A gyerekeknek cicát kellett hajtogatni egy könyv ábrája alapján.Egy tanuló hamar feladta, egy kislány mással csináltatta meg és egy magától rájött hogyan kell.
Megküzdési stratégiák
Megküzdés — Erősségeink
A téma bevezetésénél a gyerekek azt fogalmazták meg, hogy a mi csapatunk erős, magabiztos, ötletes, közösen mindent megold. Ezt mutatja az is, hogy a boldogság órákat szívesen tartjuk, örülünk egymás társaságának, szeretünk közösen dolgozni. A legfontosabb erősségüknek azt tartották, hogy nem hagynak senkit magára, segítenek egymásnak.
A problémával való megküzdés során elengedhetetlen, hogy a családjuk, barátaik segítsenek. Mindenki megfogalmazta, hogy egyedül nem megy. Ők nagyon szeretnek egymás társaságában lenni, játszani, alkotni.
Amikor példát kellet mondani a megküzdésre az osztály a saját életéből merített. Nemrég érkezett egy új osztálytársuk. Az ő oldaláról és az osztály oldaláról is megfogalmazták a nehézségeket és a beilleszkedést segítő együttműködést, támogatást. Az új kislányt várakozással telve fogadták, felosztották egymás közt ki miben segít neki. Ez segítette a beilleszkedést, barátságok kialakulását. A gyerekekben nem volt előítélet, csak pozitívan álltak az új helyzet elé. Az egyik csoportunk ezt rajzolta meg.
A boldogság órákkal való megküzdés: A gyerekek és én is átéljük a flow élményt, teljesen elmerülünk abban amit csinálunk, nem érezzük feladatnak. Az órák végére feltöltődünk. Ehhez sokat segít az, hogy mindent pozitívan fogalmazunk meg. A gyerekek szerint olyan, minta egy pillanat alatt eltelne az idő. Amikor nézem az alkotás, közös munka során a csoportot olyan, mintha mindent kizárnának maguk körül. A gyerekek az egyik óra végén azt mondták, hogy nekik a boldogságóra a szenvedélyük, nagyon várják a következőt.
Mindenki sikeres tud lenni, az erősségeit (azt amiben jó) teszi hozzá a közös munkához, miközben a többiektől tanulva fejleszti a gyengeségeit. Ez alól én sem vagyok kivétel.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek aktívan dolgoztak. Sokféle dolgot említettek, amivel meg kell küzdeniük, de találtak megoldást is.
A hónap témáját a „Megküzdési stratégiákat” több foglalkozáson keresztül mutattam be a gyerekeknek, illetve több alkalommal is foglalkoztunk a témával. A tevékenységek kezdetét mindig egy Bagdi Bella dallal kezdem, általában a témához ajánlott éneket szoktuk meghallgatni a gyermekekkel, így már tudják milyen foglalkozás fog következni. Az első alkalommal megismerkedtünk a témával. Elmagyaráztam nekik, hogy mindig lesznek dolgok, események, amelyeket majd nem fognak szeretni, komoly problémákkal kell majd küzdeniük az életben, esetleg félni fognak valamitől. Azt is elmondtam, hogy sokszor bántanak meg bennünket a környezetünkben lévő emberek, vagyis rosszul fognak esni dolgok. Ezekre a pillanatokra, élethelyzetekre tervet lehet készíteni, fel lehet készülni rájuk vagyis stratégiát kell készíteni. Meg kell küzdeni a problémákkal, félelmekkel, aggodalmakkal, hogy boldogak és elégedettek lehessünk az életben. A foglalkozás keretén belül elmesélték a aggodalmaikat, problémáikat (ezekre a dolgokra azonban máskor is hagyok időt, úgy érzem a gyerekek bizalommal fordulnak hozzám). Közösen próbáltunk tervet készíteni a problémák megoldására. Voltak akik az iskolától féltek, egy kisfiú a csúfolódástól. Az összeveszett barátnőknek is sikerül kibékülniük. A Boldogságóra program témai lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a gyerekek nyíltabbá váljanak velem és társaikkal szemben is. A Boldogságórák témáját igyekszem beilleszteni az éppen aktuális projektünkbe. Ezúttal az óvodánkban rendezett farsangi mulatság illett a hónap feladatához, mivel a gyerekek többsége szuperhősnek öltözött. A torna foglalkozás záró játékaként a boldogságóra könyvben ajánlott hajótörés játékot játszottuk, közben Bagdi Bella „Világomban minden rendben van” című CD-t hallgattuk. Nagyon élvezték a játékot, pokróc helyett karikákat használtam. Feladatként adtam fel, hogy az egész csoport meneküljön meg a tutajok körül úszkáló cápáktól. Az elején párosával álltak a karikákban, majd minden alkalommal amikor újra bekapcsoltam a zenét elvettem egy karikát. Míg a zene hallatszott szabadon szaladgálhattak, illetve „úszhattak” a tengerben, ha a zene elhallgatott be kellett futniuk a karikákba. Mivel aznap kevesen voltunk, utoljára a legnagyobb karikát hagytam, amelyben a végén mindannyian elfértek. Egy páran már a karika szélén álltak, de átkarolták egymást és nem engedtek senkit a tengerbe esni. Öröm volt Őket nézni. A gyerekeknek A hónap utolsó foglalkozásán, amikor megkértem Őket, hogy rajzolják le kedvenc szuperhősüket meg is beszéltük, ki miért öltözött épp annak a szuperhősnek és melyek azok a tulajdonságok, amiért épp azt a szuperhőst választották. A tevékenységet közös fényképezéssel zártuk, vidáman helyezkedtek el a képek kedvéért, annak külön örültek, hogy a csoportszobában helyeztem el a plakátokat a szuperhőseikről.
Csoportunk megjelenítette az emberek lehetséges problémáit. Mellé erősségeket írtak amelyet használhatnak a nehéz pillanatokban.
Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
A hónap témáját a játékos bevezető feladatok után öt csoportban dolgoztuk fel. Ezek a mi erősségeink! 🙂
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A gyerekeknek kicsit nehezebb volt ez a téma, de sokat beszélgettünk, játszottunk. A rajzok elkészítésében, az ötletelésben segíthettek egymásnak.
Kedves Kollégák!
Ebben a hónapban a sok-sok beszélgetés után az „Életút” témát választottuk. Minden tanuló elmondhatta (nem volt kötelező), hogy az életében milyen nehézségek voltak, vannak és hogy hogyan tudja legyőzni azokat. Nagyon komoly témák, nehézségek is előkerültek, mint például milyen az, ha az ember szülei elválnak vagy betegség, halál következik be a családban. A mi történetünk egy- az osztályunkba járó – kisfiúval és családjával történt meg. A történetünk arról szól, hogy hogyan tudja támogatni egy közösség a bajba jutott tagját. Fogadjátok szeretettel!