Április hónapban a járvány miatt zárt csoporton keresztül tartottam a szülőkkel a kapcsolatot. Úgy gondolom, a boldogságórákra most még nagyobb szükség van. A jelen helyzetben kértem a szülők együttműködését, belátásuk szerint. Több otthon végezhető feladatot ajánlottam nekik, illetve felhívtam figyelmüket a boldogsagora.hu oldal kínálataira. A téma feldolgozásához az üzenetet választottam. Kértem a gyermekeket, hogy szüleik segítségével küldjenek üzenetet, rajzot annak, akinek szeretnének. A szülők pedig néhány mondatban írják le, hogy milyen gondolatok fogalmazódtak meg a gyerekekben az alkotás során. Minden munkában közös, hogy valakinek a hiánya ösztönözte a gyermekeket. Van olyan család, akit a járvány egy időre szétszakított egymástól, és az üzenet az apukának szólt. Van, akinek a barátja hiányzik, és már most azon fáradozik, hogy a közelgő születésnapját együtt ünnepelhessék. Érkezett nekünk, pedagógusoknak is kedves üzenet. Szeretném itt is megköszönni a részvételét azoknak a családoknak, akik ebben a nehéz időszakban csatlakoztak a felkéréshez. Akik beszélgettek otthon a megbocsátás témájáról, és segítették ezzel gyermekeik érzelmi, lelki életének fejlődését.

Ez a hónap a „legkülönlegesebb”, ugyanis a sajnálatos járványhelyzet miatt ezt a témát már karanténban töltve értelmeztük, gyakoroltuk. Igyekeztem a gyerekeknek minél több oldalról megmutatni eme fontos témát, ami karanténosan is testi, lelki, szellemi harmóniához vezet. Nagyon nagy szükség van itt a Szülőkre, akik szívesen támogatnak. A hónap dalának bemutatásával kezdtünk az
„OnlineTulipán” csoportban. A dal elsajátítása után szülőkkel kézenfogva énekelnek és mutogatják a lényegesebb szavakat egymásnak. (Sajnálom, bocsáss meg, szeretlek.) Nagyon megható így látni gyerekeinket. Megkértem a Szülőket, hogy beszélgessenek a gyerekekkel a megbántásról, megbocsátásról. Kérdezzék meg őket, ki bántotta már meg őket, hogyan bocsátottak meg, mit éreztek utána. Mindez a legfontosabb szerintem, hogy mit éreznek a megbocsátás után. A lelki békéjüknek, békénknek a legfontosabbja.

Mivel online mèg mindig nem aktívak a szülők gyerekeikkel ès egyáltalán nem vesznek rész a felajánlott tevèkenysègekben, pedig nagyon sok mindent ajánlok nekik zene, játèkötlet , stb, ezért úgy döntöttem hogy Èn ès a családom èlünk ezzel a feladat lehetősègèvel ès együtt közösen úsztattuk el a mi kis bánat hajóinkat. Bevallom jól esett….. Oviban meg bepótolom az úsztatást, ha majd már mindannyian bent lehetünk együtt, vagy csak kis szűk körben a járványügyi helyzet szigorú betartásával. Köszönöm szépen megèrtèseteket és szereteteteket. ❤🚢⛵❤

Ebben a hónapban is kicsit máshogyan kellett a boldogságórákat megoldanunk. Bepillantást nyerhettünk mi pedagógusok, hogyan tudják a gyerekek boldogságszintjüket fokozni otthoni körülmények között. Érzelmi intelligenciájuk boldogságórákon keresztül történő továbbfejlesztéséhez a szülők segítsége nélkülözhetetlen, együtt kell működnünk. Nagy örömmel vették minden alkalommal a videós bejelentkezéseimet, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatban. Így jutott el a gyerekekhez Bezzeg Andrea e havi meséje is. A varázsszavaknak pedig nagy ereje volt. Volt olyan szülő, aki azt írta vissza, hogy nagyon köszöni, hogy ezt a feladatot most ő végezhette el otthon gyermekével, mert olyan őszinte és megható perceket okozott neki, amiket régen nem éltek meg együtt. Úgy gondolom, hogy ezekre a boldogságórás játékokra most még nagyobb szükség van, ezáltal jobban megismerhetik a szülők gyermekeik érzéseit és játékon keresztül ezeket a gyermekek jobban a felszínre is tudják hozni. Komolyabb téma volt most ez a megbocsátás, de ilyenre is szükség van. Legtöbben az elúsztatom bánatom feladatot választották, ez tetszett a gyerekeknek a legjobban. A tapaszos kép témájának ötletét a tapasz mintája adta az anyuka elmondása alapján. Egy szép kis mese kerekedett ki belőle, miszerint két űrhajós barát összeveszett, de megbocsájtottak egymásnak, hogy együtt fedezzék fel a világűrt. A videóban Bálint pedig elmondja, hogy azért hozott anyukájának virágot, hogy elűzze a haragot a szívéből. Az ilyen pillanatokért szeretem igazán a szakmámat és alig várom, hogy visszatérhessünk a normális óvodai élethez, a személyes beszélgetésekhez, ölelésekhez! Mert ez azért nagyon hiányzik.