A gyerekek felidézték, milyen sérelmek érték őket, kire miért neheztelnek még, majd ezeket megpróbálták a varázsszavak segítségével feloldani. Természetesen nem ment könnyen mindenkinek, maradtak még apró szálkák egyesek lelkében, de a többség arról számolt be, hogy jobban érezte magát, megkönnyebbült.
Megbocsátás
Első feladtunk a szó értelmezése volt. Megbeszéltük a saját életükből vett példákkal, hogy mit is takar a fogalom. Vajon ugyanaz, mint az elfelejtem, hogy mi történt, a spongyát rá? Milyen érzések munkálkodnak bennünk, amikor valaki megbánt, megsért, fájdalmat okoz? Könnyű a megbocsátás? A beszélgetés során felszínre került, hogy vannak olyan dolgok, olyan történések, amire annak idején, az odavetett „bocsi” –ra válaszként adott „semmi baj” nem szívből jött. Időt és teret kaptak ezek a gyerekek, hogy a többiektől elvonultan megbeszélhessék ezt. Az osztály, bár dolgozott közben, aggódva figyelte őket, és amikor a „haragosok” megölelték egymást, vagy kezet fogtak, őszinte örömmel fogadták.
S min dolgoztak közben a gyerekek? Egy szituációba képzelték bele magukat, és bocsánatkérő kártyákat készítettek, amit át is adhattak annak, akinek szánták, illetve a történethez kapcsolódóan bocsánatkérő levelet írtak.
Mindenkinek vannak apró összezördülései a környezetében élő társaival. Ezeket meg kell beszélni, s nem szabad magunkban tartogatni. Lerajzoltuk egy cetlire a múlt sérelmét, s összegyűrve bedobtuk a szemetesbe. Ezután „békemagokat” ültettünk, s várjuk az első hajtásokat.
A feladat megkezdése előtt felidéztünk a gyerekekkel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek.
Mindenki elmondta, hogy mit érzett akkor, hogy érezte magát, mit tett ezután, hogy újra jó hangulata legyen.
Arról is szó esett, hogy mik azok a varázsszavak, amikkel ki tudunk valakit engesztelni.
A mese és a dal hallgatása után a „megbocsátás erdejében” barangoltunk és elvégeztük közösen a feladatokat.
Beszámoltak a gyermekek olyan alkalmakról, amikor megtapasztalhatták a megbocsájtást, társaik, szüleik részéről. Azon a napon és nemcsak, az volt a feladatuk, hogy gyakorolják maguk is ezt, az óvodában és otthon.
A megbocsátás témakör feldolgozását a mese megismerésével kezdtük. Azon a napon mikor megismerkedtünk a történettel, az osztályban több konfliktushelyzet is volt. Miután megkérdeztem a gyerekeket, hogy ismerős-e nekik a hallott szituáció, többen is ügyesen magukra ismertek. Ezután megbeszéltük az ilyenkor helyes és követendő magatartási formákat. Összegyűjtöttük a témakörben elhangzott fogalmakat, emberi tulajdonságokat, pl.: harag, megbocsátás, düh, önzetlenség, stb… Ezeket később szétválogattuk jó és rossz tulajdonságokra, melyeket egy nagy papírlapon rajzolt szív mellé ragasztottunk. Kukába kerültek a rossz tulajdonságok, a szív kezében tartott papírlapra pedig a jók…
„Kérj bocsánatot!” „Ne haragudj,” „Semmi baj…”– hangzik a csoportokban nap mint nap, miután valaki hibázott. Ilyenkor a két megszeppent fél egymás felé fordul, és elhangzanak a mindenki számára jól ismert szavak. Nem meglepő, hogy arra a kérdésre, „Kinek bocsátottál meg?” mindenkinek volt válasza. Nagy segítség volt a témához a „Tündéri bocsánat” című mese, valamint Fésűs Éva „A kismókus fél diója” (Fésűs Éva: Az ezüst hegedű, 81.old.) meséje, melyben az idősebb mókus nem szeretné megosztani kisebb testvérével a fél diót. A mese a megbánás fázisában ér véget „kis szívét mégis egész éjjel nyomta a fél diócska….” Ezt a befejezést szőtték tovább a gyermekek, hisz a mókus szívét még reggel is nyomta a fél diócska, vajon hogy kért bocsánatot testvérétől, és a kistestvér mit válaszolt erre? „Bocsáss meg, nem akartam megosztani a diót, többet nem csinálok ilyet….” Ne haragudj, csúnyán viselkedtem…” „Semmi baj!” – hangzott a válasz, hisz a mesehősök mindig megbocsájtanak. Miközben erről beszélgettünk, előkerültek a papírhajók, melyeket (jelképezve a harag elengedését) az óvoda közvetlen közelében csordogáló patakba dobtunk és néztük, ahogy elúsztak…
A téma nagyon nehéz volt a gyerekeim számára. Nagyon kritikusak egymással, és nagyon nehezen ismerik be a hibáikat, bántó tetteiket.
A legnehezebb talán a másik érzéseinek a figyelembe vétele volt, és a lehetőség megkeresése, hogy a másikat mivel is tudnám megvigasztalni.
Néhány gyerek esetén a jóvátétel elfogadása is nehézséget jelentett.
Mivel több eleven kisgyerek van az osztályban, akik gyakran követnek el csintalanságot, ez a téma igencsak mindennapos az ostály életében. A közös problámákat közösen beszéljük meg, s közösen orvosoljuk. Ehhez elsősorban egy nagy adag megbocsájtásra van szükség minden esetben.