Az aktuális dal meghallgatása után a diákok páros munkát végeztek, egy olyan esetet beszéltek meg egymással, amikor valakit megbántottak, majd amikor őket bántották meg ( mit éreztek, megbocsátottak – e, ill. bocsánatot kértek-e, utána milyen érzelmeik voltak stb.). Idézetek segítségével megbeszéltük, milyen előnyökkel jár a megbocsátás, miért is „ajándék” ez nekünk. Meghallgattuk a Kowalsky meg a Vega Varázsszavak c. dalát, közösen olvastunk a Ho’oponoponóról.
A négy varázsszót szívekbe írták, ez lett az elküldendő feladatunk
Megbocsátás
A megbocsájtást mint érzelmet a szeretet felől próbáltuk megközelíteni a gyerekekkel. Ez a
téma jól kapcsolódott heti témánkhoz, hisz anyák napjára készültünk. Egy kis titkos
rajzolással indítottunk. Minden gyermek rajzolt egy szívet egy kis lapra. Majd ének-játékkal
hangolódtunk a boldogságórára. A csiga- biga gyere ki kezdetű dallal, melynek azon
változatát énekeltük, melyben a végén az ,,én leszek a barátod„ befejező sornál megöleltük
egymást. Majd kiosztottuk a kis szíveket. Az volt a felhívó mondat, hogy add oda a szívedet
annak, akit a legjobban szeretsz! Mondd el neki, hogy azért szeretlek mert… Minden gyermek
átadhatta a szívet valakinek. Majd a következő kérdés az volt, hogy emlékszel-e olyanra,
amikor valamelyik társad megbántott, te haragudtál? Mit tett a társad? Hogyan oldottátok
meg? Itt szépen elő jöttek a ,,varázs szavak” , mint a ne haragudj! Bocsánat! Szeretlek! Itt
meghallgattuk a hónap témájához kapcsolódó Tündéri bocsánat című mesét, melyről aztán
beszélgettünk is. Beszélgettünk azon érzelmekről, melyeket érzünk, amikor megbántanak
bennünket és azokról, melyeket akkor, amikor megbocsájtottunk. A gyerekek az életkori
sajátosságaiknak és egyéni képességeiknek megfelelően fejezték ki magukat a témában,
lelkesen vettek részt a foglalkozáson. Mi nem lezártuk a hónap témáját, hanem átvezettük az
anyák napja témába. Ki miért szereti az anyukáját? és kinek mit bocsájtott meg már az
anyukája.
A gyermekekkel a Fújj-fújj széllé változós relaxációval kezdtük a ráhangolódást. Majd meghallgattuk Bagdi Bella ho’oponopono dalát. Átbeszéltük, hogy milyen szavakat hallottunk a dalban. A sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek szavakat mikor szoktuk mondani. Személyes tapasztalataikat felidézve, meséltek a megbántásról és megbocsájtásról is. Bábokkal eljátszottuk a Süni és barátainak történetét. Megbeszéltük a viselkedésüket, a gyerekek is eljátszhatták a mesét. Akinek kedve tartotta kiszínezte a megbocsátás ajándékát.
Ezt a témát sikerült nagyon közel hozni a gyerekekhez.
Április – a megbocsátás gyakorlása
„Az egyik első lecke, amit ezáltal megtanulunk, a megbocsátás. Ha a meg nem bocsátást bunkósbotként tartjuk valaki feje fölött, nem várhatjuk el, hogy mi magunk gyógyulást találunk. A megbocsátás csak egy szó, amíg nem gyakoroljuk. A lelki békéd, és az, hogy bizalommal jöhess Isten elé azon múlik, hajlandó vagy-e kegyelmet gyakorolni mások felé.” (ld. Márk 11:25)
Feladatnak azt adtuk, hogy alkossatok szófelhőt, melyen a megbocsátáshoz kapcsolódó szavak, kifejezések fordulnak elő – akár idegen nyelven!
Ebben a pályázatunkban – büszkén mondom el – minden osztályunk részt vett, gyártva a szebbnél szebb szófelhőt a témában, sőt előfordult, hogy több alkotás is érkezett egy-egy osztálytól.
Az óvodánk minden évben bérletet vásárol a szülők segítségével a Debreceni Vojtina bábszínházba. Nagyon színvonalas, élményekkel teli előadásokat tekinthetnek meg a gyerekek.
A Vas Laci bábmese Benedek Elek meséje nyomán, új köntösbe öltöztetett hagyományos bábtechnikák segítségével, élőzenével fűszerezve kelt új életre a Vojtina Bábszínház színháztermében.
Vas Laci megunta a nővérei civakodását, és kérésére elnyelte őket a föld. Vas Laci a szeretetét, bátorságát és erejét kihasználva megkereste a nővéreit, megbocsájtott nekik.
