A témát agy beszélgetéssel indítottuk a barátségról és hogy nekünk ki a barátunk és miért. Hogy tudjuk kifejezni, hogy szeretjük a társunkat? Milyenek is a barátok? -Segítik egymást, nem bántják egymást stb. jöttek a válaszaik. A puha fészek relaxációban elképzeltük magunkat a védő melegben, majd a kiválasztott embersablonnal a barátság körben öleléssel kiválasztottuk a legkedvesebb barátainkat és közösen kiszíneztük magunkat, hogy elkészítsük a láncunkat. Az elkészült emberalakok, a barátok egymás mellett fűzérbe, láncba kerültek a falra. Nagyon jó délelött volt!
Társas kapcsolatok ápolása
A novemberi játékok során a gyerekek jól érezták magukat, nagyon jó volt hogy a meg kellett nyilvánuljanak, elmondják gondolataikat, érzelmeiket ami nem is volt olyan könnyű.
Boldogságóra foglalkozásunkat „Fújj, fújj” relaxációs gyakorlattal kezdtük, hiszen az ablakon kitekintve is azt láttuk, hogy fújja a szél a fákat az óvoda előtt.
Majd a társas kapcsolatos hónap dalát hallgattuk meg (Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek), majd elénekeltük, s a barátok megfogták egymás kezét és így alkottunk egy kört.
Ezután kis emberfigurákat színeztek ki olyanra, amilyennek saját magukat látják, jelüket a figura hasába rajzolva, s olyan sorrendben körbe felragasztottuk egy nagy kartonra, ahogy megfogták egymás kezét. Így elkészült a BARÁTSÁGLÁNCUNK.
Ekkor az egyik kislány (CS.K., aki a mesemondó versenyen 1. helyezést ért el a Visszajött a répa című mesével) azt fogalmazta meg, hogy az ő meséje is a barátságról szólt. Így újra elmeséltük, és megbeszéltük, hogy a kis állatoknak milyen érzés lehetett, mikor egymásnak vittek ennivalót, hogy ne éhezzenek.
A kis állatok répát vittek a barátaiknak, mi pedig karkötőket készítettünk, s barátságuk jeléül egymás csuklójára kötötték. Megfogalmazták miért fontosak a barátok, hogy együtt tudnak játszani, nevetni, örülni, segítenek egymásnak.
Majd Boldogságvárunk 3. lépcsőfokára felragasztottuk a barátság jelét, s közben újra meghallgattuk, énekeltük a hónap dalát.
A szülőket is bevontuk a témába, családfájukat többen is elkészítették.
Az órát a hónap dalával kezdtük, amit nagyon élveztek a gyerekek. (Több reggel is kérték, hogy ezzel induljon a nap.) Elmeséltem Márton történetét a koldussal, ki is raktuk a képsorozatot. Választottunk egy Püspököt, aki az nap a Marci volt. Hangsúlyoztuk, hogy milyen jó ember volt, segített egy idegen emberen. Majd eljátszottuk, hogy hogyan bújt el a ludak között.
Egész hónapban figyeltük, hogy ki mennyire figyel a másikra, segít a társának, és jutalmaztuk kitűzővel. Közösen válogattunk képeket a kutyaterápiás óráról, közben beszélgettünk arról, hogy milyen érzés, ha velünk van Borcsa. Miért szeretjük és várjuk, hogy jön hozzánk, mit kapunk és adunk egymásnak.
Majd megleptük a gondozónéninket születésnapján, hogy érezze mennyire fontos, hogy ő van velünk, hogy visszaadjuk a figyelmességét, törődését a nagy napján. Körbe táncoltuk és felköszöntöttük őt.
Hónapunk kiemelt képe: Iskolai rendezvényünkön, a Ki mit tud!-on olyan műsort állítottunk össze, amiben meg akartuk jeleníteni és mutatni a család és az iskola közötti bensőséges, jó kapcsolatot. Csodálatos szülői, testvéri, gyermeki, kollegiális közösség van körülöttünk, ettől érezzük magunkat nagyon jól, tudunk eredményesen működni.
A hónap mottója: „Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki sem ellenzi, ha továbbadják.”
A kapcsolatok létesítése, megtartása- ápolása nagyon aktuális téma minden időben. Örömmel kezdtünk neki a havi témának.
Beszélgetéssel kezdtük a foglalkozás indítását:
– Mennyi barátod van?
– Mennyi ismerősöd van?
– Kikkel töltesz több időt személyesen?
– Hogyan tartod meg a barátaidat? Hogyan az ismerőseidet?
