
Megküzdési stratégiák


Hevesi Sándor Általános Iskola
Saját élményen alapuló vagy mese,illetve filmhős általi megküzdési szituációk ábrázolása képregény formájában.
A hónap témája: Megküzdési stratégiák
A feltöltendő feladatok közül a Tablóra esett a választásunk, azon egyszerű oknál fogva, hogy imádunk rajzolni. A beszélgetéseink során választ kaptunk olyan kérdésekre, mint :
Mi a küzdés? Kinek és miért kell küzdenie? Mit érzünk, ha a küzdelmek után sikerül elérni a célunkat? Előkerültek fogalmak, mint bátorság, erő, ügyesség, szeretet, hála, kitartás, csel, segítő szándék, barátság, furfang, öröm, bánat, kitartás…… szép lassan elértünk a mesékhez. Hősökhöz, akiknek a saját történetükben meg kellett küzdeniük a céljaikért, adott esetben akár példaértékűek lehetnek a gyerekek számára.
Persze beszéltünk valós emberekről is, akik napi szinten szembesülnek kihívásokkal. Meséltek magukról, ahogy tanulnak cipőt kötni, biciklizni. Orvosok, mentősök, tűzoltók munkájáról, akik másokért küzdenek. Betegekről, akik a gyógyulásukért harcolnak. Aztán visszakanyarodtunk a mesék birodalmába, így született meg A mi hőseink c. tablónk, ami a gyerekek kedvenc meséit ábrázolja.
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
Talán ez a legnehezebb téma a kisebbek számára. A nehézségeikről tudnak beszélni, de a megküzdési stratégiákat tanítani kell. Otthon a szülők a gyermekeikkel nem beszélgetnek ilyen dolgokról. Ezért is fontos, hogy a kisebbek is tisztában legyenek azzal, hogy
1.tehetnek erőfeszítéseket a nehézségek leküzdésére
2.hogyan tehetik ezt meg?
Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda
Bohóc: Farsangi hetünkön a nagycsoportosokkal többek között bohócfejet készítettünk több technikát alkalmazva. Az egyik gyermek perceken keresztül nem fogott hozzá a feladathoz. Látva, hogy küzd önmagával, érdeklődtem, hogy mi a baj.? Félt, hogy nem fog neki sikerülni a munkája. Megnyugtattam, hogy ott vagyok és segítek, ha szüksége van rá. Végül önmagát legyőzve, segítség nélkül elkészült a bohóc. Örült és büszke volt, hogy nem adta fel.
Toronyépítés-Cápatámadás-Nyugalom
Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde
A téma feldolgozását mesével, építéssel és asztali kézműves tevékenységekkel valósítottuk meg. Meséhez oda készítettem egy nagy doboz építő kockát és csak annyit kértem tőlük, hogy úgy figyeljék a mesét, hogy kitalálják mit szeretnék az építőkockákkal csinálni. Figyelmesen végighallgatták a mesét és gyorsan rájöttek hogy várat szeretnék építeni. Na de kiét?! Jöttek is az ötletek hogy a sárkányét, vagy a királylányét. Megbeszéltük hogy építsünk 2 várat külön- külön asztalra,és mindenki ahhoz a várhoz rakja a „tégláját” amelyik várat ő szívesen építené. Annyit kértem,hogy más „tégláját” ne változtassák meg. Sorba jöttek a kockákért,és épültek a várak. Miután elkészültek a várak,megcsodáltuk őket,és azon kezdtünk gondolkodni hogy miből lehetne még várakat építeni. Jöttek is az ötletek: Lego, Duplo,fa kocka…. és újra munkához láttunk. Nagyon élvezték a gyerekek az építkezést,sok alkotás készült.
Másnap színezőként felajánlottam a munkafüzetben található sárkány és királylány színezőt. Örömmel fogadták!
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Mesehősök képeit válogattuk: Hófehérke, Hamupipőke, Kiskakas, Legkisebb királyfi, a Kakas és a Pipe kakaskája, Lúdas Matyi, Kismalac és a farkasok malackája, Holle anyóból a szorgalmas leány kerültek kiválasztásra. Beszélgettünk az életükről, boldog volt-e, nehéz volt-e, szép volt-e. Hamar észrevették, hogy minden mesehős sok küzdelmet vívott, amely sikeres volt és a mesék végén mindannyian boldogok lehettek, azaz elnyerték jutalmukat. Ezek után a saját küzdelmeinkről beszélgettünk. Mindenki elmondhatta, hogy volt-e már olyan helyzetben, amikor keményen kellett helytállnia, mert valamilyen nehézség adódott a kis életében. Többen említették a tanulást, a jegyek javítását, vagy épp azt, hogy sokszor nehéz jól viselkedni és most pont azon küzd, hogy sikerüljön.
Voltak, akik már megérezték a sikert egy-egy megküzdési folyamat végén. Jó volt abban megállapodni, hogy jó érzés, amikor sok nehézség után végre sikerül elérni a célt.
Az osztályban megbeszéltük,hogy mik azok a nehézségek, amivel naponta meg kell küzdenünk.Okos dolgokat soroltak fel,úgymint a tanulás, olvasás, irás, számolás,az iskolai szabályok betartása, a megfelelni akarás.Ezek a dolgok mindenkinél másképpen csapódnak le. Kiválthatnak indulatokat is belőlünk.Ezért ekészitettük a saját indulat hőmérőnket Indulat kezelési stratégiájukat pedig megfogolmazták és leirták, lerajzolták.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
A téma feldolgozását a dal meghallgatásával,testünk ellazításával kezdtük.Majd a mese meghallgatása után beszélgettünk arról,hogy kinek milyen célja,vágya van ,amit ő akar egyedül elérni,megküzdeni érte.Nagyon aranyosak voltak a gyerekek,mert az iskolába menetelt,a cipőfűző megkötést és a kétkeréken való biciklizés megtanulását helyezték előtérbe (nagycsoport lévén őket ez foglalkoztatja most).Meséltek arról is,hogy kicsit szomorúak is szoktak lenni olykor-olykor,amikor még valami nem sikerül nekik.Ezt le is rajzolták egy rajzlapra a szomorú és boldog önarcképüket!