Társas kapcsolatok
Alapvető szükséglete minden embernek, hogy társak vegyék körül. A gyerekek egy része a csoporthoz tartozás élményét az óvodában éli meg először. Elmondható, hogy a gyerekek szívesen járnak óvodába. A nagyobbak szeretettel fogadták a kisebbeket, bevonják őket a tevékenységeikbe. Állandó játszó csoportok, barátságok alakultak ki. A hiányzó társaik után érdeklődnek. Lassacskán óvodai csoportunk igazi közösséggé kovácsolódik. A társas kapcsolatok téma remek lehetőséget nyújt a közösségi nevelés feladatainak megvalósítására. A boldogságórák több éve kipróbált és szeretett feladatainak felhasználásával tevékenykedtünk együtt. A helyi nevelési programunk, testünk tematikus tervéhez is nagyon jól illeszkedik, a Megismersz játék. Hang alapján már jól felismerik egymást a gyerekek, ez a játék a taktilis érzékre hagyatkozva már jóval nehezebb, de nagyon szívesen játszották. A hónap feladatának a Varázsgép elkészítését választottuk. Ezt jól előkészítette és kiegészítette az ismert Bartos Erika: Bogyó és Babóca A barátság című mese és a feldolgozása.
A mozgás során felhasznált tornaeszközök segítségével elkészítettük a Barátságjavító varázsgépünket. A következő szabály állítottuk fel hozzá: ha vaki megbántja a társát, ki kell engesztelnie. Segíteni kell az egyensúlyozó pályán végig menni, majd kézfogással át kell bújni a barátságkapunk, majd egy ölelés. Az elkészült varázsgépet mindenki élvezettel próbálta ki.
A barátságkapunk a csoportban kapott helyett.
Társas kapcsolatok ápolása
Ötödik osztályos tanulóimmal ebben a hónapban arról beszélgettünk, hogy miért fontos, hogy ápoljuk társas kapcsolatainkat. Kiemeltük, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az osztályban olyan légkört tudjunk kialakítani, ahol mindenki jól érzi magát, és ezért egyénileg ki mit tud tenni.
Novemberben a társas kapcsolatok pozitív alakulását, új barátságok kialakulását, régiek tovább mélyítését tűztük ki célul. A téma zárásaként a napot relaxációval kezdtük, a Tavaszi ébresztő című mesével és a hónap dalával fokoztuk az amúgy is nagyszerű hangulatot a csoportban. Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát hívtuk segítségül annak kifejezésére hogyan is tudjuk megvígasztalni azt aki szomorú. A gyerekek átadhatták barátjuknak a barátságkarkötőt, melynek átadásakor kifejezhették egymás iránti szeretetüket. A téma lezárásaként a gyerekek színező formájában is megjeleníthették barátaikat.
November hónapban a társas kapcsolatok témájával foglalkoztunk. A szavak ereje feladatot oldottuk meg közösen osztályfőnöki órán. A páros feladat előtt hagytam időt a gyerekeknek, hogy átgondolják, mi az, ami bántotta őket egy-egy helyzetben, és mi az, ami pozitívan hatott rájuk. Figyeltünk arra, hogy a negatív történettel kezdjék, majd a pozitívval folytassák. A történetek meghallgatása után beszélgettünk arról, hogy miért fontos társas lénynek lenni, és egymást támogatva élni.
A november hónapot egy közös gyertyagyújtással zártuk, ezzel elkezdve az adventi várakozást.
A téma feldolgozása után a gyerekek manókat készítettek, amiknek a sapkájukba összegyűjtötték azokat, akikkel kapcsolatban állnak.
Társas kapcsolatok keresztmetszetében
Boldogságunk legfontosabb alapja a szeretet. A szeretetet pedig kapcsolatainkban élhetjük meg. A gyerekek társas kapcsolataiban a barátság és a családi kapcsolatok lesznek a leghangsúlyosabbak.
Ez vezérelt bennünket, amikor osztályunkkal csatlakoztunk az iskola által szervezett Márton napi lámpás felvonuláshoz.
Egész héten készültünk az eseményre: színeztünk, rajzoltunk, lámpásokat készítettünk, „libás” mondókákat tanultunk, dalokat énekeltünk, megismerkedtünk Szent Márton legendájával.
November 11-én, sötétedéskor kis lámpásaink fényénél indultunk útnak szüleink kíséretével. Nagy öröm volt számunkra, hogy jöttek anyukák, apukák, kis- és nagytesók.
A közös lámpás felvonulás után minden osztály saját termében, saját kis közösségében jóízűen fogyasztotta a libazsíros kenyeret, miközben jókedvűen beszélgettünk.
Ezen az estén a gyerekek megtapasztalhatták, hogy az ember társas lény, a boldogság megéléséhez szükségesek az emberi kapcsolatok. A „legszebb” mondat, ami elhangzott a gyerekek szájából:
-Az volt a legjobb, hogy olyan sokan voltunk!
Bölcs Salamon fiához intézett szavai ma is igazak: „Az olaj és a jó illat vidámít,
de a jó barát lélekből jövő tanácsa is.” Példabeszédek könyve 27,9
A novemberi hónapban a társas kapcsolatainkról, azok fontosságáról beszélgettünk.
A közösség, legyen az családi vagy baráti, megtartó erejű lehet a gyerekek számára, hiszen megvan benne a valahová tartozás érzése, a másik megértése és elfogadása. Beszéltünk arról, hogy kapcsolataink kétirányúak, azaz mindkét félnek fáradozni, dolgozni kell a kapcsolat fenntartásán. Összegyűjtöttük, melyek azok a területek, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektessünk a jobb baráti és osztályközösségi kapcsolatok érdekében. Az összekapcsolódás fontosságát hóemberrel, az egymásra épülő alapvető emberi magatartásformákat fenyőfával szimbolizáltuk.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Ált. Isk. Csonkahegyhát, 4. osztálya
A társas kapcsolatok témát egy teljes héten át dolgoztuk fel a gyerekekkel. Számtalan olyan játékot játszottunk, amely a baráti kapcsolatok, egymáshoz való pozitív viszony erősítését szolgálta. Mindenki lerajzolta a legjobb barátját és elmondta, hogy miért azt az illetőt rajzolta le. A vár következő lépcsőfoka is megtelt a kiszínezett barátság jelével. Sokat táncoltunk Bagdi Bella ritmusos, mutogatós, mozgásos dalára, amelyet nagyon kedveltek a gyerekek. A héten főként csoportos és páros játékokat terveztem, amelyek a téma eldolgozását nagyon jól megalapozták.
Bp. I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Novemberben az osztályt érintő kérdések mellet, már hangolódunk az ünnepekre. Egyik osztályfőnöki órán a gyerekek vetették fel, hogy jó lenne idén is angyalkázni. Ez azért külön értékes számomra, hiszen ötödik évfolyam óta vagyunk együtt, az immár 10. évfolyamos osztályommal. Az angyalkázást még ötödikben kezdtük, azóta minden évben kérik. Karácsony előtt 4 héten keresztül minden héten húzunk neveket és minden újabb héten megbeszéljük, hogy előzőleg ki, kinek volt az angyalkája. Apró meglepetéseket, kedvességeket adnak egymásnak. Nagyon ügyesen, titokban zajlik, ez magas érzelmi intelligenciáról tanúskodik, amit – a társas kapcsolatok szempontjából is – jó látni.