Nagyon tetszett ez az ötleles feladat a gyerekeknek.:)))
A hála gyakorlása
A hála témakörre nálunk mindig kicsit nehéz ráhangolódni. Idén az olvasmányainkat hívtam segítségül. Hálalevelet írtunk egy mesehős nevében, nagyon ügyesen!
A hála témakörre nálunk mindig kicsit nehéz ráhangolódni. Idén az olvasmányainkat hívtam segítségül. Hálalevelet írtunk egy mesehős nevében, nagyon ügyesen!
Mai napon miért vagyok hálás?
A színes papírlapokra írták fel, hogy ma miért voltak hálásak.
Egy következő színű papírra azt írták fel, hogy kinek szeretnének valami kedveset tenni.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
Boldogságóránkat a Szép nap ölelj most át engem! c. dal meghallgatásával, majd közös éneklésével indítottuk. „Hálás kezdet” játék segített felfedezni, , milyen régi és új dolgokat, milyen örömöket, vidám pillanatokat, szeretetet rejt a csoportszoba, az óvoda udvara. Együtt kerestünk olyan dolgokat, amikért az ovisok hálásak lehetnek a hosszú nyár után, az ősz kezdetén. A folytatás a „ Köszönömök” játék is kedvelt volt a gyerekek számára. Vidám alkottak, formáztak faformát, minél többféleképpen olyan tárgyakból, amiket a szobában találtak élmény volt az tárgyak egymáshoz való viszonyítása, nagyobbak, mint egy gyermektenyér, és kisebbek, mint egy táska. Megbeszéltük ki és mi felé mondhatunk köszönetet? Miért használjuk a köszönöm szót? Van más olyan szó, ami hasonló dolgot jelent? Kinek és miért lehetünk hálásak? Nagyon jó hangulatban telt el a boldogságóránk, általa ismét gazdagodtunk.
Szeptember hónapban sokat beszélgettünk a hálával kapcsolatban és rajzon keresztül mutatták be, hogy kiknek hálások a gyerekek!
Az új tanévben lelkesen álltunk neki a Boldogságóráknak, a Hála hónap feladatainak.
A szünetről visszatérve a gyerekek sokat meséltek nyári kalandjaikról, fotók segítségével mutatták be, merre jártak, milyen élményekben volt részük. Ehhez kapcsoltuk első boldogságóránkat. A gyerekek kivágott napocska formára rajzolták meg azokat az örömteli szünidei élményeiket, amelyekért hálásak lehetnek családjuknak. Szeptemberi faliújságunkat ezekkel a rajzokkal díszítettük.
Meghallgattuk a Szeretet-Ábécé dalt, amiben a H betű éppen a mi kis hálás szavunkat képviselte.
A hónap fő feladatának a HÁLA szó kirakását választottuk. Az egész hónapot végig kísérte, az volt a célunk, fantáziánkat megmozgatva, minél többféleképpen teljesítsük. Így a tornateremben padokból raktuk ki a HÁLA szót. Így valósítottuk meg a Hála-híd feladatot is. Úgy kellett végigmenni a HÁLA-padon különböző feladatokat teljesítve, hogy nehogy beleessünk a Hálátlan-tengerbe.
Az osztályban a Hála szót különféle apró tárgyakból, játékokból raktuk ki. Az egyik napon azonban az egyik kislány meglepett, otthon termésekből rakta ki a szót, és küldte el nekem a róla készült fotót. Megmutattam a többieknek, innentől nem volt megállás, fellelkesedtek a gyerekek, sorra érkeztek hozzám a fotók e-mailen, az otthon készített ötletes feliratokról. Az osztályban táblán kivetítettem a képeket, minden képküldő tanuló kihívhatta azokat a kis társait, akiknek valamiért hálával tartozott.
Mindeközben a hála fogalma, és boldogságfokozó szerepe belopta magát a szívünkbe. Igyekeztünk észrevenni azokat a jócselekedeteket, amelyekért hálásak lehettünk szeretteinknek, társainknak.
