A másik csoport varázsfája



Beszámoló
A diákokkal arról beszélgettünk, hogy mit jelent a hála, megbeszéltük, hogyan tudja a hála semlegesíteni a könyvben felsorolt negatív tényezőket az életünkben, majd megírták a hálalistát (Kiknek hálásak?), és végül két csoportban megrajzolták a varázsfát-hálafát, majd felragasztották rá az általuk írt mondatokat, szavakat.
Pénzes Ágnes, Székely Mikó Kollégium, a IX. B osztály osztályfőnöke

Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Októberben elkezdtünk az optimizmussal foglalkozni. Van egy nagy fánk a teremben, amire a gyerekek készítenek applikációkat. Ezt dobtuk fel az optimista esernyőkkel, amin egy-egy pozitív gondolat van megfogalmazva. Előzetesként bevontuk a szülőket is a képregény elkészítésébe, ami inkább szöveges lett, mint rajzos. Nagyon érdekes volt, hogy a gyerekek kitalálták ki milyen célt szeretne elérni. A hónap dalát nagy örömmel éneklik a foglalkozások alatt és munka közben is.






A mese után beszélgettünk a háláról, valamint arról hogy kinek lehetünk hálásak és miért.

A gyerekkel Hála levelet készítettünk, a levél tartalmát lerajzolták és a hátoldalára leírtuk a szöveges részt. Átadták egymásnak és azoknak akiknek készítették. Szülői értekezleten felolvastuk szüleik számára és megmutattuk a gyermekek produktumait.