A foglalkozást a Rongybabává válok …játékkal kezdtem. A délelőtt folyamán mindenki megrajzolta önmagát és a kis figurákból barátságláncot alkottunk, amit aztán körbe rendeztünk, ezzel is összetartozásunkat érzékeltetve. A barátok természetesen egymás mellé helyezkedtek a papíron is és a valóságban is. A téma feldolgozásához az irigy süni történetét használtam, mert ez az érzés mindegyikőjük számára ismerős. Fontosnak tartottam, hogy a történet segítségével alternatívát kapjanak a negatív megnyilvánulások, kellemetlen kedélyállapotok feloldási lehetőségére. Lezárásképpen egyszerű barátságkarkötőt adhattak egymásnak, ami bonyolultabb elkészítési lehetőségeivel még tovább élteti majd ezt a témát a következő napokban.
Társas kapcsolatok ápolása
A foglalkozást a Rongybabává válok …játékkal kezdtem. A délelőtt folyamán mindenki megrajzolta önmagát és a kis figurákból barátságláncot alkottunk, amit aztán körbe rendeztünk, ezzel is összetartozásunkat érzékeltetve. A barátok természetesen egymás mellé helyezkedtek a papíron is és a valóságban is. A téma feldolgozásához az irigy süni történetét használtam, mert ez az érzés mindegyikőjük számára ismerős. Fontosnak tartottam, hogy a történet segítségével alternatívát kapjanak a negatív megnyilvánulások, kellemetlen kedélyállapotok feloldási lehetőségére. Lezárásképpen egyszerű barátságkarkötőt adhattak egymásnak, ami bonyolultabb elkészítési lehetőségeivel még tovább élteti majd ezt a témát a következő napokban.
A barátság nagyon fontos a gyermekek életében! Van olyan kislány a csoportunkban, aki minden nap megkérdezi társaitól, ” leszel a barátom” ? S mindig boldogan ujjong, a pozitív válasz után! A maciról szóló mesét követően , elmondták miért is jó az ha sok barátunk van? Megrajzolták a barátság virágát, melyen sok kis barátság szirom nyílt ki. Boldogan sorolták fel a szirmokon levő barátok jeleit! A kivágott „kis ember” figurákkal, elkészítettük csoportunk barátság láncát, majd közösen megépítették a ” Zöldikék boldogság faluját!” Örömmel énekelték a játék során, ” Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” című gyermekdalt! A játék végén, felragasztották a boldogság várának 3. lépcsőfokára a barátság jelét!
Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁPOLÁSA
Ebben a hónapban kiemelt figyelmet kaptak a körülöttünk lévő emberek, akik a mindennapi életünk fontos személyei. Család, barátok, osztálytársak, tanítók.
Beszélgetőkörrel indítottuk ismét a témát. Kis elsőseim szívesen és boldogan meséltek szeretteikről, barátaikról. Tanulóim saját szavaikkal fogalmazták meg, hogy aki nem egyedül él, az boldog, pozitív ember, vidám, jólelkű, nyitott és érdeklődő… A hónap folyamán minden újabb beszélgetőkörben mélyítettük a témát. Megfogalmazódott a beszélgetések, mesék hallgatása, történetek megbeszélésekor, feladatok megoldása kapcsán, hogy a szeretet érzését a társas kapcsolatainkban élhetjük meg. Mert együtt lenni jó! S ez az egyik legfontosabb boldogságforrásunk.
Meghallgattuk a hónap dalát. S a gyerekeket szinte minden reggel ez a dal fogadta a terembe lépésekor. Természetesen a Cd többi dalát is szívesen hallgatták, mosolygós arccal járták el barátságtáncukat.
Testnevelés, mozgásos órákon, s az udvaron páros, csoportos fogó játékokat, bizalomjátékot játszottunk. Eljátszottuk a Csak tekintettel című játékot is.
Iskolaotthonban a pozitív Telefont is kipróbáltuk. Feldolgoztuk a munkafüzet egyik tematikus szövegét: A róka és a farkas a lakodalomban. A gyerekek kiszínezték a történetben szereplő állatokat, s közben megosztották érzéseiket, gondolataikat. Elolvastam nekik Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp című könyvét. Remek és témához illő olvasmány. A gyerekek a történet főszereplőit technika órán jelenítették meg.
Énekórán meghallgatták Zelk Zoltán Este jó, este jó című versét szavalatként és megzenésítve. Majd illusztrálták a történetet, ahogyan ők értelmezték. S megbeszéltük ki mit érzett és gondolt.
Az adventi ünnepkörre való hangolódás is pompás alkalmat nyújtott 3. témánk feldolgozásához.
Diákjaim szívesen vettek részt a boldogságórás feladatok megoldásaiban, a beszélgető körökben és a dalok hallgatásában. Együtt boldogan dolgoztunk ebben a hónapban is.
Pillangó csoport
A társas kapcsolatok jelentősége igencsak felértékelődött a koronavírus járvány miatt az utóbbi időben. A tavasszal történt óvodabezárást követően, a gyerekek is alig várták, hogy újra találkozzanak egymással. A téma feldolgozását a Tavaszi ébresztő című mesével kezdtük. Utána arról beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy vannak barátaink. Elmondtuk, hogy ki-kinek a barátja, és hogy miért szeret vele barátkozni. Papírból vágtunk ki gyerek figurákat, amiket kiszíneztek az ovisok a választott barátjuk ruhaszínének megfelelően, majd felragasztottuk egy kartonra. A „tablót” nézegetve a gyerekek arról számoltak be, hogy miért szeretik a társukat. Tehát minden boldog kapcsolat alapja a szeretet.
Szeptember óta, a reggeli sorakozó után a párunknak elmondjuk, hogy mit szeretünk benne, mit tanácsolunk a napra…
Novemberben egy jó hírt osztottunk meg nap mint nap barátainkkal, osztálytársainkkal. A legnépszerűbb feladat a pár által elmondott élmény rajzba öntése volt. Ennél a feladatnál nagy szükség volt a kommunikációra, a társas érintkezésre. Köszönjük a lehetőséget!
Jurisics Utcai Általános Iskola
A társas kapcsolatok ápolása témakörben beszéltünk a barátságról, annak fontosságáról az életünkben. Kis csoportokban megbeszélték „Mi a közös bennünk”, a különbségeket is elmondhatták a diákok. A kisfilm ötlete felkeltette az érdeklődésüket és mivel összetartó kis közösségről van szó, létrehozták közös alkotásukat a barátság fontosságáról. Nagyon élvezték az alkotás folyamatát, örömmel és lelkesedéssel dolgoztak együtt.
Kedvenc időtöltésem a legjobb barátommal. A gyerekek párban alkottak. Az elkészült munkákat szív alakba formáltuk, és egy láncra fűztük, mert együtt a legjobb!
Ebben a hónapban a barátságról, a barátokról beszélgettünk.Mindenki készített, színezett egy szívecskét, amit átadott a barátjának, és elmondta, hogy miért őt választotta barátnak.
Elmeséltem nekik Bezzeg Andrea: Tavaszi ébresztő című meséjét, tetszett nekik, szépen megértették, beszélgetni is tudtunk róla.
A szőnyegen kis szálláshelyet építettek az állatoknak, vigyázva arra, hogy olyanok kerüljenek egymás mellé, akik nem bántják egymást, békésen megférnek egymás mellett.
Természetesen a tánc sem maradhatott el, nagyon szeretnek a gyerekek táncolni, mozogni Bagdi Bella dalaira. A hónap dalát, a ” Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek…” című dalt választottam.