– Kikből szeretnél többet?
Nagyon őszinte beszélgetés során abban közösen megegyeztek a gyerekek, hogy a sok ismerős száma az „menő”, a barátokra viszont jobban kellene figyelni és vigyázni. A bajban, a problémás helyzetekben néha magukra maradnak a fiatalok. Ekkor derül ki, hogy igazán kire számíthatnak. A továbblépésben, a megoldások keresésében sokkal több időre van szükség, ha nincs kivel megbeszélniük az adódó örömöket vagy gondokat.
KAPCSOLÓDÁS
A program javasolt játékai közül a telefonok használatát beszéltük meg. 4 csoportba osztva meg lehetett beszélni a telefonok szerepét a kapcsolódásokban.
A vélemények meghallgatása során nagyon apró részleteket is figyelembe vettek a képeken. Nagyszerű válaszokat adtak azokra a szituációkra, melyekben a telefont tartó gyermek melletti szereplők gondolhattak vagy érezhettek. Megfogalmazták, hogy segíti vagy nem a telefon a csoport egységét. Pillanatnyi örömöt, esetleg mást is jelenthet a fotó elkészülését követő esemény. Sőt, javaslatuk is volt, mivel lehetne minden szereplő számára örömteli és jó hangulatú az együtt töltött idő.
ÉRZÉS KIFEJEZŐ JÁTÉK
Csak 3-4 tanulót szólítottam –mert az őszinteség nem minden csoport tolerálja jól -, akikre nagyon figyeltek, de fenn kellett tartani a többiek általi kommentelés elhagyását. Arra is jutott idő, hogy pár szóvak kifejtse a diák, miért azt a választ adta a mondat elejére.
HELLÓ-NAP
Játékosan fejeztük be az órát: páralakítás után üdvözlési formákat kellett bemutatni. Ezek életszerűek voltak, hiszen napi szinten használják vagy látják másoktól. Említettek még néhány más köszöntést is (sapka levétele, meghajlás ).
Ez az egyik kedvenc témaköröm. Ebben a hónapban még több közösségi játékot, kézműveskedést tervezek.
Nagyon tetszett a gyerekeknek a barátságfüzér, amiből mi ablakdekorációt készítettünk. Ezután következett a „barátsál”. Mindenki mondhatott a másikról valami kedveset és szépet. Ezt a hónapban több alkalommal is, a nap zárásaként, a délutáni foglalkozásokon eljátszottuk. És a legkedvesebb kézműves feladatunk a 2d utcájának az elkészítése volt. A tanulók a Barátság utcában laknak, ABC sorrend szerint kapott mindenki egy házszámot és az álomházát kellett elkészítenie és kivágnia. Megnéztük a páros és páratlan oldalt és azt is, hogy ki kinek a szomszédja lett! 🙂 A gyerekek nagyon élvezték ezt a feladatot is!
És a legjobb dolog volt, hogy DÖK programként sulidiszkót szerveztek a diákok, így a jó szórakozás mellett az osztály még jobban összekovácsolódott és még új barátságok is születtek a táncos rendezvény alatt.
Sajnos betegség miatt minimális létszámmal voltunk a héten. Ettől függetlenül megtartottam a Társas kapcsolatokra épülô tevékenységemet. Egy kicsit mozogtunk majd relaxáltunk, a mesét feldolgoztuk és a végén barátságlufit festettünk. Előtte mindenki elmondta miért szép a mai napja. Kezdetleges volt a feladat, közepső csoport lévén, de megugrották.
Sajnos betegség miatt minimális létszámmal voltunk a héten. Ettől függetlenül megtartottam a Társas kapcsolatokra épülô tevékenységemet. Egy kicsit mozogtunk majd relaxáltunk, a mesét feldolgoztuk és a végén barátságlufit festettünk. Előtte mindenki elmondta miért szép a mai napja. Kezdetleges volt a feladat, közepső csoport lévén, de megugrották.
A foglalkozás helye: Csillagfürt EGYMI, Zümi csoport
Ideje: 2024.11.15.
A foglalkozást vezeti: Borsodi Ádámné
Foglalkozás témája: Társas kapcsolatok ápolása. Barátság.
A foglalkozás célja: Társas kapcsolatok erősítése.
A foglalkozás feladatai: Az egymásra figyelés képességének fejlesztése, erősítése. Elfogadás, kapcsolatteremtés kialakítása. Pozitív tulajdonságok megismerése, felismerése, megnevezése. A baráti kapcsolatok elmélyítése, újak kialakítása.
