Az óra elején arra kértem a diákokat gondolják végig, volt-e olyan az életük során, amikor valakinek nem tudtak vagy nem akartak megbocsátani valami miatt. Megbeszéltük, hogy amennyiben még a bosszúvágy és keserűség tölti el az illetőt, akkor még nem tette túl magát a történteken, hiába próbálta azt hinni. Beszéltünk róla, ki hogyan kezeli , ha megbántották vagy ő bántott meg valakit. Mindenki belátta, hogy fontos, hogy ne hordozzunk magunkban sérelmeket.
Megbocsátás

Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola 5. a osztályos tanulóinak drámajátékos boldogságórája a megbocsátásról.

Megbocsátani nagyon nehéz, felejteni még jobban. A kisebb sérelmeken könnyebb továbblépni, de van amit csak az idő tud begyógyítani.
Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Az értelmileg akadályozottak tagozata, ahol dolgozom, az idei tanévben formabontó ötlettel állt elő. Boldogság projekthetet terveztünk, mely alkalmával a Boldogságórák témáit dolgozták fel a tagozat osztályai. Az ötlet megvalósítása nagyon sikeresnek bizonyult. Emiatt a következő években is szorgalmazni fogom az ötlet újbóli megvalósítását.
A speciális autista csoport a megbocsátás témával foglalkozott, a témát jól körüljárva készítették el saját ‘tehervonatukat’, melyről aztán ledobálták saját terheiket.
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Írta:Kedvesek4a
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI
Soltvadkert
Az áprilisi Boldogságóra a megbocsátás témáját dolgozta fel. Relaxáltunk, ráhangolódásként mesét olvastam fel, amiből a gyerekek megismerhették, hogyan bocsátanak meg egymásnak a tündérek 🙂
Aztán Bagdi Bella Ho\’oponopono dalát dolgoztuk fel Csőrike segítségével 🙂 A Sajnálom!, Kérlek bocsáss meg!, Köszönöm!, Szeretlek! szavakat és azok jelentését ismerték meg a Gyerekek 🙂
Szikszai György Református Általános Iskola
A makói Szikszai Iskola 6. osztályos „Szőlőszemei” tavaly a megbocsátás gyakorlásával foglalkoztak többet, az idén a hangsúly a bocsánatkérésre tevődött. Miután komolyan átgondolták az elmúlt napokat, bocsánatkérő kártyákat készítettek és adtak át egymásnak. Megbocsátás és mosoly zárta a foglalkozást.