-A foglalkozást játékkal kezdtük: PIKNIK-PARTY – Ezzel a játékkal lehet egy bizonyos nyelvtani szerkezetet gyakorolni (a kérdés-válasszal), bizonyos szókincsre fókuszálni a válaszokban, valamint a rövidtávú memóriát is fejleszthetjük.
– A játék után meghallgattuk Bagdi Bella: Ho’oponopono dalát.
– Beszélgető körben mindenki elmondhatta véleményét a megbocsátásról, illetve a bocsánatkérésről.
– A bocsánatkérés formáiról beszéltünk, ötleteket mondtak a gyerekek arról, hogyan történheta megbocsátás: megbeszélés, beszélgetés, levelet írnak, vagy naplót írnak.
– Beszéltünk arról hogy mi történik akkor, ha nem tudunk megbocsátani magunknak vagy másoknak: negatív érzelmek, harag, stressz
– Játék a varázsszavakkal
Foglalkozásunk mottója: Soha ne feküdj le haraggal a szívedben!
Áprilisi programjaink voltak: Nemzetközi Roma Nap, Népviselet napja
Mindkét program közös munka eredménye, együttműködés nélkül nem jöhetett volna létre.
A foglalkozást kezdő relaxáció előzte meg: „Repül a madár, szárnyalás száll, mert szabad madár.”
Meghallgattuk Bagdi Bella: Ho’oponopono dalát.
Felolvastam Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat meséjét. Megbeszéltük: hogy ki mit tenne, ha lenne varázspálcája. Ha valakit megbántunk, akkor mit kell tennünk, mit mondunk neki.
Játszottunk Jön a Zombi! játékot. Minden gyereknek nagyon tetszett.
Elbáboztam Ferenczei Éva meséjét. Megbeszéltük süni viselkedését.
A Boldogság várunknak a nyolcadik lépcsőfokára felrajzoltuk a megbocsátás jelét.
A zárókörben mindenki elmondta, hogy miért fontos megbocsátani.
Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldliget Óvoda
A költészet napja alkalmából ellátogattunk a helyi könyvtárba és megleptük a könyvtáros néninket. Nagyon örült nekünk és szívesen fogadott minket. Kézműves tevékenységet is felkínált a társasjátékok és a mesekönyvek megtekintése mellett.
Kiscsoportban sokszor előfordul, hogy apróságokon összevesznek a gyerekek, vagy harmadik/negyedik félnek már „nincs helye” a játszócsoportban, mondván X a barátom…
Sokszor megbeszéljük a gyerekekkel, hogy nem csak egy barátunk lehet, de náluk még a legerősebb egyéniségű gyermek dominál és általában ő határozza meg a játszócsoport rendjét. Nos, mi ezt a fajta hierarchiát igyekszünk úgy alakítani, hogy minden gyermek érvényesülni tudjon és ne 2-4 gyermek uralja a játékot. Előfordul, hogy szétválasztjuk a csapatot és máris helyreáll a rend, mindenki szépen játszik, új gyerekek is csatlakoznak egy-egy játékba. Ez nagyon sok odafigyelést kíván, de ez idő alatt rádöbbennek a dominánsabb gyerekek, hogy bizony nem minden úgy történik, ahogy azt ők elgondolták és rövid időn belül visszatalálnak a barátok egymáshoz a következő mondat kíséretében:
„Na jó, akkor megint barátok vagyunk, megbocsájtok!” Ilyenkor mosolygunk a bajszunk alatt, mert végre a sok papolás meghozta eredményét…
A mai gyerekek amúgy is sajnos nagyon agresszívan rendeznék le a vitáikat, ha hagynánk. Minden konfliktus megoldása után bocsánatot kérnek a gyerekek egymástól, nálunk ez alap. Sőt, mi felnőttek sem szégyellünk bocsánatot kérni a gyerekektől! Már csak a szülőket kell megtanítanunk erre… tisztelet a kivételnek! 🙂
❤ Boldogságóra ❤ – Megbocsátás hónapja, Föld napja
Nyuszi csoporttal közösen csatlakoztunk a “Tavaszi Landart alkotás és közös éneklés” mozgalomhoz!
A két csoport összefogott és az óvoda udvarán természeti elemeket gyűjtögetve tavaszi alkotásokat készítettünk csapatmunkában. Ezután Bagdi Bella: Gyújts egy gyertyát a Földért! c. dalát hallgattuk meg, miközben körbe álltunk kézfogással és különféle mozdulatokkal tiszteletünket tettük a természet felé.
🫂Megbocsátás🫂 – Még ha vannak is kisebb nagyobb surlódások a csoportban, mindig megbocsátunk és kibékülünk egymással 🙂, hiszen a mindennapjaink csak így telhetnek szeretetben ❤ és békességben. Így készíthetünk csapatmunkàval klassz dolgokat és így játszhatunk csak csuda jókat. 😉