A társas kapcsolatok téma megbeszélését egy gyakorlati foglalkozásra terveztem, mivel a tanulók számára szemléletes, könnyen megfoghatóvá válik a fogalom. A foglalkozáson főzési gyakorlat volt a feladat a tankonyhában. A főzési gyakorlatot mindig nagyon szeretik a gyerekek. A feladat ismertetése és a tevékenységek kiosztása után tanári irányítással és felügyelettel, hozzá láttak az étel elkészítéséhez. A foglalkozáson nagyon figyeltek egymásra a feladatok végzése közben. A munkát mindenki képességeinek megfelelően kapta és végezte el. Egymást segítették, közösen is összedolgoztak. Munka közben Bagdi Bella: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalát hallgattuk. A dal jókedvre hangolta a gyermekeket a munkavégzés során. A jókedv által oldottabb volt a hangulat, megnyíltak, könnyebben beszélgettek egymással. A tanórán munka közben is felhívtam a figyelmüket és megerősítettem többször a közösség, az egymásra figyelés fontosságát. Ők is megérezték és nagyon koncentráltak a feladatok pontos végrehajtására, mert tudták, hogy ettől függ a cél elérése. Már nagyon várták az étel elkészülését. A tálalás és az étkezés során is előzékenyek, türelmesek volta egymással szemben. Az óra végén a mosogatásban és a takarításban is szívesen kivették a részüket. Megbeszéltük az óra befejezésében, hogy egymás segítése által az összedolgozás által milyen finom ételt készítettünk. Nagyon jó hangulatban, élményekben gazdagon telt az óra.
Társas kapcsolatok ápolása
A novemberi hónap telis-tele volt kapcsolati tartalmakat erősítő momentumokkal. Szent Márton példája és egy helyi népszokás, a Márton napi búcsú felelevenítése osztályközösségünk erősítését szolgálták. Közösen díszítettük fel krizantémcsokrok több tucatjával a Búcsúfát és rendeztünk süteményezéssel és tánccal egybekötött búcsút, ahogy régen a dédszüleink tették. A boldogságórán megalkotott „KözösségÉPÍTŐkockák”-ra az első osztály első napján elkészített fotókat ragasztottuk fel. Az építőelemekre felkerültek mindazok a tartalmak, amelyek a társas kapcsolatok ápolását segítik. A hónap dala a barkácsolás és az építkezés közben többször is elhangzott. A kockákon lévő fotók egymásmellé helyezése a közösségünkben működő baráti kapcsolatokat juttatja kifejezésre. Az elkészített építmények a gyermeki fantázia határtalan sokszínűségét mutatják.(Makovecz Imre építész, ha élne, megirigyelné ezeket az alkotásokat;) Az építőelemekkel a hideg téli napokon is tudunk majd játszani az osztályterem melegében. A köszönés világnapján egy rózsaszín Pandamaci várt minket az iskola bejáratánál, akit boldogan üdvözöltünk valamennyien. Még az iskola csengője is köszönésről szóló dallamokat közvetített felénk ezen a napon. Halihó! Közösen közösséget építünk!
November-Társas kapcsolatok 2.c
A boldogságunk jelentős része azon múlik, hogy milyen emberek vesznek körül minket és hogyan ápoljuk ezeket a kapcsolatokat. Az emberek társas lények, így a jó minőségű, támogató kapcsolatok meghatározóak a lelki jóllétünk szempontjából. A pozitív társas kapcsolatok nemcsak érzelmi támogatást nyújtanak, hanem olyan közösségi hálót is biztosítanak, amely segítségünkre lehet a nehéz időszakokban. Amikor valaki meghallgat, megérti vagy tanácsot ad, az erősíti az önbizalmunkat és segít abban, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ezekről beszélgettünk bevezetésképpen a gyerekekkel amellett, hogy hogyan érdemes kapcsolatainkat fejleszteni. Miért fontos a türelem, a tisztelet. Megfogalmazták, hogy ezek nélkül nehéz valódi közelséget teremteni másokkal. Elolvastam nekik A kismadár és a szürke ló c. mesét, aminek a középpontjában egy kis, félénk madár és egy nagy, magányos ló áll. A ló mindig egyedül van, és a többi állat fél közeledni hozzá, mert olyan nagy és szigorúnak tűnik. A kismadár azonban észre veszi, hogy a ló valóban nagyon kedves, és lassan kezdődő barátságuk révén mindketten boldogabbak lesznek. A kismadár bátorságot talál a ló támogatásában, míg a ló megtapasztalja, milyen csodás dolog, ha van egy jó barát az életében. A mese bemutatta a gyerekek számára az elfogadást, a bátorságot, a kezdeményezést, törődést.
