Megbocsátás erdeje

ZAJZONI RAB ISTVÁN KÖZÉPISKOLA
Bocsánatot kérni valakitől és szívből igazán megbocsátani nem is olyan könnyű dolog, de ha megtörténik, jó érzéssel tölt el, megkönnyebbülünk, felszabadulunk, újra barátok leszünk. Erről beszélgettünk másodikos tanítványaimmal, miután felidéztek néhány olyan helyzetet, amikor megbántottak valakit, vagy amikor őket bántották meg.
Ezután közösen elkészítettük a Megbocsátás Erdejét, amelyben minden gyereknek van egy fája, és minden fán van egy-egy tulajdonság, amely segíthet a megbocsátásban.
A hónap dalát hallgattuk közben, és örömmel töltött el a közös munka. Íme az eredmény!
Stevan Sremac Á.I. Emlékiskola
Hogy képesek voltunk a sok kis megbocsátásra, jutalmul kirándultunk egyet a 600 virágzó barackfa mezején. Így lettek ezek a fák a mi megbocsátás- fáink.
Eddigi témáink közül talán ez volt a legnehezebb. Nem is olyan könnyű megbocsátani, mint ahogyan gondolnánk. Beszélgetéseinkből, játékos helyzetgyakorlatokból ez bizonyosodott be.
Érdekes gondolatok fogalmazódtak meg, amiket a megbocsátás erdejében helyeztünk el.
Az órán megbeszéltük, gyakorlatokat végeztünk, amelynek során felszínre kerültek a kisebb- nagyobb sérelmek és a megbocsátás fontossága.
Bihardioszegi Altalanos Iskola
Cserfesek6c /Aprilis
A megbocsátás
Temak :
Hogyan fejleszti a megbocsátás a személyiséget?
A megbocsátás három megközelítése.
Mi nem megbocsátás?
A megbocsátás hat szintje.
Celok:
A tanulok megértik azt, hogy megbocsátani az ő érdekük, es a megfelelő lépések az számukra megfelelő egyéni tempóban követhetik majd ezt a felismerést.
A MEGBOCSÁTÁS ERDEJE
A gyerekek el készítettek egy olyan erdő rajzát, melyben minden fa egy-egy olyan tulajdonság, személyiségvonás, képesség… stb. képviselője lett, amely segít a megbocsátásban (például bizalom, türelem, szeretet, őszinteség… stb.). A színek, formák kifejező erején túl természetesen ikonokkal, egyéb szimbólumokkal, kis rajzokkal, feliratokkal, idézetekkel (egyéb kreatív ötletekkel) is gazdagíthattak az erdei tájképet.
Az ora elso feleben eloszor atismeteltuk az elozo oran tanultakat, majd kozosen osszeszedtuk azokat a tulajdonsagokat es szemelyisegvonasokat mellyek a megbocsatasban segitsegunkre lehetnek. Majd mindenki elkezdte kesziteni az erdo rajzat , a kozos munka eredmenyet fenykepekkel orokitettuk meg.
Az ora minden percet elveztuk a rajzok zenei alafestessel keszultek ( Mozart ).
Szabo Aliz Pszichologus