Hála-csengőnknek nagyon kalandos útja volt. Nap mint nap megszólalt, ha valakinek hálásak lehettünk az osztályban. Egy napon azonban eltűnt. Hozzánk érkező Tappancs kutyustól megtudtuk, hogy Hálátlan Heléna boszorkány rabolta el tőlünk. Különböző próbákat kellett kiállnunk, hogy a boszorkány elgyengüljön, és visszakapjuk a Hála-csengőnket.
A Boldogság-üvegbe gyűjtöttük a Hála-üveggolyókat, mindig 1-1-et dobtunk bele egy örömteli pillanat, jólelkűség, pozitív élmény kapcsán, hálánk jeléül.
Megnyitottuk Boldogságóra füzetünket. Helyet kapott benne Hála Kutyus, aki a hónapban a hálát képviselte. A hála-szívvel megtöltött hála-befőttünket is beragasztottuk. A rajzon az üvegbe rakott szívecskékre kerültek azoknak a nevei, akiknek a gyerekek hálásak. Sokan készítettek egy tetszőlegesen díszített HÁLA feliratot is.
Szeptember 21-én a Hála világnapján is tartottunk Boldogságórát. Elmeséltem a gyereknek a Hálafa története című mesét, majd az udvarunkon a tölgyfánknál el is báboztuk.
Megünnepeltük a Magyar népmese napját is. A városi könyvtár és a múzeum által szervezett programon is részt vettünk a gyerekek nagy örömére.
A hónap nagyon sok iskolai, városi programot tartogatott számunkra, sok új élménnyel gazdagodtunk, örömteli órákat adtak számunkra. Részt vettünk a városi Autómentes napi programon. Egy jót tornásztunk a város főterén. Egy másik napon színházban is voltunk.
Már az első hónap témája, feladatai segítették összekovácsolni a nyári szünetről visszatérő kis csapatot, sok boldog perccel gazdagította őket.
Sok hálás szív
„Köszönöm, amit látok: a teremtett világot, hogy még a rossz sem céltalan; mindennek jelentése van.”
(Vas István)
Osztályunkkal ebben a tanévben kapcsolódtunk be a boldogságóra programba. A gyerekek a foglalkozást izgatottan és érdeklődéssel várták.
Az idei tanév első boldogságóra témája a hála gyakorlása.
A téma bevezetéseként első feladat: „Hálás kezdet” volt.
Beszélgettünk arról, hogy kinek miért lehetünk hálásak, hogyan tudjuk hálánkat kifejezni. Mit jelent a hála szó? Hogyan érintette őket az iskolakezdés, kinek, miért hálásak az iskolakezdéssel kapcsolatosan? Miért lehetnek hálásak iskolájuknak, pedagógusaiknak, társaiknak? Hogyan fejezhetjük ki hálánkat mások felé?
Ezt követően elolvastuk az Egy pohár tej c. történetet, feldolgoztuk, levontuk a tanulságokat.
Játék: Azért szeretünk, mert…..
A csoport tagjai társuknak egy jó tulajdonságát írtak, vagy mondtak el.
A hála témakör alkalmából kapcsolódtunk a szív világnapjához. A gyerekek szivecskékre írtak az általuk szeretett személynek, személyeknek, pedagógusnak, társaiknak.
A közös munkálkodás közben meghallgattuk Bagdi Bella csodálatos Szép nap ölelj most át…c. dalát.
A gyerekek közül többen Hálalevelet is készítettek szeretteiknek, megfogalmazták, mit köszönhetnek nekik, miért fejezik ki irántuk a hálájukat.
Végezetül mindannyian mondtak a hálával kapcsolatosan egy pozitív szót, gondolatot.
Edit néni és a Bizakodó 4.b kis csapata
Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium,Kollégium és Általános Iskola
Két összecsukható szívecskéből készítettek a gyerek hála levelet és átadták annak a személynek, akinek hálásak. Többnyire a szülőknek, nagyszülőknek, egyéb rokonnak.
Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium,Kollégium és Általános Iskola
Két összecsukható szívecskéből készítettek a gyerek hála levelet és átadták annak a személynek, akinek hálásak. Többnyire a szülőknek, nagyszülőknek, egyéb rokonnak.