Előző hónapban elkészített időkapszula felnyitása után megbeszéltük ki , mit tudott megvalósítani januári céljaiból. Megünnepeltük azokat, akiknek sikerült, bíztattuk akiknek nem . Megvitattuk, ki, hogyan érhette volna el céljait, tovább bátorítottuk júniusi céljainak megvalósulásában.
Ebben a hónapban a megküzdési stratégia a téma. Szituációs játékot játszottunk, reménytelen helyzetben hogyan tudnának megbirkózni a feladattal a gyermekek. Nagyon élvezték a játékot. Közösen megállapodtunk abban , hogy osztályunknak a Farsangi tánc jelenti most a problémát. Ez a problémánk amit meg kell oldanunk, 13 fiú és 6 lány hogyan tud színvonalas, fiuknak, lányoknak egyaránt tetsző produkciót előadni. Hogyan jutunk el a célig, hogyan küzdünk meg vele, egy bohócfejbe foglaltuk össze teendőinket, a műsor elkészítésének hozzávalóit- úgy gondoljuk ezek segítségével minden problémával meg tudunk birkózni.
A megküzdési stratégiánk bevált: „A vagány , sportos fiúk megmutatták, hogyan edzik magukat egy-egy labdarugó mérkőzésre. A bájos, szelíd pompomlányok kecses táncukkal ámulatba ejtik és megszelídítik őket. A fiúk jókedvűen csatlakoznak a lányok táncához. Együtt igazi csapatot alkotva a közönség szórakoztatására mozognak.” A siker nem maradt el!

Mit teszek amikor dühös vagyok?

Helyzetgyakorlatok-olyan „problémákat” kaptak a gyerekek, amikkel ők is szembetalálkozhatnak életük során. A feladat az volt, hogy helyezkedjenek bele az adott szituációba, és lépésenként írjanak le egy olyan stratégiát, mely nagy valószínűséggel a sikerhez, azaz a boldogság érzéséhez vezet. Szeretek nekik olyan típusú feladatokat adni, melyben gyakorlatban megtapasztalhatják a pozitív pszichológia hatását és amelyek során tudatos „felhasználóivá” válnak egy- egy boldogságteremtő technikának.

A Boldogságórákat szeretik a gyerekek. Ebben a hónapban is a kézikönyv és a munkafüzet útmutatása szerint haladtam.
Most nem is az órák sikerét ecsetelném (bár meglétük vitathatatlan), hanem arról, ami sokat foglalkoztatott februárban.

Az utóbbi hetekben nagyon impulzív, gyakran negatív érzelmet és indulatot éreztem, tapasztaltam a pedagógusok/kollégáim körében, mind személyesen, mind a média által közvetített tartalmakban.
Több téma is porondon volt, köztük a Boldogságórák is. Nagyon sokat gondolkodtam az átélt és olvasott eseményeken, információkon, de sikeresen megküzdöttem velük.
Az én megküzdési stratégiáim a következőek voltak:
konfrontáció – van úgy, hogy bele kell állni a helyzetbe, s meg kell mondani: „Nem.” „Nem teheted velem.” Megteszem magam, s én ezt a gyerekeknek is megtanítom:” Mondd meg neki, hogy nem teheti meg veled!”
eltávolodás – miután rájön az ember, hogy szükséges, fel kell venni a három lépés távolságot: érzelmileg és mentálisan egyaránt (… és nem rágódni tovább rajta még akár hetekig, hogy mi lett volna, ha….).
társas támogatás keresése – „Hasonszőrű a hasonszőrűvel” – megtalálni és megélni a jót azokkal, akik fontosak igazán (gyerek, család, barát, kolléga).
És működik. Nálam legalábbis.