A gyerekekkel megismerkedtünk a megbocsátással. Meghallgatták a mesét a morgós medvéről és a szorgos méhecskéről. Közbe elvégeztük a feladatokat. Nagyon élvezték a gyerekek.
Valamint az önbizalom hónap témáján belül a kibékülésről beszélgettünk.
Megbocsátás
Április két boldogságórás foglalkozásán a megbocsátás témáját jártuk körül. Meglepetésemre a gyerekek életében nem játszik annyira fontos szerepet a megbocsátás, vagy legalábbis nem érzékelik tudatosan, hogy valakit megbántottak, vagy hamar elengedik, ha őket éri sérelem. Ezért aztán személyes példák helyett történeteket hallgattunk, kerestünk elő eddigi tanulmányainkból, és ezekről beszélgettünk. Nem ismerték a bibliai tékozló fiú történetét, amit elmeséltem nekik, majd beszéltünk az üzenetéről. Irodalomból most tanuljuk A Pál utcai fiúkat, így adódott a lehetőség, hogy felelevenítsük azt a jelenetet, amikor Boka megbocsát Gerébnek, felidézzük a nevezetes levelet is.
Nem maradtak el most sem a Bagdy Emőke gyűjteményéből való, óra eleji relaxációs feladatok. A „Meglengetem a karom, pedig alig akarom” gyakorlatot örömmel végezték, átélték a változatos tempóban rejlő különféle gravitációs „tehetetlenség” felszabadító érzését. A „Tüdőtakarítás” gyakorlatban az I, É, Á, O és U hangokat végigskálázva átélték, amint a tüdőjük kellemesen kitisztul.
A foglakozások során az osztálytermünk falára tablók készültek, melyek háttérszínéül ezúttal a megbocsátás színét, a kéket választottuk.
A boldogságórákon változatos feladatokat végeztek páros és csoportmunkában. Keresztrejtvényt fejtettek meg, amelyben az eddig tanult fontos fogalmakra (boldogság, célkitűzés, hála, kapcsolat, meditáció, megküzdés, optimizmus, pozitív, relaxáció, sebezhető, stressz) kellett rájönniük, majd a megfelelő betűk összeolvasásával a hónap témáját, a megbocsátás szót kapták megfejtésül. Csoportmunkában lapbook készült a megbocsátásról (Ötletbörze a megbocsátásról). Kinyitható virág négy szirmára rokon értelmű szavakat kerestek a megbocsát szóhoz (elnéz, megkegyelmez, nem haragszik, megenyhül, irgalmaz), hatszirmú virág szirmaira közmondásokat gyűjtöttek (pl.: Halál után késő a bocsánat; Nem felejti a kígyó farka vágását; Ha begyógyul is a seb, ottmarad a helye stb.).
Megnéztük Bagdi Bella Ho’oponopono dalához készült videót. A videóban megjelenített szöveghez mondatkiegészítő feladatot készítettem. Megismertük a Ho’oponoponót, ezt a hawaii módszert, amivel boldogságot, egészséget és békét teremthetünk szívünkben. Megbeszéltük a megbocsátás átéléséhez szükséges hozzáállás lényegét, annak „alapmondatait”: Sajnálom; Kérlek, bocsáss meg; Köszönöm; Szeretlek. Értelmeztünk olyan idézeteket, melyeket híres emberek fogalmaztak meg a megbocsátásról. Ezek a mondatok és idézetek is felkerültek a lapbookunkra a rokon értelmű szavak, szólások, A Pál utcai fiúk regénybeli jelenet és a keresztrejtvény mellé.
Elolvastuk a megbocsátásról szóló történetet. Megvitattuk, mi lehetett a fiú bűne, mit érezhetett a börtönben, milyen egyéb lehetőségei lettek volna még a szüleinek, és melyik lehetőség hogyan hatott volna a fiú az életére. Megvitattuk a történetet a megbocsátás három lépcsője szempontjából is.
Beszélgetéseink során tisztáztuk azt is, mit nem jelent a megbocsátás: felmentést, megbékélést, a sértés tolerálását, a sérelem letagadását, a tett elfelejtését. Igyekeztem azt hangsúlyozni, hogy mi a megbocsátás valódi tartalma: olyan pozitív, jó szándékú érzések, vagy viselkedés, amikor elengedjük a haragot, a csalódást, az agressziót.