1. Motiváció: Bagdi Bella: Édes élet, boldog élet
A dal hallgatása közben társak köszöntése öleléssel, simítással.
2. Téma feldolgozása: Videó megtekintése a barátságról.
Kicsi gesztenye klubb: Kell egy jó barát.
3. Beszélgetés irányított kérdések segítségével a barátságról.
Mit csinálnak együtt a barátok? A csoportban ki a barátod? Mit szoktatok együtt csinálni? Segítség képen képeket mutattam a gyerekeknek, amelyeken a gyerekek különböző dolgokat csinálnak együtt és kiválasztották közülük, azt, amelyiket a barátjukkal ők is csinálni szoktak.
4. Barátság vers tanulása:
Németh Andrea: Barátság vers (részlet)
Van nekem egy jó barátom, boldog vagyok, ha meglátom.
Velem örül reggel, délben, ha nincs velem egy kicsit féltem.
5. Barátság vers elmondása után labda gurítás a társaknak.
Rövid beszélgetés arról, hogy mit szeret abban, akinek gurította a labdát és mit szoktak együtt csinálni.
6. Közösen és párban tánc Molnár Orsi:Jó barát dalára.
https://www.youtube.com/watch?v=t3j_L99TiF
7. Lezárás: Barátság gofri sütés.
A gyerekek egymást, valamint a másik két óvodai csoportot is megajándékozták barátságuk jeléül az elkészült gofrival.
Boldogságóra reflexió: Társas kapcsolatok. Barátság.
A tevékenység hangulatát nagyon jól megalapozta a motivációnak választott dal, meghitt légkör alakult ki a társak megsimításával, ölelésével. A gyerekek nagyon aktívak voltak a téma feldolgozása során, örömmel szedték össze gondolataikat arról, hogy ki a barátjuk, miért szeretik a társukat és arról, hogy mit szoktak együtt csinálni. A képek nagy segítséget jelentettek a nem beszélő gyerekek számára a gondolataik képszerű megjelenítésében az érzéseikről, valamint a témáról. A tanult rövid verset a barátságról szívesen mondogatták, utánozták a vershez társított mozdulatsorokat, jeleket. A közös, majd párválasztós tánc jó lehetőséget adott az új barátságok kialakítására, nyitottak voltak az egyébként magányosan játszó gyerekek is a társaik felé, jól fogadták a csoporttársak közeledését. A barátság gofri sütés nagyon lelkesítően hatott a gyerekekre, örömmel kenték meg az elkészült gofrikat a társaiknak és ajándékozták meg vele egymást.
A tevékenység zárásaként az elkészült gofrikból a másik két óvodai csoportot is megajándékoztuk a csoportok közötti baráti kapcsolatok elmélyítéséért, amely nagyon jó érzéssel és örömmel töltötte el a gyerekeket.
A novemberi boldogságórámat a negyedik osztállyal Márton napján tartottam.
Az órakezdő mozgásalapú relaxációs gyakorlatokat mindig nagyon várják. A társas kapcsolatok ápolása témakörének motiválásához körben állva a „Napimádást” választottam, illetve a „Kedvesség világnapja” játékötletet próbáltuk ki. A társaknak adott kedves gesztusok, mondatok rögtön felélesztették a szeptemberi hálatémakört is, így szünetben újabb hálagyümölcsök kerültek a hálafánk alá.
A téma bevezetéséhez a társas kapcsolatainkhoz készített körkép és képkártyák segítségével osztottuk meg gondolatainkat. A barátságfüzér ötletre alapozva, a technika és tervezés órára építve, illetve Márton napjához kapcsolódóan egy lámpást készítettünk közösen a füzérből, közben a „Ha boldog vagy, mutasd meg” dalt hallgattuk.
A megvilágított lámpa fényénél körben ülve a téma feldolgozásához filcanyagból mókust készítettünk varrással. Beszélgettünk a barátság érzéséről, önálló, mégis egymást segítő, együttműködő munkával erősítettük az osztályközösséget.
„Barátomat, úgy szeretem” meditációs gyakorlattal összegeztük az érzéseinket, az óra tanulságát. Mindenki jól érezte magát. Az óra jó hangulatban, vidáman telt.
A téma továbbgondolásához a gyerekeknek otthon olyan mesét kellett keresniük, mely szereplője egy mókus, mókuscsalád. Témája pedig a barátság, egymás megsegítése. Az elkészített ujjbábok és egy kiválasztott mese eljátszása mindig nagyszerű lehetőség az összetartozás erősítésére.