„-Nekem van egy legeslegjobb barátom meg van még egy.” – mondta egy kis tanítványom ezen az órán.
„-Milyen jó, hogy legeslegjobb barátod is van! De még jobb, hogy van még egy!” -válaszoltam, és mindketten nevettünk.
Beszélgettünk arról, hogy milyen fontos feladat barátnak lenni, milyen nagy felelősség, milyen nagyon jó érzés, hogy ha van egy barátunk.

Ebben a hónapban sokat beszélgettünk a társas kapcsolatainkról, az otthoni és az iskolai közösségben betöltött szerepeinkről, érzéseinkről.
A barátságaink ápolása, a szeretteinkre való odafigyelés mind-mind növelik a boldogságot.

A novemberi boldogságórás feladatokat először egy fogalmi tisztázással kezdtük. Megbeszéltük, hogy mik is pontosan azok a társas kapcsolatok valamint, hogy ezekre a kapcsolatokra hogyan figyelhetünk. Ezt követte egy közmondás megbeszélése.
Miután megbeszéltünk mindent a Barát-sál feladattal kezdtünk. A gyerekek nagyon élvezték és úgy láttam rajtuk, hogy nagy örömet okozott számukra nem csak az, hogy körbe kellett adni a sálat hanem, hogy a mellettük lévőről pozitiv dolgokat kellett mesélni.
Szerintem jó kis feladat volt, hiszen nem csak annak a gyereknek volt jüó aki mondta a pozitiv dolgot a másikról hanem a másiknak is akit megemlitettek.
Következőket mondták egymásra: kedves, szépen beszél, jó matekos, jól focizik, jól olvas, barátságos, kedves, támogat mindig.
A novemberi boldogságórás feladatok közé még az ajtóban való pacsizást is megemliteném. Mikor a gyerekek elsősök voltak akkor is volt már ilyen az osztálytermünk ajtajánál és idén is lett. A gyerekek nagyon szeretik a reggeli pacsizást.

Az ember társas lénynek születik, született. Nagyon fontos dolognak tartom, hogy megtanítsuk tanulóinknak a társakkal való együttélés életkornak megfelelő részét. A heti, napi játékos feladatok, beszélgetőkörök alkalmával többféle szituációt kipróbáltunk, kipróbáltak a gyerekek. Ezeket elemeztük, megbeszéltük! Hatása: a gyerekek közösségként kezdenek viselkedni, még van miről beszéljünk, de már társak vagyunk!