Beszélgettünk többször a társas kapcsolatok fontosságáról. Megmutattam a feladatokat is. Tetszett nekik a filmkészítés ötlete. Öt csoportban kellett kidolgozni a sztori vázlatát. Aztán választottak szavazással közülük. Következett a kidolgozás, melynek folyamata azt eredményezte, hogy minden ötletből jutott valami a végleges változatba – ők maguk sikeresen összegyúrták az ötleteket. Nagyon örültem, hogy így összehangolódtak! A kivitelezésnél én kezdtem a felvételeket, de hamarosan a kezükbe vették az irányítást – és egyedül fejezték be. Az utómunkálatokba kellett csak besegíteni. Remélem, tetszeni fog a videónk.
Társas kapcsolatok ápolása

Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és AMI
Novemberben, amikor mindenki kicsit befelé fordul, mi a körülöttünk lévő emberekre irányítottuk a figyelmünket. Beszélgettünk a velünk élő felnőttekről, gyerekekről, s arról is, hogy ki mennyire fontos nekünk, kiket szeretnénk majd magunk mellett látni 10-20 év múlva is. Aztán lerajzoltuk mindazokat, akikről szó esett, és egy nagy lapra elkészítettük a mi közös kapcsolati hálónkat…

Bocskai István református Általános Iskola
Lerajzoltuk a barátainkat, legyen osztályon belül, vagy azon kívül.
Bocskai István református Általános Iskola
Lerajzoltuk a barátainkat, legyen osztályon belül, vagy azon kívül.