“Optimista gyaloglók voltunk”
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 251
Boldogságórás gyalogtúrák októberben
“Magyarország legsportosabb közösségeként” felelősségünknek tartjuk, hogy az egészséges szokások kialakításához ötletekkel, kezdeményezésekkel mi is hozzájáruljunk, ezáltal is elősegítve az óvodás és iskolás csoportok globális jóllétét. Az október hónap az optimizmus gyakorlásáról, a fejlődési szemléletmódról, és a kitartás erősségéről szólt a Boldogságóra Integrált Programban. Azt is javasoltuk, hogy túrázzatok, hiszen gyönyörű az ősz, és részt vehettetek a Világ Gyalogló (Hó)napon is!
A VILÁG GYALOGLÓ (HÓ)NAP a TAFISA nemzetközi versenykiírása alapján a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálásával gyaloglást népszerűsítő programsorozat volt, amelyre 2024 októberében került sor. Az országos programsorozat keretein belül, a gyaloglás eszközével a résztvevők megismerhették a helyi nevezetességeket, látványosságokat. A Boldog Óvodák és Iskolák közössége a „Közösségek” kategóriában nevezett a felhívásra. Az októberi oktatási segédanyagban az egyes témáknál olyan feladatokat is megosztottunk, amelyeket a túrára készülés, vagy a túra során végezhettek a csoportok.
A Boldog Óvodák és Iskolák Hálózatának nevezésében 42 tagintézményből 2190 fő vett rész a Világ gyalogló hónap során zöld területi gyaloglásban a gyermek és tanuló csoportokkal. A tagintézmények változatos programokat teljesítettek a helyi környezet adottságai szerint, országszerte és határainkon túl. Összesen 227 km-t gyalogoltunk!
Néhány intézményben az egész iskola, óvoda közösen túrázott, néhány helyen pedig egy-egy csoport, vagy akár a szülőkkel közösen szervezett program keretében élvezték a csoportok az októberi napok ragyogó napsütését és friss levegőjét. A pedagógusoktól hozzánk beérkezett visszajelzések szerint a csoportok nagyon kedvelték a túrázást, üdvözölték a kezdeményezést, boldogságórás témákhoz (pl. optimizmus gyakorlása, a kitartás karakter erősségének fejlesztése, fejlődési szemléletmód) kapcsolták a tevékenységeket, és örültek, hogy a tanintézmény programjába ez is belefért:
“Kényelmesen sétáltunk, volt időnk községünk őszi szépségeiben gyönyörködni. A gyerekek vidáman, boldogan gyalogoltak, élvezték a lágy napsütést a felnőttekkel együtt. A mesét örömmel és csendben hallgatták végig. Jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradtunk a túra során és maradandó élményekkel érkeztünk vissza az iskolába.” Wiederschitzné Kovács Katalin, Lesence Völgye Általános Iskola Alsó tagozat
“Kövesmezőig az út igencsak meredek volt, de jól bírták a gyerekek. Mire fölértünk, a Nap már melegen sütött. A próbatételeket élvezték a tanulók, a visszafelé úton alaposan elfáradtunk. Egy tartalmas napot töltöttünk el a gyerekekkel. A programot összekötöttük az Állatok világnapjával. Nagyon szépen köszönjük, hogy csatlakozhattuk a programhoz.” Zentel Ildikó, Nagymarosi Általános Iskola
„Optimista gyaloglók is voltunk: úgy túráztunk, hogy közben rácsodálkoztunk a bennünket körülvevő gyönyörű zalai tájra. Lefotóztunk, megjegyeztünk több olyan dolgot, ami különösen jó érzéssel töltött el minket túránk során, amiket biztosan elraktározunk a nehezebb időkre.” Rákóczi Marianna, Izsák Imre Általános Iskola
“A gyaloglás során megfigyeltük az őszi fákat, megbeszéltük, hogy miért hullanak ősszel a falevelek, / sajnos 2. osztályban még nincsen környezetismeret/ , megbeszéltük:miért egészséges a gyaloglás, miért jó a testünknek, lelkünknek, és mivel a stációk mellett gyalogoltunk, nagyon szép környezetben, ezért azok jelentése is szóba került.” Galambos Berni, Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola
“Nagyon felemelő érzés, amikor kis iskolánk közössége egyként indul útnak, kicsik és nagyok együtt, egymást segítve. Sokat kirándulunk a közeli erdőben osztályonként, de ha a nyolc osztály együtt túrázik, az mindig plusz élmény mindenkinek. Néhány szülő is csatlakozott hozzánk, valamint az egész tantestület megtette az 5,2 km-es távot. Az őszi erdő szépsége, a friss levegő, a napos időjárás mindenkinek pozitív élményt adott. A túra után szalonnasütéssel zártuk a programot iskolánk udvarán.” Meklerné Balogh Erika, Fazekas József Általános Iskola
“Két feladatot beszéltünk át a résztvevő gimnazista diákokkal:
– Melyik erősségedet használtad leginkább? Mikor? Hogyan?
