Megbocsátás történetek
Megbocsátás
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Röplabdacsapatunk tagjainak el kell fogadni, ha nem mindig győznek, de a megbocsátás és a csapatszellem átlendít a nehézségeken.
A megbocsátás témakörrel fontos dolog foglalkozni már óvodás korban is. Sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan és mivel tudjuk megbántani egymást. A gyerekek nagyon sok mindent tudtak felsorolni akár az óvodai csoportban történő, akár az otthoni testvér, illetve a szülők közötti konfliktusokról, amelynek során valaki megbántja a másikat. A gyermekek elmondták, hogy bocsánatot kell kérni a másiktól, akit megbántottunk, valamint a másiknak meg kell bocsátani, ha tud az ellene elkövetett vétekért. Beszélgettünk arról, hogy nem egyforma súlyúak az egymás ellen elkövetett megbocsátani való dolgok, amit persze a dolog súlyától függő idő távlatában lehet megbocsátani. Végül a gyermekek megértették azt, hogy miért fontos a boldogságunk eléréséhez, hogy mennyire tudunk megbocsátani.
A könyvben szereplő Tündéri bocsánat cimű mese elmesélése után, beszélgető kört tartottunk, ahol a megbocsátás volt a téma. A gyerekek eleinte nehezebben fogalmazták meg érzéseiket. A megbocsátás minden napi dolog a gyerekek életében, hiszen minden nap előfordulnak a barátok között konfliktusok, ahol igyekszünk megértetni egymással a másik érzéseit, a megbocsátás fontosságát.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Boldogságóra programunk havi témája a „Megbocsátás gyakorlása” volt.
A téma bevezetéseként beszélgettünk arról, hogy mit jelent a gyerekek számára a megbocsátás fogalma. Kértük őket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek másokkal, s hogyan kértek bocsánatot attól, akit megbántottak. Ez után, bemutattuk a gyerekeknek, Bezzeg Éva: Tündéri bocsánat című meséjét, melynek megbeszéltük tanulságát.
Bocsánat szíveket is osztottunk egymásnak, ha valamiért megbántottuk a másikat.
A záró részben felelevenítettük, hogy miért is jó dolog a bocsánatkérés, s megfogadtuk, hogy nagyon odafigyelünk ezután is egymásra.
A megbocsátás gyakorlása volt a heti boldogság témánk. Néha történtek apróbb megsértődések, problémahelyzetek, melyet azonnal rá tudtam vezetni a megbocsátás témára, a probléma megbeszélésére megoldására. Ebben a helyzetben elmondtuk az új versünket is ami könnyítette a neheztelést. A gyerekekkel felidéztük azokat a helyzeteket, érzéseket, milyen volt az amikor valami rosszat tettek, vagy velük tettek rosszat. Milyen érzés volt bocsánatot kérni, illetve megbocsátani? Játékból elutazhattunk Hawaii szigetére, ahol megtanulhatták mit jelent a Ho’oponopono, hogyan tudják hibáikat kijavítani, elkerülni a jövőben. Lerajzolhatták mit jelent számukra a megbocsátás.
Ebben a hónapban sok katicás játékot játszottunk, mesét hallgattunk, énekeltünk. A Boldogságóra májusi témájához A katica hét pöttye mesét választottam.
Olykor előfordul a gyerekek között, hogy igaztalanul vádolják egymást… mondjuk úgy inkább, hogy meggondolatlanul egymásra fognak dolgokat olyankor is, amikor nem is voltak jelen. Szerencsére ez ritkán fordul elő, és rögtön meg is beszéljük a dolgot.
Ez a mese jó alkalmat adott arra, hogy éppen aktuális helyzet nélkül, csak a mese okán gondolkodjunk a témáról.
Bemelegítésként beszélgettünk. Egy rövid történetet meséltem el (fiktív), amiben valaki megbántott engem, elmondtam, hogy ez milyen rosszul esett. Elmeséltem, hogyan békültünk ki. Beszélgetés kerekedett, amiben kiderült, hogy a gyerekekben sok tüske van… társakkal, testvérekkel, szülőkkel kapcsolatos történések miatt egyaránt. A megbántottságot rövid játékkal, és Göbel Orsolya egyik gyakorlatával oldottuk fel.
Gryllus Vilmos Katicabogárka című dalát már kora tavasz óta énekeljük. Nagyon szeretik a gyerekek ezt a vidám hangulatú, kedves dalt gitárkisérettel énekelni.
