Békességem

Előző hónapban rövid és hosszú távú céljainkat összegyűjtve cuki kis bakancsokat készítettünk újrahasznosítva a pet-palackokat és ebbe helyeztük el a bakancslistáinkat.
Bár terveinkben nem szerepelt, hogy ebben a hónapban a kamerás/felvételes feladatot választjuk, mégis ezt találtuk a legnehezebb kihívásnak: ami méltónak találtatott a megküzdési stratégiáink feldolgozásához.
Írtam is1versikét,1már megtanult dal dallamára. Az elképzeléssel megkerestem Éva nénit, aki az osztályban az éneket tanítja, illetve volt már sok közös munkánk eddigi színjátszó szerepléseink során. Éva néni ekkor 1számomra nagyon is tetsző ötlettel állt elő.
„A szöveg úgy született, hogy betettem egy meditációs dalt, aminek ez az indiai szövege volt. Elcsendesedtünk és mindenki elmondta, hogy milyen élményben volt része a dal hallgatásakor a röpke meditációban. Én összeírtam és sorokba rendeztem a gyerekek gondolatait. Meghagytuk az eredeti dal lüktetését és dallamát!”
A gyerekek még meséltek arról is, hogy számukra mit is jelent a békesség.
Ezt követte a kitartó munka, mely meghozta gyümölcsét, megszülethetett a felvétel is.
A gyerekek rajzokkal illusztrálták a dalt, gondolataikat, érzéseiket…………………

BÉKESSÉGEM

Lepereg a gyerekkorom,
A tigrist meglovagolom,
Győzni kell a békességhez,
Hasonlítsatok a szélhez.

Nem verem meg a tesómat,
Háromszor is jól beszólhat,
Csapatmunka, Világbéke, Meditáló Jótündérke,

Hegedülnék, furulyálnék,
Karatékaként kiállnék,
Kundalini…Mi kell nekem?
Közös ének, közös zene……………..

ooo

Képek