Áprilisban sok rendhagyó programunk volt, ezért igazi boldogságórát nem tudtam tartani. Így iskolai megemlékezés keretében beszélgettünk a hónap témájáról. A Holokauszt áldozatainak emléknapján a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe látogattunk. A látogatás kapcsán beszélgettünk arról, hogy mi az igazi megbocsátás, lehet-e mindent megbocsátani. A gyerekek igen értékes gondolatokat osztottak meg.
Megbocsátás
A megbocsátás gyakorlása
„Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúak szívet, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.”
(József Attila)
A tevékenységet a „A morgós medve és a szorgos méhecske” című mesével kezdtük. Csoportunkba járó gyerekek jelei állatok, s így megállapítottuk, hogy két kislány jele szerepel a mese címében. A mesét interaktív módon meséltük.
A gyerekek megmutatták a mese elején, hogy hogyan morgolódik a medve. Aztán utánoztuk a méhecske „z” hangát. Ezt követően bele képzeltük magunkat a medve és a méhecske szerepébe, megbeszéltük azok érzéseit.
Végezetül a medve dühös csapkodó mozdulatait mutattuk be egymásnak.
A tevékenység végén átbeszéltük, hogy milyen nagy ereje van egy kedves, jó szónak.
LEGYÜNK EGYMÁSHOZ KEDVESEK!
Szeretettel,
a gyerekek és az óvó nénik: Holló Éva Andrea és Sógor Melinda Ágota
A megbocsátás gyakorlása
A megbocsátás témával kapcsolatosan beszélgettünk a bocsánatkérésről, és annak erejéről, fontosságáról. A megbocsátás, a bocsánat kérés-és fogadás nem egyszerű feladat, még felnőtt korban sem.
A meséket hívtuk segítségül a megbocsátás témakörének körüljárásához. (Bori mesék- Bori és Julcsi összevesznek)
Bocsánat kérő kártyákat készítettünk melyet a hátra lévő időszakban bárki bármikor odaadhat a társának,ha annak szükségességét érzi.
A gyerekek ezután rajzaikon, leveliken keresztül üzentek, mondták el érzéseiket.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Föld napi Landart alkotás és közös éneklés
Ráhangolódás a témára- beszélgetőkör.
Milyen érzés megbocsátani valakinek?
Mesére hívó mondóka.
Mese a szorgos méhecskéről és a morgós medvéről.
Mozgás zenére: Hooponopono.
Megbocsátás szimbóluma: szívecskét ajándékozok annak, akitől bocsánatot kérek.
Befejező beszélgetés.
Varázsszavak
A Boldogságóra program legnehezebb hónapjához érkeztünk, a megbocsátás gyakorlásához.
A gyerekekkel már sokat beszélgettünk arról, hogy lehetünk dühösek, mérgesek, de mindig úgy, hogy ezzel társainknak ne okozzunk fájdalmat. Ha mégis megesik, akkor bocsánatot kell kérni. Erre nagyon jó ovis játék a „Jön a haragmanó/Méregzsák!”:
A gyerekek körbe állnak, középen egy gyermek, ő a Haragmanó. Elindul valaki felé és mielőtt odaér, kiáltani kell egy varázsszót: bocsánat, sajnálom, ne haragudj, bocsáss meg. Ha sikerül kimondani időben a varázsszót, akkor egy kézfogással, pacsival, öleléssel megtörténik a megbocsájtás.
Meghallgattuk a Ho’oponopono c. dalt, melyhez többféle mozdulatot találtunk ki a Sajnálom, Kérlek bocsáss meg, Köszönöm és a Szeretlek szavakhoz.
Megbocsátó piknikezést tartottunk, ahol a fűben ülve, madárcsicsergést hallgatva beszélgettünk arról, hogy, a barátainknak, csoporttársainknak, szüleinknek, de magunknak is meg lehet bocsátani a hibákért. Ezzel kapcsolatos emlékeket idéztünk fel, majd koccintottunk üdítővel a megbocsájtásra.
