Novemberben a gyerekekkel közösen a család fontosságáról, a barátságról beszélgettünk nagyon sokat. A fő panaszuk az idő hiánya volt. (anyáék soha nem érnek rá) Kitaláltunk egy osztálydélutánt, ahová meghívtuk a szülőket és a tesókat is, én családi vetélkedővel, feladatokkal vártam őket. A szülők először azt hitték, hogy ők majd beszélgetnek, nézelődnek, nem gondolták, hogy feladatuk lesz. De nagyon jól érezték magukat, a saját családjukkal és a többiekkel. Készült egy családi tenyérfal is a jó tulajdonságaikkal, ezt az osztályban a szekrényre helyeztük el, később nyelvtanórán a melléknevek gyakorlásánál is hasznát vettem. Közös lámpáskészítéssel (mivel Márton napra időzítettünk), felvonulással és énekléssel zártuk ezt a csodadélutánt.
Társas kapcsolatok ápolása
A mi intézményünkben rendkívül fontosak a társas kapcsolatok. A középsúlyosan értelmileg akadályozott tanulók egymással és a pedagógusokkal, velük foglalkozó felnőttekkel is napi kapcsolatban állnak. Célunk pedig az, hogy ezek a kapcsolatok bizalommal telik legyenek. Hiszen akkor érzi jól magát a tanuló az osztályközösségben, ha jó barátságok, társas kapcsolatok alakulnak, formálódnak, fejlődnek. Az osztályban fontosnak tartjuk a fizikai érintkezést is, hogy tudják megsimogatni társukat, ne jelentsen problémát, ha meg kell fogniuk egymás kezét. Minden reggel köszöntéssel kezdjük a napot, megbeszéljük, kinek milyen napja van, vidám – e, vagy szomorkodik valami miatt. Ki hiányzik az osztályból?
Egyik nap meglátogattuk Judit nénit a műhelyben, hogy lássuk, amikor majd nagyok lesznek, milyen munkafolyamatokba tudnak bekapcsolódni. Érdekes volt az agyaggal való ismerkedés. Volt, akinek nagyon tetszett, együttműködő volt, de olyan gyermek is volt, aki alig várta, hogy megmossa a kezét. Először csak két tenyér között golyókat formáltunk, majd a bátrabbak a koronghoz is odaültek és Judit nénivel egy ceruza tartót formáztak. A tanulók pedig észrevétlenül együttműködtek, vártak egymásra, fejlődött finommotorikájuk, részfeladatokat végeztek. Megismerték a balesetvédelmi szabályokat, felvették a kötényt, és idegen környezetben is tudtak alkalmazkodni.
Később a kis kézzel készült mintadarab ujjlenyomat díszítést kapott, és Judit néni kiégette nekünk a kemencében. Nagyon jól éreztük magunkat és alig várjuk, hogy újra ellátogathassunk ebbe a csodabirodalomba.
(Szegedi Veronika, gyógypedagógus)
Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
A téma feldolgozását most is két órára bontottam, mindkét órát a relaxációval kezdtük, majd meghallgattuk a hónap dalát, és az órákat egy meditációval zártuk le.
1. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– mese elolvasása, megbeszélése,
– meditáció
2. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– Kis barátom hogy vagy? – körben ültünk, majd a tőlem jobbra lévőnek tettem fel a kérdést, és mindenki megkérdezte a jobbra ülő társától ugyanezt.
– Szomorú Szilárd és Boldog Blanka – szituációs játék; az egyik sír, a másik vigasztalni próbálja,
– barátságháló készítése,
– ujjlenyomat készítése – minél több barátunktól szerezzük be az ujjlenyomatát,

Dr. Szántó Imre Általános Iskola
Az óvodai csoport többnyire kis-és középső csoportosokból àll. A kèp önmagukat àbràzolja.
SARMASAGI 1 SZAMU SZAKKEPZO LICEUM
Kozosen elkeszitettuk az elso osztalyfat,ami az osszetartozas jelkepe szamunkra
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
Az idén is szántuk időt a társas kapcsolataink „ápolására”. Már negyedik osztályosok vagyunk. A barátságok alakulnak, változnak. Fontos, hogy a gyerekek tudják: egy csapat vagyunk.
Ezt próbáltam csoportmunkában erősíteni bennük.
A feladat az volt, hogy a csoportok válasszanak egy járművet, ami az osztályunkat jelképezi. Rajzolják bele az osztály tagjait: ki, milyen szerepet tölt be a közösségben. Ki húzóerő, ki az akit „húzni kell” (de nem baj), ki segít rögtön másokon…stb. A lényeg, hogy megértették: mindenkire szükség van, hogy a járművünk működjön és előre haladjon.
Nagyon klassz rajzok születtek.
A szív szava, a barátság, a család. Mottó: „A barát az, akire a szükségben is számíthatunk!”
Színező, „öleléskép”, közös éneklés.
– Barátságkarkötő készítése
– Emberi(külső – belső) tulajdonságok megbeszélése
– Barkochba/ Vedd fel a telefont! játékok játszása
– Plakátkészítés – Összetartozunk
– Történet a kívülről hibátlan, de belülről rothadó almáról