A társas kapcsolatok hónapjában a meseírást választotta Méhecskék2.b csapata. Mesénk Naftalinról és Zsazsáról szól.
Társas kapcsolatok ápolása
Nyírparasznyai Általános Iskola
Felépítettük a Mi házunkat. Mivel az osztályközösség olyan és úgy működik, mint egy nagy család, a házunkban mindenkinek megvan a maga helye és szerepe. A társas kapcsolatok csak egy jó csapatban, egy boldog, szeretetteljes közegben léteznek és funkcionálnak, ezért fontosnak éreztük, hogy megalkossuk a saját házirendünket.
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
A Szitakötő csoportban az egyik kislány azt mondta nekem: – ” Andi néni! Olyan aranyos, ahogy a mesében a medvetalpat simogatja egy kis hangya!” A társas kapcsolatok hónapjában, a csoport jó kedve, érdeklődése mélyítette az együtt töltött perceket. A zenei játék során először szemmel kerestünk társakat, majd kézfogással, később öleléssel. Igyekeztünk minél többet gyűjteni mindegyikből.
A vakvezető játék során barátok jelentkeztek, akik bízva a társaikban szépen lassan mentek az „úton”. Elmondásuk szerint nem volt bennük félelem bíztak a társaikban . A medvetalp csiklandozása sem maradt el, a medve, hangya páros játék tette ezt emlékezetessé.
Lezárásképpen körbejárt a csoportszív, amely szintén erősítette a csoportot. A gyermekek később barátság karkötőket készítettek a legkedvesebb barátjuk számára.
A novemberi óránkon a baráti kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk. Ki a jó barát? Miért? Mi hogyan lehetünk jó barátok? Milyen tulajdonsággal kell rendelkezünk? Majd képeslapot készítettek a gyerekek, melyet a legjobb barátjuknak adták át, egy kedves saját készítésű szöveggel.
Hármas szűrő
Az óra az osztály számára már ismert keretek között zajlott, azaz relaxációval kezdődött és meditációval fejeződött be.
Bemelegítésnek párban beszélgettek az adott idézetekről. A Szókratész tanítása nagyon kapóra jött az osztálynak, ezért ez volt a tevékenység középpontjában, a történetről beszélgettünk. Mivel a gyakorlat eddig mást mutatott, most kipróbáltuk, milyen igazat, jót és hasznosat mondani hol a jobb, hol a bal oldali szomszédunkról.
Órán kívüli önkéntes tevékenység lesz filmet készíteni – Barátság veszélyben címmel – olyan helyzetről, amelyben egy megromlott barátság helyreállításán próbálkoznak.
Sokat beszélgettünk, játszottunk, rajzoltunk a témakörben.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Közösen alkottunk egy jót, s közben sokat beszélgettünk.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
Hosszan beszélgettünk arról az osztállyal — egy újszülött baba első perceitől a nagyobb életszakaszok lépcsőin halapva az időskorig —, hogy melyikben milyen személyes kapcsolatok, kapcsolatformák létezhetnek.
Szóba kerültek negatív élethelyzetek is, melyeknek szintén megvannak a megoldásai, amiket meg lehet találni tudatos élettel, életszemlélettel, optimizmussal ( pl.: összeveszés barátok, elválás házastársak között ).
A színezőt színezgetve ötleteltünk azon, hogy ők mivel tehetik jobbá a világot, esetleg milyen negatív tulajdonságukon kellene változtatni, hogy jobbá váljanak társas kapcsolataik.
A rejtvény megoldása — a Szeretet szó — még inkább megindította a kis nyelvüket, sok-sok pozitív érzésük csak úgy “ ömlött” belőlük.
Megoldották az “ A kör közepén” című feladatot is, amiben megfogalmazhatták írásban is, hogy kivel mennyire bizalmas a viszonyuk, kikre milyen szinten számíthatnak életükben.
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája
A behozott képek segítségével egy óriás fényképtablót készítettünk és az osztályunk falán helyeztük el, ezért a gyerekek sűrűn nézegethetik.