Előkészület -Boldogságóra
Dátum: 2020.02.24.
Aktivitás: Így érzem magam
Szervezési forma: egyéni és frontális
Eszközök: boríték, levél, akadálypályához szükséges eszközök, kosár, gyerekek játékai, pokróc, zene, feladatlapok, színes ceruza, CD
Megvalósítás:
– A Boldogságórát egy relaxációs gyakorlattal kezdjük „Hervad a virágom, élem a világom”.
– Körbe állunk a szőnyegen, egyenes állásban és a „hervad” szó hallatán a gyerekek elkezdik a fejüket lazán előreejteni, majd hozzá a két vállukat, végül pedig a törzset is.
– Az „éled a virágom” kimondásakor mindenki szépen visszaegyenesedik, újra éled.
– A relaxációs gyakorlat után elolvasom nekik a levelet, amelyet a gonosz boszorkány hagyott az asztalon, amelyben az áll, hogy összegyűjtötte mindenki kedvenc játékát és ahhoz, hogy visszaszerezzék, több akadályt kell leküzdeniük.
– Két csapatot alkotunk (kékek és zöldek).
– Mindkét csapatnak át kell kelnie a zúgó patakon, majd a függőhídon, átmászni a sötét medvebarlangon, a sziklás hegyeken, végül pedig átevezni a túlsó partra.
– De az evezés sem olyan egyszerű, hiszen a hajó egyre csak kisebb lesz. (zenére eveznek, amint leáll a zene, a hajó- pokrócot kisebbre hajtjuk.
– Az akadályok leküzdése után mindenki visszakapja kis kedvencét a varázs kosárból, amelyet a túlsó parton rejtett el a gonosz boszorkány.
– A játék után minden gyerek elmondhatja, hogy érezte magát a játék során, majd az asztalhoz ülve a feladatlapon az érzéseihez mérten (barna-szomorú, piros- szeretet, sárga- boldogság, fekete- félelem) kiszínezheti a bábut.
– Ez után mindenki kiválasztja az érzéséhez megfelelő fejecskét, amelyet a bábura ragasztunk.
– Bemutatja mindenki a saját bábuját.
– Végezetül pedig meghallgatjuk Bagdi Bella egyik személyiségfejlesztő dalát.
Megküzdési stratégiák
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
Egy választott személy megküzdése a mindennapok nehézségeivel.
Ebben a hónapban a megküzdési stratégiákról volt szó. Felidéztünk egy-egy problémás helyzetet,majd olyanokat,ahol a tanulóktól kértek segítséget és olyanokat is,ahol a gyerekek fordultak segítségért valakihez.Eztán kitöltöttük a feladatlapot,hogy kikhez fordulnánk segítségért és kik számíthatnak ránk nehéz helyzetekben.Az óra végén jeleneteket játszottak el a gyerekek,ahol valamilyen probléma adódott és megoldásokat is láthattunk.
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alpfokú Művészeti Iskola
A gyermekek élete számos kihívásokból áll a mindennapok során. Összegyűjtőttük az alábbiakat: reggeli felkelés, az iskolai felszerelés összepakolása, az otthoni játékok, a ruhák, rendbentartása, a szorzótábla megtanulása, a testnevelés órán a szabályok betartása,” ne előzz”, „ne lökd meg a társadat”, a barátok összezördülése. A téma feldolgozása során a nem régen csonka családban élő osztálytárs mindennapi helyzete vitte el a fókuszt. Sírtunk, nevettünk! Egy alkalommal olyan mélyen elmerültünk a témában, hogy ” még a felhők is velünk szomorkodtak” mondta egyik kis tanítványom, miután egy hatalmas jégeső kopogására lettünk figyelmesek. Gyorsan tettünk is egy lépést, a szivárványt legalább a papíron elővarázsoltuk. A megküzdési stratégiánk, az ölelés, az „együtt”, a zenehallgatás. Aztán a megleptés! három kis tanítvány hazaindulás előtt öltözködés helyett visszatérve a termbe elém áll: „Viola néni te mindig lemaradsz a fényképről, csináljunk még egyett!”
Február -a szó legszorosabb értelmében- a megküzdés hónapja volt. Egymást érték a rendezvények, programok, így igazi kihívás volt a boldogságórás tevékenységek eredményes és hiteles megvalósítása. Mint tudjuk, nincs az a rakott szekér…. Bizonyítottuk. Pályaorientációs nappal, leendő elsős tanítóként két bemutató órával, ovis bemutatóval, és a farsangra készüléssel a hátunk mögött úgy döntöttünk, kevesebbet vállalunk, de azt meg is valósítjuk. Beszélgettünk a megküzdés korábbi témákkal való kapcsolatáról, és gyakoroltuk az indulatkezelési módszereket. Meditálással és alkalmankénti relaxálással oldottuk a felgyülemlett feszültséget. Farsang délutánján kitáncoltuk magunkból az összes feszültséget. A legnagyobb sikere a nehezített gimnasztikának és a vak kígyónak volt. Az elmaradt „megküzdés szivárványát” -kicsit átalakítva- a következő hónapra tesszük, és „apró örömök szivárványa” lesz.
Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája
A hónap témája kapcsán a korosztály mindennapjaiban felmerülő, problémákat okozó szituációk megoldásával foglalkoztunk. A nagy létszám miatt kisebb csoportokban beszélték át a tanulók, hogy a kapott szituációt hogyan orvosolnák. Majd ezt követően nyílt körben foglaltuk össze az eredményeket. A problémaközpontú megoldások nagyon jól mentek, viszont az érzelemközpontú megoldásokban nem remekeltek. Ezért erre egy másik külön alkalommal tértünk vissza, hogy mit is jelent az empátia. Megismerkedtünk a közléssorompókkal és gyakoroltuk az értőfigyelmet is.
A hetedik osztályosok megküzdési stratégiájában mindig segítenek a „varázsszavaik” : tisztelet, barátság, kedvesség és összefogás. Ezek közül az összefogás az, ami átlendíti az osztályközösséget a nehézségeken, a problémák megoldásában.
Megküzdési stratégiák:
A tanulók képeken szereplő személyekről találtak ki történeteket, amely valamilyen problémás helyzetről szólt, amit sikerült megoldani. Csoportokban dolgoztak.Történeteiket felolvasták egymásnak. Megnéztük az „Elromlott mozgólépcső” kisfilmet. A videó útmutatót ad a problémákhoz való helyes hozzáálláshoz.
A hónap témájával ez alkalommal több órán is foglalkoztunk. Első alkalommal egy osztályfőnöki óra keretén belül a foglalkozást a ” vak kígyó” c. bizalomjátékkal kezdtük, majd tisztáztuk a „megküzdés” fogalmát. Olvasás órán a Hétfejű sárkány – című mese segítségével próbáltuk a témát körbejárni. Beszélgettünk arról, hogy milyen akadályokba ütközhetünk nap mint nap és ezeket hogyan próbáljuk leküzdeni. Mindenki próbált felidézni a saját életéből valamilyen problémát, akadályt, amivel meg kell küzdenie, ezt le is rajzolták. Próbáltunk olyan módszereket, megoldásokat találni, amelyek segítenek az akadályok leküzdésében. Testnevelés órán akadálypályán teljesítettek különböző feladatokat. Egymást buzdítva mindenkinek sikerült leküzdenie az akadályokat.