Ebben a hónapban a Társas kapcsolatok téma feldolgozása közben a már meglévő baráti kapcsolatok mélyítése volt a célom,ill.új barátságok kialakulásának segítése.
A Süni irigy lesz című mesét báboztam el,amit később eljátszottunk azokkal a gyerekekkel akik önként vállalkoztak a szerepre.A történet a mindennapokban esetleg előforduló negatív érzelmek feloldását is segítette.
Ezután minden gyermek egy kisfiú,ill.kislány figurát kapott,melyet úgy színeztek ki,hogy hasonlítson önmagukra.A figurák körbe rendezésével elkészítettük csoportunk barátságláncát.A barátok természetesen a valóságban is egymás mellé helyezkedtek a körben,ezzel is erősítve az összetartozás érzését.
A foglalkozást Bagdi Bella Ha boldog vagy című dalával zártuk,melyre boldogan,önfeledten mozogtak,miközben együtt énekeltük a dalt.
Társas kapcsolatok ápolása
Az ember társas lény. A legtöbb boldogság a szeretettel teli emberi kapcsolatokból fakad. Ezen gondolatok mentén foglalkoztunk a társas kapcsolatok témájával. Beszélgettünk arról, mit jelent, hogy az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából is fontosak a társas kapcsolatok: vizsgálatokkal bizonyították, hogy azok az emberek, akik szeretetteljes társas kapcsolatban élnek, egészségesebbek és ennélfogva hosszabb az életük, valamint lelki gondjaik esetén van kihez fordulniuk, aki más szemszögből látja a problémát és így tud segíteni megoldani. Számba vettük, hogy milyen típusú társas kapcsolataink vannak: szülő-gyerek, testvér, rokon, barát, tanár-diák, munkakapcsolat, szomszédi viszony stb.
Ezután lehunyták a szemüket és miközben Lynden David Hall előadásában meghallgatták az All you need is love című számot, megpróbáltak visszaemlékezni, amennyire csak tudtak, hogy kikkel volt régebben és most kikkel van most szeretetkapcsolatuk. Aki szerette volna, megoszthatta egy történetét.
Elolvastuk Szókratész meséjét a barátságról és megfogalmaztuk a történet tanulságát: a szeretet pozitívum, ne engedjünk a negatív érzelmeknek, kerüljük el a pletykálkodást. Itt rögtön megemlítették a tanulók az előző hónap témáját, az optimizmus gyakorlását: a varázsszemüveggel a dolgok jó oldalát, a pozitívumokat látjuk.
Kitöltöttük az értékes emberek táblázatot és összepárosítottuk az udvarias megszólalásokat a megfelelő helyzetekkel.
Megfejtettük a keresztrejtvényt és mindenki boldogan mondta ki a megfejtés-varázsszót: szeretlek!
A táblára felrajzoltuk az igaz barátságot ábrázoló, egymást metsző két kört és kielemeztük az osztályban a barátságokat. Voltak olyan barátnők, akiknek csak a közös halmazba kerültek tulajdonságaik😊
Kiszínezték a barátság jelét és a rajzokat, amelyek a barátság jellemzőit ábrázolták. Minden egyes jellemzőnél boldogan kiáltottak fel a barátnők: „Ó, ez is jellemző ránk!”
Végül újságokból kivágott képekből kollázst készítettünk közösen, melynek a társas kapcsolatok címet adtuk.
Házi feladatként kapták meg a családfát: felhívtam rá a figyelmüket, hogy miközben a szüleik segítségével kitöltik a kis rubrikákat és a nagyszülőkről, dédszülőkről beszélgetnek, éljék meg tudatosan szüleikkel is a szeretetkapcsolatot egy puszival, öleléssel!
Az órát meditációval zártuk: Yakuro: The colour of love…pink című relaxációs zenéjét hallgatták, miközben felolvastam a 10-14 éveseknek készült Boldogságkönyvből az órát lezáró, a témát érthetően összefoglaló és csodás lelki útravalóval teletűzdelt gondolatokat:
„mindig úgy teszek másokkal, ahogy ezt én is elvárnám tőlük”
„tudom, hogy a vitákban nem a másikkal van bajom, csak a véleményével, de őt tisztelem és vele eszerint viselkedem”
„akit igazán szeretek, azt akkor is tudom szeretni, ha éppen nem szeretetreméltó”
„tudok szeretni, akarok szeretni és merem az érzéseimet szabadon vállalni”
Az óra végén azt mondták – visszakanyarodva a szeptemberi témánkhoz –
hogy hálásak a boldogságórákért:-)
A novemberi témafeldolgozás, a társas kapcsolataink ápolása nagyon sok örömet szerzett, nemcsak a diákjaimnak, hanem a családtagjaiknak és a szeretteiknek is. A témafeldolgozást követően, elkezdődött a diákok részéről az ötletelés, hogy a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel, az online térben miként kerülhetne sor minél ötletesebb kapcsolatápolásra. Mivel a szűkebb családtagoktól, hála Istennek nem vagyunk elzárva, úgy gondoltuk, hogy elsősorban a velük való kapcsolatápolásra helyezzük a hangsúlyt. Így készültek el, azok a finomságok, amelyeknek a képei az alábbiakban megtekinthetőek. Majd sor került az elismerő levelek megírására is, amelyeknek a címzettjei elsősorban az édesanyák voltak, de a címzettek között akadt barát és osztálytárs is. Mivel számunkra nagyon fontos az egészség- és a környezetvédelem, a diákok figyelemfelkeltő plakátokat készítettek, amelyeket a közösségi médiákon tettünk közzé – facebook, instagram-hogy ezek által is felhívjuk az ismerőseink figyelmét a járványszabályok betartása mellett a már használt védőeszközök megfelelő tárolására is, ezzel is hozzájárultunk a társaink egészségvédelme mellett, a környezetünk ápolásához is. Úgy érzem, hogy e hónap témájának a gyakorlatba ültetése által megfelelően fejlődött a diákjaim szociális érzékenysége, amelyre nagy szükség is lesz a szeretet hónapjának a szebbé tételéhez a rászorulók számára, hisz mindannyian tudjuk, hogy „jónak lenni jó”.
DSZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma
A csoporttal online óra keretein belül tudtuk megtartani az e havi boldogságóránkat. Igyekeztük a fizikai távolság ellenére is személyessé tenni ezt az alkalmat. Sokat beszélgettünk a család és a barátok fontosságáról, akikre ebben az időszakban talán még inkább szükségünk van. A diákok mind elmondták, hogy miért hálásak, és mit értékelnek egymásban, a barátaikban, és ezt nagyon jól esett mindenkinek hallani.
A feladatok közül a levélírást választották a tanulók, amiből válogatva szerkesztették végül ezt az összeállítást.
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Társas kapcsolatok
Minden tanuló készített egy szívet, amelybe beírták név szerint azoknak az embereknek a nevét,
akiktől bátorítást kapnak, kölcsönösen segítik egymást, arra ösztönzik egymást, hogy jobb emberekké
váljanak, akikre számíthatnak, vagy akihez bizalommal fordulhatnak, akik társaságában jól érzik
magukat, közös tevékenységekben vesznek részt, megosztják egymással gondolataikat.
Ez alapján elkészítettük a csoport barátságszívét úgy, hogy a tanulók által leírt nevekhez milyen
kapcsolat fűzi őket.
Spongyabob csoport