem A hálafa történetét. Középre tettem egy fát, majd megjelenés sorrendjébe a bábokat is, majd összegeztük, hogy mi történt a mesében. A gyerekek nagyon szépen elmondták, hogy a fa szomorú volt, mert úgy gondolta, hogy nem értékes. Az állatok elmondták véleményüket, hogy miért örülnek a fának. Majd a munkafüzet képeit is megbeszéltük, hogy ők miért lehetnek hálásak. Ezek után kérdésemre, egy pár gyerek is elmondta, hogy ő miért hálás. Sokan a focilabdáért voltak hálásak, mert nagyon szeretnek focizni. Többen is megnevezték a családjukat.
Miután sokan elmondták, megkértem őket, hogy mindenki foglaljon helyet az asztaloknál és a piros szívbe rajzolja bele, hogy miért hálás. A rajzokon már virágok, napocska, állatok, karácsonyfa is szerepelt. Így alakult ki a mi hálakertünk. A nagy papírszívet és a pár kisebbet kiraktuk a csoportszobánkba, amit azóta is látunk minden nap.
Rajzolás alatt, meghallgattuk még Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát is, aki elkészült követte a szövegbe lévő mozgásokat. Végül mindenki csatlakozott és jól éreztük magunkat. Azt gondolom, hogy a gyerekek is nagyon élvezték a foglalkozást és én is, amiért láthattam egy csomó hálás és kíváncsi szempárt.

Elkezdtük az idei nevelési évben a boldogságórákat. Csoportunk átalakult, szeptemberben mindig csatlakoznak hozzánk az elballagott gyermekek helyére a kisebb csoportból azok a gyerekek, akik már elérték a középsős kort. Régebbi, nagyobb gyermekeink már tudják milyen is egy boldogságóra, de a kisebbeknek ez még újdonság volt, így a hetünket a boldogságóra bevezetésével kezdtem. Bemutattam nekik a boldogságórás macit, és a boldogság kerekét, majd a szeptemberi téma, a hála gyakorlását az oktatóvideó megnézésével kezdtük. Az erősségek virágainak bemutatása nagyon tetszett nekik, a hét folyamán meg is tanultuk a videóban elmondott kis versikét. A plüssmacikat kőrbe adva mindenkit arra kértem, mondja el, miért, kinek hálás és kérdeztem, hogy a hálánkat hogyan tudjuk kifejezni a másik felé. A beszélgetés után az Önbizalom Program játékai közül választottam egyet, a szőnyegen sétálva járkáltak és mutatkoztak be egymásnak. Jó kapcsolatépítő játék, mert erősíti az újonnan csoportba csatlakozott és a régebben csoportban lévő gyermekek közötti kapcsolatot. Érzékenyítő és közösségformáló játékként kőrben álltunk, egymás vállait fogva masszíroztuk egymást, és kedves, bíztató szavakat mondtuk a másiknak. Mivel egyéb külsős programjaink is voltak a héten ezért a tervezett festésre sajnos nem jutott időnk, viszont az Óriás szív elkészült, mindenki rajzolt bele valakit, vagy valamit, amiért hálás. Anyukájukat, testvérüket, háziállataikat rajzolták rá a legtöbben. A legszívmelengetőbb visszacsatolás a héten viszont egy szülőtől érkezett, aki egyik reggel mikor az óvodába érkeztek megállított és azt mondta: „Dóri, én a boldogságórákért vagyok neked hálás.” Meglepődtem nagyon, kérdeztem, hogy miért, majd az anyuka elmesélte, hogy otthon a kislánya az óvodai beszélgetések után elmondta neki miért hálás és hálából, köszönetképpen elpakolt és kitakarított a szobájában, ami az édesanyját az elmondása alapján nagyon meglepte. Én a meglepettség után megköszöntem, hogy ezt megosztotta velem, annyira jól esett ez, óriási hálát éreztem én is. Örülök, hogy a boldogságórák nem érnek véget az óvodában, hanem otthonra is jut belőle. Az ilyen pillanatok után gondolom azt, hogy igenis megéri pedagógusnak lenni, igenis megéri boldogságórás pedagógusnak lenni, mert sokkal jobb világot teremthetünk így. Alig várom az októberi boldogságórát! 🙂