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
Egy gyerek a társas élményt elsőre az édesanyával való együttélés által éli meg, majd a szülők és a nagyszülők, gondozók közelsége, figyelme, gondoskodása elégíti ki ezeket a vágyait. A barátság első kezdetleges formája kisgyermekkorban jelenik meg, és az évek múlásával folyamatos változásokon megy át.
Kezdetben a közös játék teszi élvezetessé az együttléteket, majd ezeket váltják fel fokozatosan a minőségi beszélgetések, a „petyka”, ahogy egyes kutatók nevezik. Ezek a kapcsolatok viszont meglehetősen instabilak. Óvodáskorban különösen, pillanatok alatt változhat, hogy ki kinek a barátja, kivel játszik együtt és kit közösít ki. Elég egy nem tetsző játék, hozzáállás, vagy csupán az irányítási vágy, és felborul az egyensúly.
A mai napi tevékenységünket egy meseolvasással kezdtük: A farkas és a róka a lakodalomban. A mese keretein belül megismerkedhettünk a farkas és a róka barátságával. A felolvasás végén gyerekekkel megbeszéltük, hogy milyen volt a farkas illetve a róka, jó barátok voltak e ők? Milyenek kell legyegyenek a jó barátoknak? Hogyan válasszunk barátot magunknak. A beszélgetést egy kézműves foglalkozással zártuk, ahol mindenki kapott egy ember alakot ábrázoló bábut, amit tetszése szerint díszíthetet. Az elkészült bábukat összekapcsoltuk és kaptunk belőle egy barátságfűzért, ami a mi csoportunk tagjait ábrázolja. A hosszú fűzért látva a gyerekek azt a következtetést vonták le, hogy milyen jó, hogy ilyen sokan vagyunk és mind barátok.
A társas kapcsolatok ápolásának bevezetése volt, hogy beszéltünk november 21-én a HELLO DAY-ről.
Mi is a különbség amikor más-más népek találkoznak és köszöntik egymást, hiszen már ekkor kapcsolatba kerülnek egymással.
A magyar társadalomra jellemző, hogy még ha viszonozzuk is a köszönést, haladunk tovább. Ezt játszották el a tanulók, többféleképpen modellezve a találkozást, baráttal, ismerőssel, idegennel.
Az óra következő részében a társas kapcsolatokat jellemeztük, és a mindenki által ismert telefonfüggőségre jellemző szituációs játékokat mutattak be. Mennyire rossz, és káros a kapcsolatra, amikor a másik fél fel sem néz és a telefonját nyomkodja. Vagy amikor a konfliktust, nem agresszíven reagáljuk le, hanem megbeszéljük a problémát.
A harmadik alkalommal pedig egyik diákunk felvetette, hogy szervezzenek közös mozi látogatást, amire a többiek különböző módokon kellet reagáljanak. Sajnos nagyobb mértékben elutasítóak voltak.
Megbeszéltük az óra végén, hogy az ilyen viselkedéssel a barátunk egy idő után beleun, és egyedül maradunk.
A nap mottója felkerült a falra, és remélem valóban úgy fejeztük be, hogy ez a megosztott boldogság így nagyobb volt, hogy együtt voltunk és együtt nevettünk.
