Kis csoportunkkal megtartottuk a foglalkozásunkat. A témára való ráhangolódás a Napimádás.c. mozgásos játék volt, előhívogattuk az ébredező napsugarat mondókával színesítve. Meghallgattuk Bezzeg Andrea: Aranykulcs c. meséjét, majd beszélgettünk a mese szereplőiről, tulajdonságaikról, Róza királykisasszony kitartásáról, megküzdéséről. A gyerekeket meghatotta a történet, valós példákat is hoztak fel mindennapi nehézségeikből, vagy félelmükről. Bátorítottuk, erősítettük egymást. Az egyik kisfiú mondta, hogy ő nagyon drukkolt, hogy a királykisasszony visszatérhessen szerető édesapjához. A kislányok közül többen pedig annak örültek, hogy a sárkány királyfivá változott, és Róza királylány elnyerte méltó jutalmát kitartása, jószívűsége révén. A királyfival boldogan éltek, „igazi” tündérmesében.

Mi is gyakoroltuk megküzdésünket a Hajótörés játékkal. A gyerekek elszántan küzdöttek, hogy mindannyian a tutajon maradhassunk, senkinek ne essék bántódása: cápa, vagy jeges víz fogságába ne kerüljenek! Öröm volt látni, hogy mennyire figyeltek egymásra. Mindannyian kaptak színező kulcsokat, és elkészítették a saját aranykulcsukat. Közben meghallgattuk a hónap dalát. Hangulati lezárásként a csoport imádni való kis tagjainak egy aranydobozt vittem, benne 3 aranygombbal. Azonnal kitalálták, hogy a 3 gomb a királylány 3 feladatpróbáját jelképezi. Mindhárom gombra ráfújtak egyenként, közben 3 kívánságra gondolhattak. Majd ezeket a kívánságokat bedobták az aranydobozba. Kívánom, hogy teljesüljön minden kívánságuk! Mert mindenki megcélozhat egy álmot, és kinyithatja az ő aranykulcsával. A kulcsokkal a szívünket nyitjuk ki és egymást is tudjuk segíteni! Együtt sokkal könnyebb!!

Marosi Edit

A megküzdés hónapjában mindig eszünkbe jut a két évvel ezelőtti „Pók nénis” eset, a gyerekek emlékezetében élénken él a nagy küzdelem. Nagycsoportosként sok kisebb-nagyobb küzdelemmel kell megbirkózniuk, amely nem is biztos, hogy elsőre sikerül, de a kitartás, az összefogás eredményes. A farsangi játékokat igyekeztünk nagyon változatosan összeállítani, volt abban egyéni és csoportos versengés is. Megtapasztalhatták, hogy a csapatjátékokban mennyire fontos az összefogás, egymás segítése, hogy céljukat elérjék, és győzzenek. Ugyanakkor az is megmutatkozott, hogy ha egy-egy gyermek nem küzd eléggé az egész csapat hátrányba kerülhet.

Az aranykulcs mese felolvasása után a gyerekekkel inden reggel a beszélgető körben beszélgetünk arról, hogyan oldanák meg a nehéz feladatokat. Kérnének-e segítséget, vagy esetleg kisebb társaiknak hogyan tudnának segíteni. A nagyobbak különböző példákat hoztak: Pl.: ha xy nem tudja becsatolni a cipőjét, ők segítenek. Megkértem őket, hogy kérdezzék meg otthon is a szülőket, hogy nekik milyen feladat elvégzése okozott gondot. A csoportban 4 nagycsoportos van, ők kérdezték meg, és csodálkoztak rajta, hogy vannak dolgok, amik a szüleiknek is nehéz feladatok. Most már ők nagyon odafigyelnek a kisebbekre, mindenben segítik őket. Ha elesnek, vagy megütik magukat, mindig megvigasztalják őket. Sokat beszélgettünk arról, hogy mit érzünk akkor, ha segítünk azoknak, akik valamit nem tudnak megtenni. Megkérdezik társaikat, hogyan tudunk segíteni. Az egyik nagycsoportos kisfiú azt mondta, hogy ő meleget érez a szívében akkor, ha segít.
Egyik nap a hajótöréses játékot játszottuk el.A nagyok nagyon vigyáztak a kicsikre, ha valaki letette a lábát, próbálták neki betenni, nagyon figyeltek egymásra. Nagyon élvezték ezt a játékot. Többször is el kellet játszanunk, ez lett a legújabb kedvencük.