Több megközelítésben vizsgáltuk a katicákat, végül Hermann Marika – A katica elveszett pöttyei című mesével zártuk a hetet. Fantasztikusan értették a gyerekek a mese humorát is, de a nagykatica helytelen viselkedését is jól azonosították. Nagyon tetszett, hogy észrevették, hogy a kiskatica végig kitartott a nagykatica mellett. Kérdésre, hogy vajon miért volt ez így, a válasz az volt:
„Mert biztosan nagyon szerette őt! Nagyon jó barátok voltak.”
Sokat foglalkoztunk a megbocsátás témájával, majd a gyerekek elkészítették a 10-es szám és a megbocsátás körében tervezett képregényeiket.
A MEGBOCSÁTÁS GYAKORLÁSA 1.
(6-10 évesek részére)
Idő Óraegység funkciója Óraegység tartalma Módszer Instrukció
3’ Relaxációs gyakorlat Boldogságóra kézikönyv 6-10 évesek részére, 36. oldal egyéni munka „Villámlazítás”
Egyenes állásban szorítsuk ökölbe a kezünket, majd hajlítsuk be az alkart, emeljük a mellkashoz. Ezután feszítsük meg a lábainkat is, és a farizmunkat is. Majd egy sóhajtással engedjük ki a feszültséget a izmokból.
5’ A téma bevezetése Boldogságóra kézikönyv 6-10 évesek részére, 169-172. oldal alapján beszélgetés Mit jelent megbocsátani? Kinek mi jut eszébe ezzel kapcsolatban?
(A kézikönyv alapján beszélgetés kezdeményezése… )
5’ Boldogságóra munkafüzet 6-10 évesek részére, 128. oldal egyéni munka Mit látsz rajtam? – Mennyire látszik valakin, ha haragos? És mennyire látszik rajta, ha meg tudott bocsátani? Válasszatok az érzelmi állapotok közül, és rajzoljátok le a kislány vagy a kisfiú rajzra.
10’ A téma feldolgozása Boldogságóra kézikönyv 6-10 évesek részére, 174. oldal mese-
A három csibe Hallgassátok meg a mesét, amiben a harag és a megbocsátás is szerepel. Közben figyeljétek a mesét, hogy kit milyen bosszúság ér, mert a következő feladatban ezzel fogunk dolgozni.
7’ Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek, 130. oldal mesefeldolgozás Milyen sérelem érte a szereplőket? Nézzétek meg ezeket párban, és utána megbeszéljük.
10’ Bagdi Bella Ho’oponopono c. dal meghallgatása zenehallgatás Hallgassuk meg a következő dalt és figyeljük a varázsszavakat. 4 lesz belőle ennyit elárulok. Hogy kapcsolódnak ezek a megbocsátáshoz?
5’ A téma lezárása Boldogságóra kézikönyv 6-10 évesek részére, 180. oldal alapján egyéni munka, beszélgetés Még dolgoznom kell rajta.
Mindenki mondja el, hogy mennyire nehéz számára a megbocsátás, és most hogy érzi magát az óra elejéhez képest.
Megbeszéltük a gyerekekkel mi történik akkor, amikor megbántunk valakit. Hogy érezzük magunkat olyankor, ha megbántottak, vagy mi bántottuk meg a másikat. Szerepjáték során eljátszottunk egy jelenetet is, amelyben megjelent egy békítő kis angyal és segített a társaknak kibékülni. Ezután rajzórán a gyerekek egy szép rajzot készíthettek és az óra végén átadhatták egymásnak, ha úgy érezték, hogy valamivel esetleg a tanév során megbántották egymást és szeretnék kiengesztelni a másikat. Volt olyan tanuló, aki magát a békítő angyalkát rajzolta le. A varázsszavakat is egy kis mondóka segítségével megtanultuk, így nem felejtik el, hogy mit kell tenni legközelebb, ha valakit véletlenül megbántunk.
„Ha valakit megbántottál, akit nagyon szeretsz.
Meséld el a szíved súlyát, könnyebb lesz neked.
Ő pedig majd mosolyogva ölel át téged,
Veled örül majd, mert nagyon szeret téged,
S ezentúl, ha megbántod a másik szívét,
a varázsszavakat elmondani ne feledd:
Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!”