Óvodánk évek óta képviseli a Zöld óvoda címet, hiszen a környezeti nevelést kiemelten fontos területként kezeljük. A gyermekek figyelmét különböző tevékenységek és élmények által hívjuk fel arra, hogyan tudjuk a Földünket óvni, védeni, szeretni. A Boldogságóra Program keretében csatlakoztunk a “Föld napi Landart alkotás és közös éneklés” mozgalomhoz! Az Őzike és Nyuszi csoport összefogott és óvodánk udvarán természeti elemeket gyűjtögettünk, majd “Landart” típusú alkotásokat készítettünk csapatmunkában. Ezután Bagdi Bella: Gyújts egy gyertyát a Földért! c. dalát hallgattuk meg, miközben körbe álltuk a tavaszi alkotást és kézfogással, karemeléssel tiszteletünket tettük a természet felé.
A megbocsátás érzését az anyák napi készülődésbe és a mindennapok pillanataiba szőttem bele, hogy érzékeljék a gyerekek egymás iránti tiszteletadásukat, kedvességüket és mindazt a bájt, ami körbe veszi őket. Különböző szituációkon keresztül igyekeztünk értelmezni, mi az, ami bánt bennünket, melyek azok az érzések, ami rosszul érint minket. Igen ügyesen megfogalmazták és elmondták „fájó” gondolataikat, közösen kerestük meg rá a megoldásokat. A virágokra írt rossz érzéseket a gyerekek által készített kis pillangók repítették szét a világba, elengedve őket, minél messzebb tőlünk. A Föld napja alkalmával a tenyerünkbe rajzolt kis szív jelentette a megbocsátás érzését, melynél Bagdi Bella : Gyújts egy gyertyát a Földért, Repülj velem és a Jól csak a szívemmel láthatok c. dalainak meghallgatásával mélyítettük el a pozitív hozzáállás értékeit. A „szoborjáték” segítségével párban „húztuk ki egymást a bajból”.-használva a varázsszavakat. Segítséget nyújtottunk Babócának is az elhervadt virágai miatt, közösen ültettünk helyette másikat, figyelembe véve egymás vágyait, akaratát. A varázsszavakkal mondatokat is alkottunk, üzenetet küldtünk egymásnak és „Manó Marci” megnevettette a gyerekeket, ezzel is oldva a feszültségeket, a problémás helyzeteket.
Fenntarthatósági témahét programjai közé illesztettük a boldogságórát. Április 22-én meghallgattuk Bagdi Bella dalát, megbeszéltük a dal üzenetét, majd készültünk a hét programjaira. A hét során környezetvédelmi plakát készítése, ceruzatartó készítése konzervdoboz újrahasznosításával, műanyag kupakok gyűjtése kézműves foglalkozáshoz, gyümölcsfigura készítése, szemétszedési akció, virágültetés az iskolánk főbejárat előtti kiskertbe és autógumikba az udvaron, használtelem gyűjtés, megunt játékok csereberéje volt a heti program, amit kézműveskedéssel zártunk az újrahasznosítás jegyében. Igazán látványos munkák készültek. hogyan kapcsolódik ide a megbocsátás gyakorlása? A munka hevében előfordult, hogy véletlenül meglökték a társukat, amit nyomban meg is beszéltünk. Fontos, hogy jó kapcsolat legyen a közösségen belül, hiszen az együttműködés nem működik konfliktusokkal terhelt, sértődött gyerekek között.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Föld napi Landart alkotás és közös éneklés
A bocsánatkérés nálunk felnőtteknél kezdődik. Az óvodában dolgozó felnőttek jó példa mutatásával a gyermekeknek A kicsik a jó mintát, példát követik. Fájdalom, felelőség vállalás, kárpótlás, őszintecmegbánás, megbocsátás kérése.
Azért fontos, hogy a gyermekek megismerjék ezeket a helyzeteket, hogy feltudják ismerni a mindennapi életükben.