A boldogságóra havi témája a megbocsájtás. A megbocsájtás pozitív érzelmeket idéz elő. Most ebben a sajátos helyzetben szükség van a pozitív érzelmekre. Igazán nagy feladat hárul most a pedagógusokra a boldogság órát tartó pedagógusokra. Igyekszünk a családok mindennapjait megkönnyíteni, olyan feladatok adásával ami humort és sok sok pozitív élményt ad az otthon töltött napokra. A visszajelzésekből, a felénk áradó szeretetből mi pedagógusok is sokat meríthetünk. Most igazán nagy jelentősége van az apró örömök élvezetének, a háláénak, a pozitív megerősítésnek. Ez a nehéz helyzet még jobban össze kovácsolja a családokat és az óvodai közösséget. A letölthető feladatok közül nagy sikere volt a boldogságórás társasjátéknak. Sok visszajelzést kaptunk, hogy milyen jól lekötötte a gyermekek figyelmét a közös játék. A természet szépségeinek megfigyelése is a mindennapok részévé vált. A húsvéti néphagyományokat ápoltuk a szűk családon belül a lakás díszítéshez, a közös sütögetéshez. Nagyon aranyos képeket kaptunk vissza ahogy együtt dolgozik a család. Olyan szoros kötelékek alakultak ki a családok és köztünk, amit a felénk áradó szeretet hat át. Nagyon szükségünk van erre a kötelékre ezekben a nehéz időkben.
Megbocsátás
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Mindannyian voltunk már sértő és sértett helyzetben is, így bizony közel állt a téma a gyerekekhez.
Sok ötletes megoldás született.
Számunkra nehéz helyzet ez a mostani, de mindenki szívből teszi a dolgát.Az április havi témánkhoz a „Só” című mese megnézését kapcsoltam, erről beszélgettek el a szülők a gyerekekkel. Megbeszéltük, hogy a harag mérgezi testünket és lelkünket. A megbocsátás hatalmas erő, kitartó munka eredménye.Olyan mesehősöket kerestek, akiknek sikerült valamit megbocsátani. Kértem rajzoljanak szívecskéket egymás jó tulajdonságaival, amit videocheten, meg is osztottak egymással. Büszke vagyok rájuk.
„A megbocsátás is képesség. A bocsánatkéréshez erő kell, és a kérést megtagadni vagy annak eleget tenni ugyancsak erőt igényel, talán a legnagyobbat.” (Margaret Eleanor Atwood)
A kialakult helyzet határozottan rányomta a bélyegét az oktatásra is. Nem könnyű elfogadni, hogy mindennapi életünk kizökkent a megszokott kerékvágásból a korlátozó intézkedések miatt. Támogassuk tanítványainkat lelki egészségük megőrzése érdekében ezekben az emberpróbáló időkben. Fontos, hogy a diákjainkkal töltött online életünket milyen gondolatok és értékek mentén szervezzük.
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
Online tanítással oldjuk a feladatokat, ami néha nehézségeket okoz. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy tanulóink bár kevesebben vannak, mindent megtesznek, hogy megértsék és elvégezzék az adott hónap témáját.
Továbbra is jó egészséget kívánunk mindenkinek.
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
Etika óra házi feladataként adtam ki a megbocsátás témakörét.
A következő feladatokból választhattak a gyerekek:
1. Kézzel vagy programmal készítsetek egy szófelhőt, vagy pókhálóábrát a megbocsátáshoz elengedhetetlen tulajdonságokkal és megbocsátási technikákkal! Mi jut eszedbe a megbocsátásról?
2.Mikor mondod azt, hogy „sajnálom”?
Mikor mondod azt, hogy „bocsánatot kérek”?
Milyen más módokon fejezhetjük még ki egymás felé, hogy megbocsátunk?
3.Olvassátok el Edmondo de Amicis olasz író Szív című könyvének egy részletét! Mit gondoltok a történet végéről? Ti milyen befejezést írtatok volna?
A beérkezett megoldások közül választottam ki párat, amit mellékelek.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
Ezt írtam a 4. osztályos diákjaimnak:
Boldogságóra
Az áprilisi hónap témája a : MEGBOCSÁTÁS gyakorlása. Biztosan veled is előfordult olyan eset, hogy valakit megbántottál. Véletlenül, valamit rosszul csináltál és szomorúságot, sérelmet vagy kárt okoztál. Kérlek, készíts egy színes rajzot, amelynek tetejére írd rá, hogy MEGBOCSÁTÁS és válaszolj a következő kérdésekre.
1. Hibát követtem el, amikor…
2. Szerettem volna, ha megértenek, és megbocsátanak nekem, ezért…
3. A történet úgy végződött, hogy…
Ne feledd! „Más szemében könnyebb a szálkát meglátni, mint sajátunkban a gerendát” Ezt a mondást is írd le a rajzodra! Színezd ki!
Rajzolj két fejet! Az egyik arc haragos, a másik pedig megbocsátó legyen.
Küld el nekem a teljes rajzodat!
Hallgasd meg A három kiscsibe ( belga népmese) című mesét. Megtalálhatód benne a sérelmet, a bosszúságot és a megbocsátás érzését.
A beküldött rajzokat teszem fel a Boldogságóra honlapjára. Ne feledd!
JOBB VELED A VILÁG OTTHON!
Szeretettel üdvözöl: Eti néni