Foglalkozásunkat a Barátság-láng kapcsolatteremtő játékkal indítottam. A játék során a lángocska csoportunk minden kis tagjához eljutott. A gyerekek figyeltek egymásra, figyeltek arra, hogy senki ne maradjon ki az ajándékozásból . A játék után Lukács Elvira Barátság meséjéből megismertük Ropogtató , a kismókus történetét. Megtudtuk , hogyan voltak segítségére barátai, amikor bajba jutott. Ezt követően a gyermekek saját gondolataikat fogalmazták meg a barátokkal, a családdal , a családtagok fontosságával kapcsolatban. A beszélgetés után véletlenszerű páralakítással az ” Add a kezed ” páros játék következett: tudatos jelenléttel figyeltünk egymásra. Megfigyeltük egymás tekintetét, arcvonásait, kezének jellemzőit. A „tartalak téged” játék alkalmával megtapasztalhatták a támogató biztonság érzését , melyet a család, a barátok is jelentenek az életünk során. Színeztünk és barátság láncot varázsoltunk. Beszélgettünk arról is, hogy sajnos vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik nem biztos ,hogy együtt lehetnek a családjukkal, barátaikkal. Azzal ,hogy gondolunk rájuk és barátság lapokat készítünk nekik, boldogabbá tehetjük napjaikat. 💜
Zárásként pedig barátság sütit készítettünk, melybe a hozzávalókon kívül belemorzsoltuk a szeretetünket is.❤️🥰 A délelőtt során többször meghallgattuk a hónap dalát , Bagdi Bella: Ha Boldog vagy, mutasd meg mindenkinek…🩵🩷🩵🩷
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Azt szeretem benned-játék, pozitív gondolatok a társnak
Közös mozgásos játék
mese- Süni irigy lesz- beszélgetés a meséről.
Színező, baráti kapcsolatok megbeszélése-zene hallgatás
Barátság lánc készítés.
Születésnap ünneplés
Közös tevékenység az udvaron.
Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldliget Óvoda
A kiscsoportos gyerekek ügyesen, lelkesen és aktívan vettek részt ennek a témának a feldolgozásában, így tartalmasan tudtam megvalósítani. Nagyon szeretik egymást, jó közösséggé kovácsolódtunk. Szeptember óta sokat fejlődtek és változtak. Sokat segítenek a boldogságóra adta plusz játéklehetőségek, mesék, közösségépítés, társas kapcsolatok ápolása terén is.
A napközis gyerekekkel ebben a hónapban pontosan 192db virágocskát készítettünk el azzal a felirattal, hogy ‘Jobb veled a világ!’. Minden gyermek kapott egy virágot a nyakába, és vittek haza is a családnak. A virágokat az iskolában meglepetésként osztottuk szét az igazgatóbácsinak, tanító néniknek és bácsiknak, az iskolában dolgozóknak, valamint a diákoknak egyaránt. Akivel a nap folyamán találkoztunk, mindenkinek adtunk virágot a kezébe, hogy tudja, igenis jobb vele a világ!
Egy másik foglalkozás keretein belül mindenki elkészítette saját maga papírfiguráját, amit egy közös nagy szivecskére ragasztottunk fel, így is mutatva, hogy egy csapat vagyunk és összetartozunk. Megbeszéltük milyen fontosak vagyunk egymásnak, kire miért van szükségünk az iskolában és otthon is. Valamint azt is elmondtuk, hogy hogyan tudunk jót tenni ezeknek az embereknek, hogyan tudunk nekik segíteni. Véleményem szerint ez volt az egyik kedvenc foglalkozásuk a gyerekeknek, mert minden nap láthatják saját magukat egy csoport részeként, amiben jó lenni.
A munkafüzetekbe mindenki lerajzolhatta saját magát és a legjobb barátját, elmondták és ábrázolták azt is, mi az, ami összeköti őket, ami közös bennük, vagy amit nagyon szeretnek együtt csinálni.
A hálapillangónkat sem hagytuk ki, vele úgy játszottunk most, hogy mindenki elmondhatta, kire miért van szüksége és kinek hogyan tud segíteni, hogyan tudja a másiknak megköszönni mindazt, amit érte tesz.
A ‘Jobb veled a világ’ című dal pedig már a csoportunk ‘boldogsághimnusza’ lett.