Csoportmunkában papírszívekre érzéseket gyűjtöttek a gyerekek, mit éreznek a különféle helyzetekben. Megtapasztalták, milyen sokféle érzelem kavarog bennünk a megbocsátást, bocsánatot igénylő élethelyzetekben:
1. ha ők bántottak meg valakit, és nem történt megbocsátás (düh, lázadás, izgulás, töprengés, bánat, rettegés, zavartság)
2. ha ők bántottak meg valakit, és volt megbocsátás (béke, izgatottság, öröm, barátság, nagylelkűség, vidámság, felszabadultság, higgadtság, hála)
3. ha őket bántotta meg valaki, és nem történt megbocsátás (kedvetlenség, sírhatnék, düh, távolságtartás, rosszindulat, bánat, boldogtalanság, ingerültség, neheztelés, stressz, rosszkedvűség, ellenségesség)
4. ha őket bántotta meg valaki, és volt megbocsátás (béke, jókedv, jóindulat, kedvesség, vidámság, elégedettség, öröm, felszabadultság, lelkesedés, harmónia).
Ezekből tabló készült A megbocsátás érzelmi kavalkádja címmel.
Készítettem nekik egy ppt-t a megbocsátást mesterszinten művelő híres emberekről, Mahátma Gandhiról, Nelson Mandeláról, Desmond Tuturól, beszélgettünk a megbocsátásról szóló szállóigéikről. Értelmeztük további híres emberek mondásait a megbocsátásról, majd mindezekből tabló készült A megbocsátás bajnokai címmel.
A foglalkozások végére remélhetőleg sikerült mindenkinek megértenie, hogy a megbocsátás tulajdonképpen egy ajándék önmagunk számára, amellyel lehetőséget teremtünk magunknak ahhoz, hogy továbbléphessünk; hogy a minket ért sérelmekre (sértés, visszaélés, árulás, bántalmazás, cserbenhagyás stb.) többféle választ adhatunk (sértődés, bosszú, elkerülés), de leghatékonyabb lelki egészségünk szempontjából a megbocsátás.
Papp Judit
a Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI
5. b osztályának (Víg Team) osztályfőnöke
Kaba, 2024. 04. 19.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
A megbocsátás lépéseit gyakoroltuk.
Az óra elején a képekről beszélgettünk. Elmondták,hogy milyen módon szoktak bocsánatot kérni különböző helyzetekben. Utána elkészitették a megbocsátás szivecskéit.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája, Székhely Óvoda
1. Varázsszavak
2. Szeretlek! Megbocsátok!
3. Megbocsátás erdeje
Boldogságóránk áprilisi témaköre a megbocsátás fontossága és annak gyakorlása volt.
A foglalkozás során igyekeztünk a lehető legtöbbet beszélni arról miért fontos túllendülni az esetleges nézeteltéréseken, félretenni dühünket, s továbblépni a megbocsátás útjára.
A Tanulószoba diákjai elkészíthették saját kis „alakjukat” akinek a kezében tartott szívecskéjére egy gondolat erejéig megfogalmazhatták miért is jó másoknak megbocsátani.
Miután körbejártuk a témát, mindannyian arra a következtetésre jutottunk, hogy a megbocsátás néha nehéz. Főleg, ha nagy sérelem ért, de a megbocsátás nagyon fontos. A negatív érzések képesek beárnyékolni a mindennapjainkat, de a megbocsátás pozitív hatással lehet életünk minden területére.
Boldogságóra- április- Megbocsátás 1/9.B
A megbocsátás gyakorlása
Mit jelent megbocsátani, hogyan lehet megbocsátani, hogyan lehet bocsánatot kérni?
Miért fontos a megbocsátás?
megszabadít a feszültségtől
megállítja a haragot
megszünteti a sértettséget
örömet okoz
Választott idézetünk: ” Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ!”
Bocsánatot kérhetünk szavakkal és tettekkel is.
Szklenár Tímea
of.
Ebben a hónapban nagyon sok mindent ünnepeltünk. Részt vettünk a Könyvtárosok világnapján, ahol az ott dolgozóknak hálánkat fejeztük ki egy-egy szívvel és idézettel. Jelenleg az Olvasó Kölykök Éjszákájára készülünk, ami hatalmas élmény, hiszen egy éjszakán át tartó feladatokkal dolgozunk fel egy regényt. Idén Tesla padlásával fogunk megismerkedni.
Magyar költészet napján iskolai vetélkedőt tartottunk,ahol volt rímkereső, költők labirintusban, betűrejtvény, képvers készítése, szerelmes képeslap készítése a költők nyelvén, betűtésztából verset írtunk, és volt szófelhő. nagy élmény volt mindenkinek.
Természetesen a Föld napjáról sem feledkeztünk meg. Iskolánk környékén szemetet szedtünk, az iskola udvarán magaságyásokat műveltűnk és megalkottuk a Föld tündérét is. Igyekeztünk, hogy JOBB legyen VELÜNK a VILÁG!!!!