A novemberi hónap témája a társas kapcsolatok voltak.Az anyagot a munkafüzet segítségével dolgoztuk fel.
Társas kapcsolatok ápolása
A hónap témájában ismét nagy lelkesedéssel alkottak a gyerekek. Sokat beszélgettünk a kapcsolatokról, aminek az alapja a szeretet, az odafigyelés, az elfogadás és az önzetlenség. A tanulók örömmel megosztották élményeiket egymással, így még jobban megismerhették egymást.
Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium
A foglalkozást 9. osztályban tartottam. A cél az volt, hogy az osztályon belüli négy csoport tagjai közelebb kerüljenek egymáshoz, beszélgessenek egymással, nyissanak egymás felé.
Első feladatként sétálni kellett a diákoknak a teremben, és olyan társsal kart karba öltve sétálni egy kört, akivel nem, vagy csak keveset beszélnek a hétköznapokban. Pár kör és új és új párválasztás után egy így kiválasztott társsal kellett szemben leülni, és egy fél perces bizalomnézés után megosztani vele egy közelmúltbeli kellemetlen élményt. A társ feladata a megnyugtatás, a rossz élmény feloldása volt. Majd szerepet cseréltek.
A foglalkozás feloldása/befejezése ölelés volt. Először a társ megölelése, majd ismét a kevésbé ismert társsal találkozva egymás megölelése.
A foglalkozás megmozdította a diákokat, közelebb ketültek egymáshoz, remélem, hogy az elindult folyamat nem fejeződik be ezzel.
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
A 2-5-6. összevont osztályban dolgoztuk fel a témakört. A hangsúlyt az értésinkre helyzetük, hogy mit érzünk akkor ha a társainkat, barátainkkal, családunkkal vagyunk. Ezt 3 órában dolgoztuk fel.
1. órában megbeszéltük mik is a társas kapcsolatok, kik a társaink, miért szeretünk velük lenni. Második órában a segédletek alapján játszottunk, elmondtuk egymásban mit szeretünk, és meghallhattuk a hónap dalát. A harmadik órában pedig elkészítettük a fotóalbumot, ahová olyan képeket kerestünk, ahol a szeretteinkkel vagyunk.
Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai
A társas kapcsolatok téma lezárásaként a Pozitivity társasjátékunkkal játszottunk egy jót. Mindannyian úgy véljük, hogy az egymásra fordított idő, figyelem a legfontosabb amit egy másik emberért, barátainkért, szeretteinkért megtehetünk.
A társasjáték hatását tapasztaltuk, hogyan is tudunk megnyílni; blokkjaink, gátjaink fokozatosan szabadulnak fel; ismerjük meg önmagunkat, társainkat; kerülünk közelebb egymáshoz; vesszük észre mennyi mindenben hasonlítunk; sokszor ugyanazokkal a problémákkal küzdünk; nyújtunk segítséget, biztatást és pozitivitást egymásnak.
Vaskút-Bátmonostor Német Nemzetiségi óvoda
Az emberi kapcsolatok boldoggá tesznek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontosak a társas kapcsolatok az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából ezért november hónapunkban egészségheteket szerveztünk, egészséggel kapcsolatos programokat szerveztünk.
Mivel az ember vágyik közösségbe, társai közé és szüksége van barátokra, fontosnak tartottam, több időt töltsünk együtt, mint egy óra. Játékdélutánt szerveztünk, ahol rengeteg bizalmi játékon és beszélgetésen keresztül ismertük meg egymást, tudtunk összemelegedni, egymást tisztelve szeretni és becsülni a barátságot. Fő célunk, hogy minden hónapban egy másik osztály kapcsolódjón be a programba.Így sikerült a negyedik osztályt is bevonni.
Időutazás
Kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy 50 évvel ezelőtt, 1969-ben a kommunikációs csatornák száma kevesebb és az információáramlás sebessége lassabb volt. A személyes és a telefonos beszélgetéseken kívül nem volt más lehetőség azonnali információcserére. Ez a közvetlen személyes kapcsolatok jobb minőségű ápolására késztette az embereket, de egyben meg is nehezítette a kapcsolattartást és azok kialakítását. Az élmények másokkal való megosztása hosszú beszélgetésekben, levelekben történt, nem volt mód képi kifejezésre, vagy nagyon lassan, például képeslappal. Összességében azt tapasztaltam, hogy a 60-as évek végének kommunikációs lehetőségei a mai korral összevetve jó és rossz oldalra is bonthatók. Kevesebb lehetőség adódott, de azok bensőségesebb és értékesebb kapcsolattartást tettek lehetővé.
November hónap témája a társas kapcsolatok.
Egy csoportba járunk, barátok vagyunk.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A Társas kapcsolatok ápolása című téma feldolgozása során a barátságokról, a baráti kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk. A gyermekek kívánsága, elképzelése alapján ajtódíszt készítettünk, mellyel a közösséghez tartozást, az osztály egységét szimbolizáltuk. A munka közben a hónap dalát többször is meghallgattuk.