Társas kapcsolatok ápolása

Csak együtt sikerülhet!

A társas kapcsolatok témakört egy olyan játékra építettem, ahol a csapatoknak közösen kellett megoldani egy problémát. Csak akkor végeztek ha az 5 fős csoporton belül mindenkinek sikerült a feladat. A csapatok 5 db feldarabolt négyzet elemeit kapták meg összekeverve. Ezekből kellett minden csapattagnak egy négyzetet kirakni. Egymásra voltak utalva, csak akkor lehettek sikeresek ha egymásnak segítenek és cserélgetik a darabokat.

Látható és láthatatlan nyomok

Az elmúlt hetekben a látható és láthatatlan nyomokkal foglalkozunk. Beszélgetünk lábnyomokról – ennek felfedezéséért végigjártuk városunk Duna-parti Tanösvényét -, megvizsgált a különböző járművek vagy tárgyak nyomatát és természetesen arról is szó esett, hogy mi emberek milyen látható és láthatatlan nyomokat hagyhatunk „magunk mögött” különböző tevékenységeinkkel, barátságosságunkkal, figyelmességünkkel, kedvességünkkel, segítőkészségünkkel stb. Megemlítettük azt is, hogy a nem barátságos, nem kedves, undok, pletykálkodó viselkedésünk is fájó nyomot tud hagyni, és ez igen kellemetlen mindenki számára, ráadásul ha az tartósan megmarad, nehezítheti az életünket.
Amikor ezeket jól kibeszélgettük magunkból, az ökolábnyommal foglalkoztunk. Készítettünk mosogatószert, súrolószer és öblítőt.
Ami még eszembe jutott: legközelebb egy rejtélyes bűnügyi esetet is feltárunk, ahol nagyító alá kerülhetnek az ujjlenyomat is …

Kincses fa

A kincses fánk kapcsán felmerült a kérdés: mi történik, ha valakinek sokáig nem kerül vagy nincs a fáján ujjnyomat, amit a boldogító jócselekedetekkel szerzett?

Először is: szerintem szinte kizárt, hogy ez előfordulhasson, legfeljebb több idő kell ahhoz, hogy egy gyerek kinyilvánítsa belső értékeit. Mi mindenképp arra törekszünk, hogy amint felbukkan egy értékes belső kincs a társakkal (vagy felnőttekkel) való kapcsolatok során, azt azon nyomban kitörő örömmel, pozitívan értékeljük és mindenképpen megmagyarázzuk lelkesedésünk okát. Tapasztalatunk szerint ez már magába véve inspiráló.
Másodsorban: nem „mindenáron megváltoztatni!” szeretnénk a gyerekeket – sokkal inkább felhívni a figyelmüket, megmutatni nekik és észrevetetni velük, hogy mindig van választási lehetőségünk, miként viszonyulhatunk a körülöttünk lévő világhoz, hogy reagálhatunk a minket érő ingerekre, történésekre. Ha egy gyerek (mondjuk makacsságból, vagy bátortalanságból) nem, vagy nehezen kapcsolódik ezekhez a tevékenységekhez, az nem jelenti azt, hogy nem raktározza el magában a hallottakat, látottakat (még akkor is, ha lázad!) – hiszen passzív módon ő is részese annak, ami velünk történik. Meggyőződésem, hogy az élet úgyis gondoskodik arról, hogy a megfelelő időben a „lappangó” tapasztalatok felszínre kerüljenek és megélje őket még az a gyerek is, akinek korábban korlátai voltak… mert így működünk. És ha erre csak felnőtt korban kerülne sor – hát sebaj! Akkor valószínű akkor lesz ott az idő, hogy ez a gyerek érezze: jobb vele a világ!

«‹ 495 496 497 498›»
‹