A gyerekekkel beszélgettünk a társas kapcsolatok ápolásáról, arról, hogy mi az alapja a barátságnak. Elmondták nekik ki a legjobb barátjuk és, hogy mit szeretnek benne a legjobban, miben hasonlítanak, majd barátságkarkötőt készítettek egymásnak. Gyurmából elkészítették a barátjukak/barátnőjüket. Relaxációval, kezdtük a foglalkozást. A Tavaszi ébresztő című mesét olvastam el nekik. Csoportokra osztva közösen építettek a felkínált eszközökből. A hónap dalát meghallgattuk minden nap végén, amit a gyermekek már nagyon ügyesen énekeltek és mozogtak.
Társas kapcsolatok ápolása
Beszédes József Általános Iskola
Beszélgettünk a társas kapcsolatokról, azok fontosságáról. Kértem a gyerekeket, hogy gondolkozzanak el azon, hogy kivel milyen kapcsolatban vannak, ki áll hozzájuk közelebb, ki távolabb és írják be a neveket az Én körbe. Azt is megfogalmaztuk először közösen, hogy mit lehet tenni azért, hogy a külső körökben lévő személyek közelebb kerüljenek hozzánk és beljebb lépjenek. Ezután ők gondolkodtak el és írták le azt, hogy mit tehetnek ők, hogy közelebb kerüljenek a külső körökben lévőkhöz.
Középső csoportunkban már vannak baráti kapcsolatok, ám ezek még nem állandósultak, hiszen a hullámzó érzelmek nagyban befolyásolják a kapcsolatok kialakítását. Próbáljuk arra tanítani őket, hogy annál jobb, minél több barátunk van és attól, hogy a vágyott kisgyermek éppen nem vele játszik, még ugyan úgy a barátja marad, nem lehet senkit sem kisajátítani. A társas kapcsolatok kialakítását és kis közösségünk összekovácsolását személyes példamutatással és különböző kapcsolatteremtő játékokkal segítjük, melyhez jól illeszkedik a boldogságóra havi témaköre.
A tevékenységet közös mozgással kezdtük a hónap dalára. Ezután barátkozós játékot játszottunk, ahol minél több társukkal kellett kapcsolatot teremteniük megadott szempontok szerint (pl pacsi barát, fejős barát, táncos barát stb). Az aktualitásokhoz kapcsolódva beszélgettünk a költöző madarakról, akik nem egyedül, hanem többen együtt repülnek melegebb vidékekre. A hídló végén c. dalra kipróbáltuk hogyan repülnek és gyülekeznek a fecskék a dróton, majd azt is milyen érzés lehet a fiókáknak együtt a fészekben. Itt fel kellett hívnom a figyelmüket az óvatosságra, mert több kisfiú szeret durván nekilökődni a társinak. Végül megnéztük Kormos István: A fecske meg a szalmaszál című meséjét, majd megbeszéltük, hogy egyedül nem sikerült volna felemelnie a fecskemamának a szalmaszálat, milyen jó, hogy ott voltak a barátai és segítettek neki, hiszen együtt mindig erősebbek
vagyunk.
Vizuális tevékenység során elkészítettük a tengerben úszó halacskákat is.(Süni középső csoport 2021)
Szavakat gyűjtöttünk, melyek a társas kapcsolatokat jellemzik .
A táblára képet tettem, megbeszéltük , kinek mit mond, mit ábrázol, mit sugall.
Rövid történetet írtak a barátságról.
Plakát készítése a társas kapcsolatokat jellemző szavakkal.
Az órát relaxációs gyakorlattal kezdtük.
A táblára egy képet tettem fel, amin kezen kapcsolódnak össze. Megbeszéltük, kinek mint mond a kép, mit ábrázol, mit sugall.
Elolvastam a hűséges sólyom történetét és megbeszéltük a mondanivalóját.
Elkészítettük az Én -kört. Beszélgettünk róla, kihez ki áll a legközelebb.
Az óra során közösen megtekintettünk egy barátságról szóló rövid filmet gondolatébresztőként. Ezután képes idézeteket olvastunk és kötetlenül beszélgettünk a társas kapcsolatok fontosságáról. Többféle kapcsolatrendszer is szóba került, de a gyerekek egyet értettek abban, hogy a legfontosabbak a családi és baráti kötődések.
A beszélgetés után fotók segítségével felidéztük, hogy milyen közös programon vettünk részt legutóbb. Nagyon fontos egy osztályközösség életében is, hogy legyenek közös programjaink, melyek nagyon fontosak a társas kapcsolatok ápolásában, hiszen ilyenkor együtt lehetünk.
A gyerekek előző órán feladatot kaptak, hogy végezzenek kutatómunkát arról, hogy a szüleik életére milyen hatással vannak a barátaik. Érdekes történeteket osztottunk meg egymással.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A társas kapcsolatok egyik legfontosabb szerepe a támasznyújtás. Első osztályban nagyon fontos az elfogadó, nyitott, barátságos osztályközösség kialakítása. Beszélgettünk az igaz barátságról, és elkészítettük ez évre szóló mottónkat, melyet az ajtóra helyeztünk, hogy mindig elolvashassuk. Örömmel fogadták a barátságról szóló meséket, maguk is elmesélték saját kis történeteiket.
A csoport számára igen kedves téma volt. Jókat beszélgettünk a családon belüli értékekről, családtagokról. A barát, a haver, cimbora,stb kifejezések különbségéről. Az igaz barátságról jó volt hallani az értelmi fogyatékkal élő fiataljaink elvárásait. Nagy érték volt a hónapban, hogy ezen beszélgetések által az újonnan szerveződött csoport is összekovácsolódott. Ami nagy csoport ölelésben záródott.
A csoport számára igen kedves téma volt. Jókat beszélgettünk a családon belüli értékekről, családtagokról. A barát, a haver, cimbora,stb kifejezések különbségéről. Az igaz barátságról jó volt hallani az értelmi fogyatékkal élő fiataljaink elvárásait. Nagy érték volt a hónapban, hogy ezen beszélgetések által az újonnan szerveződött csoport is összekovácsolódott. Ami nagy csoport ölelésben záródott.