A 3. hónap témája a társas kapcsolatok. A gyerekeknek rajzoltam egy emberke sablont, amit a nagyobbak ügyesen ki is vágtak. Ezt ezután megrajzolták, kiszínezték. Saját magukat készítették el. Közben beszélgetést kezdeményeztem ebben a témában, tudják-e milyen az, ha valaki jó barát, és mennyire fontos az, hogy vannak körülöttünk olyanok, akikkel jól érezzük magunkat, jó érzés óvodába jönni, mert játszhatnak a pajtásaikkal. Mikor mindenki elkészült, felragasztgatták magukat egymás mellé, egymás kezét fogva. Ezzel egy kört alkotva, az összetartozást jelképezve. Ezt követően elmeséltem nekik a Tavaszi ébresztő című mesét, amelyben a mackónak okoztak nagy meglepetést az erdőben élő barátai, ezzel vidítva fel őt, örömet okozva neki. Egyik nap ebéd közben volt rá példa, hogy egy kislány azért sírta el magát, mert egy barátja azt mondta neki, hogy csak egy kicsit szereti. A mese után erről is beszéltünk, hogy milyen rossz érzés az, ha valakit nem fizikailag, hanem akár csak szavakkal bántunk, épp úgy fáj az is. Ezért inkább gondoljanak ilyenkor arra, hogy milyen jókat szoktak együtt játszani, nevetni, huncutkodni, és ne arra, hogy mivel tudja megbántani a társát.
Társas kapcsolatok ápolása
A játék során erősítettük a gyerekek közötti társas kapcsolatokat.
Csólyospálosi Általános Iskola
A gyerekek októberben az állatok világnapja alkalmából rövid videókat készítettek kedvenc állataikról, illetve bemutatták, hogyan gondoskodnak az állatokról. Ezekből a munkákból készítettük el a rövid bemutatót.
Társas kapcsolataink építésére a Boldogságóra kézikönyv, valamint az aktuális segédanyag módszereit alkalmaztuk. Mivel nagyon fontosnak tartom és csoportunkban különlegesen odafigyelünk a közösségépítésre és a pozitív társas kapcsolatok ápolására, ezért ebben a hónapban is törekedtünk minél több tapasztalatszerzésre.
Együtt mozogtunk és táncoltunk Bagdi Bella zenéjére, A Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek-re. Nagyon fülbemászó dallama van és kifejezetten szeretik, hogy mozgással kísérhetik a dalt.
A mesénk a hónapban a A fecske és a szalmaszál volt. Ezt elmeséltem, majd a segédanyagban kapott linken keresztül megnéztük a történetet.. Nagyon tetszett nekik és úgy tűnt, hogy eljutott a mese üzenete a számukra. Ezután elkészítettük a saját fecskefészkünket. Differenciáltan, a nagyoknak kevesebb, a kicsiknek több segítséggel oldottuk meg az ábrázolást. Többféle technikát és anyagot használtunk: ollóval vágtunk, szalmaszálat ragasztottunk, rajtoltunk és színeztünk. gyakoroltuk a képalkotást, a képelrendezést. Több területen is fejlődhettek a gyerekek ezáltal, sőt egymásnak segítve társas kapcsolataik is fejlődhettek.
Egy nagycsoportos kisfiú ritkán jár az óvodába a Covid miatt, ezért társas kapcsolatai sem korának megfelelően alakulnak.. Nagyon megörültem, amikor a hónapban járt pár napot. Úgy gondoltam, kihasználom ezt az alkalmat és mint csapatkapitány gyűjthet maga köré gyermekeket, akikkel megépíthetik a saját boldogság várukat. Látszott a társas kapcsolatok terén megnyilvánuló rutintalanság, a kooperációra való törekvés hiánya a kisfiúnál. Nehezen épült fel az a vár.
Eljátszottuk a szomorú Szilárd és Boldog Blanka nevű játékot a kézikönyvből, amikor megpróbáljuk felvidítani egymást. Nagyon jól ment, főleg a fiúk teljesítettek bohóckodásban nagyon jól.
A heti nagytornán lehetőség volt a Fészekfogó eljátszására. A kicsikkel nehezen ment megértetni a szabályt, hogy ki és mikor futhat el a fészekből. -Ezt még gyakorolnunk kell.-
Elkészítettük a barátságláncunkat is. Sajnos a hónapban eléggé lecsökkent a létszáma a csoportnak, de egy kis barátságkört sikerült alkotnunk a jelenlevőkből.
természetesen a hónap lezárásakor felkerült a társas kapcsolatok jele is a Boldogság várába vezető lépcsősor következő fokára.
Szorgalmatos Mesekert Óvoda Bölcsőde és Konyha
A téma rendkivül felkeltette a gyerekek érdeklődését és aktívan részt is vettek a tevékenységben.Megosztották az előzetes tapasztalataikat,élményeiket a társaikkal.Közös munka keretében elkészítettük a” csoport szívét – lelkét ” egy tabló keretében.
Csoportunkban a gyermekek kiválasztották barátaikat és barátság karkötőt fontak egymásnak.
A projekt leírása:
Szeretetbefőtt készítése
– előzetes beszélgetés és kreatív ötletek gyűjtése
youtube videó megtekintése: https://www.youtube.com/watch?v=yLsSy64xILI&t=62s
– befőttes üveg kidíszítése
Feladat:
A gyerekek egy kis szív formájú papírra megfogalmazzák, mit értékelnek nagyra, mit becsülnek az osztálytársukban, majd ezt a személyre szabott üzenetet beleteszik annak az üvegébe, akinek írták.
-A papír elkészítése után arról beszélgetnek, milyen érzések voltak bennük a levél írása közben.
-Feladatuk az, hogy a kis üzenetek elolvasása után megfigyeljék, milyen kognitív érzéseket vesznek észre társuk arcán.
Gyulai Implom József Általános Iskola
Órakeret: 70 perc (dupla rövidített óra)
Pedagógus: Szintai Éva
Osztály: 7.b
Időpont: 2021. 12. 11.
„A boldogság órák célja: a pozitív orientáció készségszintű elsajátítása.”
„Ebben a fejezetben gyerekek figyelmét arra irányítjuk, hogy ők a társas kapcsolataikért felelős szereplői. Többféle kapcsolatrendszer működést körbejárjuk, a barátság és a családi kapcsolatok lesznek ezek közül a leghangsúlyosabbak. Mindenképpen tudatosítani szeretnénk a diákokkal, hogy a társas kapcsolatok folyamatos törődéssel, ápolással tarthatóak karban. Hogy a jó kapcsolat nem magától értetődik, és hogy a konfliktusok, problémák is megoldhatók közakarattal, kedvességgel. A társas kapcsolatokban rejlő boldogító erő felszabadításának módjai, reméljük, életük részévé válnak.”
Kk/8. o., 99. o.
Felhasznált irodalom, tanulási segédletek:
1. Bagdi Bella- Prof. Dr. Bagdy Emőke: Boldogságóra (Kézikönyv pedagógusoknak) 10-14 éveseknek, Jobb Veled a Világ Alapítvány, Copy & Conzulting Kft., Budapest, 2017
2. Bagdi Bella- Prof. Dr. Bagdy Emőke: Boldogságóra- Munkafüzet 10-14 éveseknek, Jobb Veled a Világ Alapítvány, Copy & Conzulting Kft., Budapest, 2017
3. Bagdi Bella: Repülj velem! CD, Szerzői kiadás 2017.
4. Bagdi Bella: Világomban minden rendben CD, Szerzői kiadás 2017.
5. Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok kártya, Szerzői kiadás 2013.
6. Bagdi Bella: Boldogító erősségek kártya, Szerzői kiadás 2017.
7. https://www.youtube.com/watch?v=kfTK60VE3sI
8. https://www.podcastics.com/podcast/the-iki-guys-podcast/
IDŐKERET AZ ÓRA MENETE TANULÓI MUNKAFORMA ESZKÖZÖK
RÁHANGOLÓDÁS-15 perc
Témakör meghatározása: Társas kapcsolatok
Köszöntés-mosollyal 2’
1. Kaptál egy követ…koncentrációs gyakorlat-egész óra 2’
2. Irányított meditációs gyakorlat: Buborékban elengedem….kicsit másként 2’
Kk/ 40. o. /39.
3. Idézetek felolvasása- rövid értelmezése, az óra témájának körvonalazása 5’
Mf/41-43.o.
4. Nagyon becsüllek, mert….IKIGAI -PPT kép
Kk/106.o. -PÁROS munka
4’
JELENTÉSTEREMTÉS-kétszer 30 perc
5. Adj egy ötöst!
Kéz tabló-tábla 6’
Kk/108.o.
• értelmezés, közös fogalomgyűjtés
• „kedvenc” kiválasztása, bemutatása
6. Keresd a párját!
„ragacs” a szék aljára 6’
• Az irodalmi példák
„oldások”
7. Szituációs játék 8’
• „Kapcsolj! ”
Szoborjáték, gesztusnyelv, SMS, …
Közben zenehallgatás: Bagdi Bella-Hooponopono/
Jól csak a szívemmel láthatok
SZÜNET
• „Szélfútta fa….”-átvezető gyakorlat 2’
• csoportmunka be- 10’
mutatása
8. Szófelhő alkotás 4’
tábla: szívecseke tabló
• „Szívvel-ésszel”
• Boldogító erősségek
• „kártyavásár”
9. Tanmese – tanári felolvasás 14’
PPT
• Kk/107.
• szorgalmi feladatok: Szókratész, filozófia, görög színház
• „görög színház”
• Tanulság?
LEZÁRÁS- 5 perc
10. Zenehallgatás 3’
• Bagdi Bella-Hooponopono
/jól csak a szívemmel láthatok
• Mit üzen nekem?
+ Mit viszek magammal? 2’
• Véleménykör
• Én és a kő
Elköszönés mosollyal