Azt gondoltam, a szuperhősök a mesékben vannak. Ez nem igaz, mert én mindennap találkozok szuperhőssel, nem is eggyel. Az első szuperhősöm az én anyukám, aki minden reggel vidáman, mosolyogva, habos kakaóval ébreszt. Második hősöm az apukám, aki sokat dolgozik, hogy mindent megvehessen nekem. Sajnos keveset találkozok vele, mert külföldön dolgozik. A telefonban mindig szomorú a hangja, azt mondja, hiányzunk neki. Én is ezt érzem, s látom, hogy anya szeme is könnyes.
A harmadik szuper-erővel rendelkező személy a nagyi, aki bár már nem fiatal, mégis mindig meghallgat, segít nekem.
Ha hiszitek, ha nem, az óvodában is csak szuperhősök vesznek körül – az óvónénik, a dajka nénik.
Nekem ennyi szuper hősöm van. De ha tovább gondolkodnék, még találnék!!!!
Úgy gondolom, ha nagy leszek, én is szuper hős leszek!!!

2020. február hó
Megküzdési stratégiák

A „megküzdés”, mint kifejezés értelmezésére került sor az első heti foglalkozásokon, minden óvodában. Bevezetőképp a gyermekek saját tapasztalatait vettük számba – életkori sajátosságaikból adódóan – hiszen ebben a korban minden, ami róluk szól kiemelt fontosságú.
Az első lépcsőfok a kisgyermekkoruk volt és el is játszottuk, hogy egy csecsemőnek milyen megküzdési fázisai vannak, mire óvodásokká lesznek. Nagyon élvezték a játékot és sok gyermeknek volt tapasztalata a kis testvérektől is.
Megbeszéltük, hogy milyen sok hőstettet követtek el, mire megtanultak felállni, majd járni, és mennyi fájdalmat szenvedtek el és számtalan újrakezdésre volt szükségük. Továbbgondolva: ha egy kisbaba már kicsi korában ilyen nagy „hős” akkor biztos mindenki sokat fejlődött nagycsoportos korára. A kisgyermekkorral kapcsolatban „aranymondások” is születtek:
„ A babák tudják, hogy a napsugár a szélnek mit mesél”
„A kisbabák még érzik, hogy a föld mozog, azért esnek el annyit.”
A könyvünk meséje (Aranykulcs) nagyon megragadta a gyermekek figyelmét és érzéseikre is mélyen hatott. A mese vége felé minden csoportban nagyon kézzel fogható volt a belsővé válás: csend, mozdulatlanság és feszült figyelem tükrözte mindezt. Ami megkoronázta a végét az volt, hogy az egyik kisfiú a történet végén, átszellemült tekintettel a mese végén ezt mondta: „Ó, de romantikus!” … egy különleges pillanat volt, melyet elmeséltem az édesanyjának is.
Minden hét a megküzdési tapasztalatok megbeszélésével kezdődött. A gyerekek leginkább olyan történeteket meséltek, melyek fizikai akadályok leküzdéséről szólt, azonban ezek a tapasztalatok a szülőkkel való munkavégzésekről szóltak, a közös erőfeszítésekről.
A hét következő meséi Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó című könyvéből szóltak ismét. Amely leginkább kapcsolódott a hónap témaköréhez, az a „Tündérbogyó és a színes üveggolyók” című mese volt, amely egy vak kislányról szólt. A mese érzékelhetően és átélhető módon mutatja be az óvodás korosztály számára, milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak (esetünkben) aki nem lát és másképp érzékeli a világot. Ez a mese nem csak egy emberi megküzdési folyamatra világít rá, hanem empátiát fejleszt, formál, bemutatja a világban a másságot és az elfogadást. Játékosan és szeretettel – az érzelmekre hatva érzékenyíti az óvodás gyermeket.
A rajos feladat nagyon tetszett minden gyermeknek, nem kellet sokat gondolkodniuk a „szuperhőseiken”. Az egyik legszebb történet a „Szupergirl” elnevezésű, – szívecskékkel gazdagon körberajzolt lányfigurához született: „azért rajzoltam oda szíveket, mert szeret mindenkit, csak a rosszakat nem”. Egy másik gyermeknél pedig a középpontba az anyukája került: „Szuperanya” elnevezéssel. A Freinet óvodánkban az előző (téli) hónapokból készült rajzok, albumokká lettek összefűzve, a szuperhősök plakátra kerültek és a „Téli projektzáró kiállításukon” a szülők és a gyermekek is megnézhették újra átélhették a „Boldogovis” foglalkozásokon szerzett élményeket. Gazdag, építő és tartalmas hónap áll mögöttünk!