– Az optimizmus/remény jegyében egy átkeretezés: mi volt mégis jó abban, ami rossznak tűnt eredetileg?
Egyik résztvevő osztályunkban „ A program értékelésekor a tanulók három erősséget emeltek ki: kreativitás, kitartás, csapatmunka.
– A gyaloglás közben megoldandó feladatok erősítették a gyerekek kreativitását, ők maguk is kiemelték ezt. A feladatokban megadott szempontokat, adatokat ügyesen kellett felhasználni, továbbgondolni, összefüggéseket találni köztük, hogy sikeres legyen a megoldás.
– Erősítette a csapatmunkát is a program, hiszen kisebb csapatokban végezték el a feladatok jelentős részét. Véleményük szerint minden csoportban volt egy irányító személy, akit elfogadtak a tanulók. Úgy gondolták, így volt hatékony a feladatmegoldás.
– Egész nap szükség volt a kitartásukra: legyőzni a kilométereket, megoldani a feladatokat, ezek erősítették a kitartásukat.” Bakonyi Borbála, Thuri György Gimnázium
“Egy élmény volt a gyerekeknek ez a ,,Világ gyalogló nap” elnevezésű program. Tetszett nekik a 12 hektáros park, amely sok növényritkaságot rejtett a sétálók számára. Mindannyiunk felelőssége, hogy egy élhetőbb környezetet teremtsünk a jövő generációinak. A Föld Napján indított kampányunk első programja, plakátot készítettünk, azzal a céllal, hogy fel tudjuk hívni a figyelmet a szemetelés bolygónkat sújtó negatív hatásaira, közvetlen környezetünk veszélyeztetésére. A nap során szemétszedésre is sor került. Azt valljuk, hogy a környezetvédelemre való nevelést nem lehet korán kezdeni.” Suhó Andrea, Nagykárolyi 1-es Számú Napköziotthonos Óvoda
“A közösen megbeszélt, tervezett útvonal, és maga a közös séta igazi kis elégedett, boldog csapatot kovácsolt össze. Lehetőség adódott olyan témák, kérdések megvitatására, mely egyaránt segítette mindkét oldalt (pedagógus-gyermek) a másik szabadabb megismerésében, rejtett (pozitív) tulajdonságaik felfedezésében. Mindenképpen segített a feltöltődésben, az ember-természet közötti harmónia újabb megteremtése által. Kiváló lehetőség nyílt a tudatos reflektálásra minden téren.” Lóló-Pázmán Anamaria, Nagykágyai 1-es Számú Technológiai Líceum
A szervezők tájékoztatása szerint minden eddiginél több, 32 382 fő részvételével 544 esemény zajlott szerte az országban. Az alábbi emléklappal köszönték meg a Boldog Óvodák és Iskolák közösségének aktív részvételét a kezdeményezésben: