Mindenkivel előfordult már, hogy megbántott valakit. Fontos, hogy ezt belássuk, tudjunk bocsánatot kérni. Bocsánat kérő sms üzeneteket küldtek a gyerekek egymásnak papírformában. Jó volt látni a megbocsátó arcokat.
Megbocsátás
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Április 22-én, a Föld napján, a Fenntarthatósági hét egyik kezdő programjaként a Balatonfőkajári Aranyalma Református Általános Iskola, Óvoda és Mini Bölcsőde nyolc osztálya közösen énekelte/hallgatta Bagdi Bella dalát. A tanulók ehhez kapcsolódóan „Landart” alkotásokat is készítettek.
Morvai Dóra „Darumadarakkal a békéért” írása volt az inspiráció a Föld napi programunk fő témájához. Mélyen meghatott a kezdeményezés, ezért elhatároztam, hogy valamilyen módon mi is csatlakozunk. Valóban fontos, hogy a gyerekek megtanulják, milyen hatalmas ajándék békében élni. Ezért a következő játékra hívtuk a „Folyosóprojektjeink” keretén belül az egész iskolát: ” A Föld napja alkalmából a negyedik osztályosokkal ismét megnyitjuk a „Föld ösvényét” az alsós folyosón. Az előző évhez hasonlóan érdekes fejlesztő játékokat találtok itt, amit bármikor kipróbálhattok. Természetesen szeretettel várjuk a felsősöket és a szakiskolát is, ha van kedvük.
Ami más, mint eddig: az ösvény egy „békeparkká” alakul az egyik játék kapcsán: színes origami daruk hajtogatását lehet megtanulni, amivel aztán az ösvényt szeretnénk feldíszíteni. Hogy miért éppen daru? A daru a béke szimbóluma. Arra szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét, hogy milyen fontos, hogy béke legyen a világon! Az ötlet Fábiánné Morvai Dóra, Boldogságóra Pedagógus Nagykövettől származik – (Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola) A darumadarak történetét megismerhetitek a folyosón kihelyezett plakáton.” Így szólt a meghívó. S az azt követő napok bizonyították, hogy a gyerekek és a felnőttek is teljes szívvel állnak fontos dolgok mellé. Mérhetetlen kiváncsisággal, lelkesedéssel keresték fel a Föld ösvényét, tanulták a madarak hajtogatását. Néhány nap alatt jelentősen megszaporodtak a madarak , s még nincs vége, hiszen továbbra is folyamatosan keresnek minket, hogy szeretnének megtanulni origami darut hajtogatni. Hajtogatás közben pedig remek alkalom nyílik beszélgetésekre az élet fontos dolgairól: szeretetről, békéről, megbocsátásról. Hálás köszönet Morvai Dórának az ötletért!
A negyedik osztály áprilisi alkotása A magyar költészet napja címet kapta.
Az áprilisi boldogságórát elkészítette: Takács Istvánné Ilona
Ebben a hónapban a megbocsátás gyakorlása témát dolgoztuk ki, mind az öt csoportban. A foglalkozások során minden csoportban megismerkedtek a hónap meséjével Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat. A mese után megbeszéltük a gyerekekkel, hogy miért fontos a megbocsátás, a gyerekek a saját szavaikkal fogalmazták meg, hogy mit éreznek, amikor haragszanak valakire, és hogy milyen fontos a megbocsátás, milyen jót tesz a szívünknek. A varázsszavak nagyon sokat jelentenek nekünk sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek. Ebben a hónapban is mind az öt csoportban dolgoztuk ki a hónap témáját: a megbocsátás gyakorlása. A csoportokban a téma bevezetése az aktuális mese elmondása, ami ebben a hónapban: Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat. A mese meghallgatása után minden csoportban átbeszéltük, miről szólt a mese, feltettük az aktuális kérdéseket, pl.: mit csinálnánk ha nekünk is lenne varázspálcája, mikor köszönünk meg dolgokat, mikor kérünk bocsánatot stb.. A pillangó csoport olyan színezőt színezett, ahol az egyik gyermek bocsánatot kért a másiktól.
A pillangó, süni és mókus csoport a munka füzetből választottak feladatot, a gyerekek színezhettek, majd lerajzolhatták, hogy milyen arc kifejezésük lesz, ha megbocsájtanak valakinek. A maci csoport megbocsátó szíveket rajzoltak. A katica csoport gyerekei lerajzolták azoknak a gyerekeknek a jeleit aki valamilyen formában megbántották őket, majd a rajzukat feltűzték faágakra így elkészítették a megbocsátó fát. A téma lezárásaként minden csoportban meghallgattuk a hónap dalát Bagdi Bella: Ho’oponopono
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
Megbocsátás szótár feladatot választottuk ki a gyerekekkel.
Beszélgettünk arról, hogy mit jelent az a szó, hogy megbocsátás, milyen érzelmeket érzünk megbocsátás során: nyugodt lettem, vidám vagyok, szabadnak érzem magam, bizakodunk, hogy minden jobbá válik, szeretettel töltődünk fel.
A gyerekek kiválasztották a képeket, melyekről a megbocsátás jut eszükbe.
Kutyus képhez ezt mondta az egyik tanuló: összeveszek anyával, adok neki valamit.
Kislány kép: Megölelem azt, akit megbántottam, hogy bocsásson meg nekem.
Anyuka, kislány kép: A kislány szomorú, elesett, anyukája sajnálja, aggódik, megsimogatja, megvigasztalja.
Naplementés kép: Nyugodtságot, békességet érzek.
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
Megbocsátás szótár feladatot választottuk ki a gyerekekkel.
Beszélgettünk arról, hogy mit jelent az a szó, hogy megbocsátás, milyen érzelmeket érzünk megbocsátás során: nyugodt lettem, vidám vagyok, szabadnak érzem magam, bizakodunk, hogy minden jobbá válik, szeretettel töltődünk fel.
A gyerekek kiválasztották a képeket, melyekről a megbocsátás jut eszükbe.
Kutyus képhez ezt mondta az egyik tanuló: összeveszek anyával, adok neki valamit.
Kislány kép: Megölelem azt, akit megbántottam, hogy bocsásson meg nekem.
Anyuka, kislány kép: A kislány szomorú, elesett, anyukája sajnálja, aggódik, megsimogatja, megvigasztalja.
Naplementés kép: Nyugodtságot, békességet érzek.
A második osztály áprilisi alkotása a Megbocsátás kártya címet kapta.
Az áprilisi boldogságórát elkészítette és feltöltötte: dr.Beleznayné Váradi Anett Eszter
A Föld Napja alkalmából ‘Fenntarthatósági hetet’ tartunk iskolánkban, és ez alkalomból több kiállítás is megtekinthető a témában. Ezek anyagát is felhasználva alakítottam ki az óratervet.
1. Egy angol nyelvű kincskereső játékot állítottam össze a csoportnak, amelyekre a kiállított posztereken találták meg a választ, amit még le kellett angolra fordítaniuk. Például: erdőkert, fast fashion-slow fashion, energiatakarékosság.
2. Elolvastak a tanulók egy szöveget a Land Art irányzatról angolul, amelyet hiányzó szavakkal kellett kiegészíteni, így nyelvi gyakorló feladat is volt egyben. Ezután megnéztünk néhány fotót, amiből ihletet meríthettek a diákok.
3. Az utolsó feladatot az iskola udvarán végeztük el; a talált anyagokból egyszerű ‘Land Art’ alkotások készültek.